2018. szeptember 7-én, pénteken missziós napot tartottak Tolnán Szent István királyra emlékezve. A program szentmisével kezdődött. Ravasz Csaba plébános gyermekközpontú szavai mellett a tolnai Szent Mór Általános Iskola és a Szent István Gimnázium diákjainak az államalapító királyról előadott misztériumjátéka színesítette a rendezvényt.

DSC 0104

Ezt követően párhuzamos programok zajlottak. A Caritas-sarokban az önkéntesek zsíros kenyeret és hűsítőt osztottak, Szőts Bálint vezetésével a gyerekek és felnőttek Istent dicsőítették, lehetőség volt kegytárgyak vásárlására. Kézműves foglalkozásokon a gyerekek fonalgrafikával keresztet, méhviaszból gyertyát, cukorból pedig tized rózsafűzért készítettek. Eközben a gimnázium épületében közel másfél órán át zajlott a Szent István királlyal kapcsolatos szellemi vetélkedő, míg a sportpályákon több százan szurkoltak a regisztrált csapatoknak. A középiskolás és felnőtt korosztályt a Meghallgat-lak, valamint a gyónás és lelkibeszélgetés lehetőségei várták.

DSC 0298

Ezeket követték a vetélkedők, valamint a korábban meghirdetett háromfordulós történelmi-kulturális rejtvény, illetve a „Szakrális Szelfi” pályázat nyerteseinek kihirdetése, majd pedig Varga Miklós, az István a király rockopera énekesének nagyszabású koncertje. Az énekes, aki Szent István mellett Jézus Krisztust is több ízben megformálhatta a színpadon, koncertje előtt rövid beszélgetésben mesélt szerepélményeiről valamint családjáról, és arról, miként törekednek feleségével arra, hogy a lehető legjobb útra és döntésekre készítsék fel érettségi előtt álló gyermekeiket. Az eseményt Nyúl Viktor pasztorális helynök, valamint Ravasz Csaba tolnai plébános Szent Istvánt aktualizáló gondolatai és áldása keretezte. A program minden résztvevőjének szívébe véste István király fiához írt intelmeire is nagy hatást gyakorló Példabeszédek könyvének szavait, amely sorokat szent királyunk ünnepi miséjén hallhatunk: „Fiam, őrizd meg szívedet!” (vö. Péld 4,23) – e sor szolgált a missziós nap mottójaként.

További képek az eseményről itt.
Fotó: Mohay Réka

2022 október
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 04. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség