Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Az idei egyházi évben az apostolok liturgikus emléknapján Bartalits Mihály 1846 és 1855 között készült szobrainak bemutatásával idézzük fel Jézus tanítványainak történetét, október 28-án Júdás Tádé és Simon apostolokét.

simon apostol3

Az idős, kopaszodó férfiként ábrázolt Júdás apostol életéről keveset tudunk. Jézus kereszthalálát követően Simonnal együtt Edesszába, majd Perzsiába ment hirdetni az evangéliumot, ennek jeleként kezeivel nyitott könyvet tart melle előtt. Jobb karjával nagy furkósbotot szorít az oldalához, utalva az eszközre, amely vértanúhalálához vezetett Kr. u. 80 körül.

Simon, a rövid hajjal és közepes szakállal ábrázolt apostol szerepel az apostolok névsorában, életéről és személyiségéről azonban a Biblia nem árul el sokat. A hagyomány szerint Jézus kereszthalála után Egyiptomban és Líbiában hirdette az evangéliumot, majd Júdás Tádéval együtt Perzsiába ment. Egyes források szerint itt szenvedtek vértanúságot, míg más források arról beszélnek, hogy a két apostol visszatért Jeruzsálembe, ahol Júdás Tádét bottal verték agyon, Simont pedig kettéfűrészelték. Bartalits szobra eredetileg teste előtt átnyúlva, jobb kezével fogta a bal oldala mellett álló, nagy fűrész kőnyelét, míg aranyozott, bádogból kivágott lemezét másik kezével combjához szorította.

Szerző: Horváth-Baán Anikó

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség