Halottak napján a katolikusok azokért az elhunytakért imádkoznak, akik az üdvösséget még nem nyerték el. Az emléknap liturgikus és zenei hagyományairól Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zenei igazgatója osztja meg gondolatait.
„Requiem aeternam dona eis Domine", azaz „Adj, Uram, őnéki örök nyugodalmat,, (4 Ezdr 2, 34–35) könyörgő szavakkal indul a gyászmise. Ezek az introitus, azaz kezdőének első szavai. Az Introitus a szentmise első éneke, amely tulajdonképpen a szertartás startpozíciójában azonnal ráhangolja a hívőt az adott liturgikus nap üzenetére, így ennek a tételnek a kezdő szava gyakorlatilag a szentmise „címe".
A gyászmise gyakran összekapcsolódik a temetési szertartással, hiszen az elhunyt hozzátartozóért ekkor imádkozhatunk először az egyház hivatalos liturgiájában. A halottak napja egy évfordulós megemlékezés, odafigyelés elveszített szeretteinkre, így itt az Egyház hagyományosan gyászmisét mutat be a hívőközösség elhunytjainak lelki üdvéért.
Dobos Mihály a Magyar Graduale című kiadványában a következő gondolatokat közli erről a szertartásról:
„Boldogok az Úrban elhunyt halottak (Jel 14, 13). Eljutnak az örök nyugalomba, az örök világosságba, az örök életbe. Így tanítja hitünk, így ígéri ezt a mi Üdvözítőnk. De hitünk tanítja azt is, hogy van tisztítótűz is, és akinek lelkén még folt van, akit még adósság terhel, annak fájdalmas tisztuláson kell itt átmennie. E két hitigazság közül az első vigaszt és reményt önt belénk, igazi lelki örömet tud adni minden földi baj és szenvedés közepette. A másik azonban figyelmeztet és arra int, hogy erőnk szerint a szenvedésnek és megpróbáltatásnak idejét rövidítsük meg, különösen az engesztelő szentmiseáldozatnak bemutatásával. Ezzel tudjuk a legnagyobb jót tenni kedves halottainkkal.
Ezeket a miséket fekete színben mutatja be az Egyház: a halál és a gyász színében, de a szent szövegekből ennek ellenére is a feltámadásban való boldog remény uralkodik. A gyász a földön maradt, az Úrban elköltözött lélek azonban élvezi, vagy élvezni fogja az örök világosság ragyogását, és a szent hitben örömének társaivá lehetünk. Emellett az az állandó kérés járja át a misét, hogy Isten a szeretett léleknek, ha még a tisztítóhelyen lenne, Krisztusért irgalmazzon meg és vegye magához a dicsőségbe. A sequentia a középkor alkotása (írta Celanói Tamás). Egészen más hang van ebben, mint az ősibb imádságokban. A magunk halálára figyelmeztet, és az utolsó ítélet harsonájával riaszt fel, hogy ébredjünk bűnös voltunk tudatára."
A gyászoló ember lelkiállapota hullámzó: eltávozott szeretteinkre gondolva a fájdalom és a remény eltérő intenzitással lehet jelen életünk során. A feltámadásba vetett hitünk az egyetlen gyógyító erő. A gyászmise erőteljes litrugikus szövegei (az ordinárium tételek mellett rendszereint a propriumokat is megzenésítik) a különböző zenetörténeti korszakok szerzőit egyaránt megihlették. Ebből a szinte végtelenül gazdag kínálatból ajánlunk most egyet az olvasó figyelmébe.
Cristóbal de Morales (1500-1553) gyászmiséjének
hangoljon minket az ünnepre.Fotó: Loósz Róbert
