Október 25-én társvédőszentjére, Szent Mórra emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Michael August Blume Magyarország apostoli nunciusa celebrálja.

szt mor puspok 900 pem
Október 25. Szent Mór, második pécsi püspök ünnepe. A 11. századi bencés szerzetes valószínűleg magyar szülők gyermekeként született az első ezredforduló környékén. Pannonhalmán tanult, majd maga is bencés szerzetes lett, a pécsi püspöki széket Szent István király kérésére 1036-ban foglalta el. A középkori magyar történelem számos kiemelkedő eseményének volt tanúja: I. András koronázásakor egyike volt a szertartást végző három püspöknek, de az ő kézírását olvashatjuk a tihanyi apátság 1055-ben kelt alapítólevelén is. Feltételezhető, hogy jelen volt 1061-ben Szekszárdon az apátság alapításánál, és két évre rá ő temette el ugyanott I. Béla királyt. A király halálát követő trónviszály lezárásaként 1064-ben Mór püspök koronázta Salamont, I. András fiát királlyá. A pécsi püspök alakja irodalmi szempontból is kiemelkedő: ő a szerzője a Zobor-hegyi remetékről szóló, első magyar legendának.


Michael August Blume
A Szent Mór-emléknapi ünnepen idén részt vesz Magyarország nemrégiben kinevezett vatikáni nagykövete, Michael August Blume, aki latin nyelvű szentmisét celebrál a székesegyházban 18 órától. A szentmise előtt, 17 órától a pécsi egyházmegye területén élő szerzetes közösségek tagjaival közösen vehetnek részt szentségimádáson a hívek, szintén a székesegyházban.

Hagyományosan ezen a napon találkoznak a pécsi egyházmegye közösségeinek vezetői, az idei ünnepen pedig a Boldogasszony Imaszövetség tagjait is hívják a közös ünneplésre.

Michael August Blume apostoli nuncius háromnapos látogatása során az egyházmegye más településeire is elutazik. A hívek október 26-án Máriagyűdön találkozhatnak vele, ahol 16.30 órától rózsafüzért imádkozik, majd 17 órától szentmisét celebrál.

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség