A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is csatlakozik a tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő Európa-szerte megszervezett programhoz október 2-án.

A Kutatók éjszakája országos tudományos programsorozathoz csatlakozva a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is vár minden érdeklődőt október 2-án este. Az esemény elsődleges célja, hogy mindenki számára betekintést engedjen a főiskola tudományos életébe. Az érdeklődők az oktatókkal és a hallgatókkal együtt olyan előadásokon vehetnek részt, amelyek különleges témákat dolgoznak fel.

A szervezők biztatják az idén érettségizőket is, akik még bizonytalanok a továbbtanulással kapcsolatban, hogy látogassanak el a főiskolára, ahol tavaly rendeztek először a hittudományt népszerűsítő nyílt estet. A tavalyi rendezvény sikerét bizonyítja, hogy közel százan vettek részt az előadásokon. Idén is számos érdekes téma kutatója enged bepillantást mindennapi munkájába. Ragadics Tamás főiskolai docens arra világít rá, hogy „Isten miként tevékenykedik az Ormánságban”. Őt követi Lukács Ottilia főiskolai adjuntus, aki elmondja az érdeklődőknek, hogy „Isten mit csinál szombaton”. A harmadik előadó Kovács Gusztáv rektor lesz, aki elárulja „Zsófia titkát”. A programot Nyúl Viktor atya főiskolai docens élménybeszámolója zárja, akit Orova Csaba főiskolai tanársegéd kérdez a Rómában eltöltött időszakról. Az előadások szünetében a főiskola hallgatói adnak rövid koncertet és minden érdeklődő számára lehetőség lesz bibliai ételkóstolóra. A programra minden érdeklődőt sok szeretett vár a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola október 2-án 18.00 órától a Hunyadi utcai épületben.

Kutatok ejszakaja a PPHF n 2018 900

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség