A papi hivatásra készülő növendékek útjának fontos állomása a beöltözés. A szeminaristák tanulmányaik második évében kezdhetik viselni a reverendát, választott hivatásuk egyértelmű jelét adva ezzel környezetük számára. Krisztus Király ünnepén a Pécsi Egyházmegye két papnövendéke, Miklovits Attila és Mihovics Szebasztián öltötte magára a reverendát Esztergomban. Miklovits Attila gondolatait közöljük.
Krisztus, a mindenség királyának ünnepén egy fontos esemény várt évfolyamunkra: magunkra öltöttük a papi ruhát, a reverendát. Egyénenként változó, kinek mit jelentett ez az állomás: van akinek egy gyermekkori vágy beteljesülését, van akinek „csak” egy lépcsőfokot a pappá válás útján.
A beöltözés előtti napot a kismarosi ciszter nővérek vendégházában töltöttük rektorunkkal, Zoltán atyával, aki szempontokat adott az elmélkedésre és a magunkba tekintésre. Maga az esemény az esztergomi bazilikában, szentmise keretében, de kint a sekrestyében történt: mindannyiunkat egy általunk felkért felsőbbéves, a beöltözési apánk segített a reverenda felvételében. A cingulumot is ő adta ránk, közben önkéntelenül is eszünkbe juthatott: „Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21,18) Mert a reverenda azt is jelenti, hogy lemondok a saját akaratomról, vágyaimról: Krisztust öltöm magamra, őt akarom követni. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: belebújok a reverendába, vagy felveszem a reverendát? Belebújok egy szerepbe, ami bár kötöttségekkel jár, ugyanakkor tekintélyt is ad; elrejti a hibáim, elbújhatok mögé; ami sokkal nagyobb nálam, ezért meg is véd. Vagy magamra öltöm Krisztust; felveszem ezt a ruhát, s vele keresztjeimet is, és követem Őt, bárhová megy.
A szertartás nagyon szépen, összeszedetten, ezáltal lélekemelően zajlott, majd egy családias hangulatú fogadás következett a főiskolán, délután pedig megmutattuk vendégeinknek életterünket, az Esztergomi Szemináriumot. Mindezek fontos részei voltak a napnak; talán olyan meghívott is akadt, aki ekkor szembesült azzal és fogadta el, hogy rokona, barátja mire is készül feltenni az életét.
Meghívónkra a következő igét választottuk: „Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál?” (Mt 6,25b) Nem provokáció, vagy az esemény, sőt a ruha jelentőségének elbagatellizálása volt a célunk ezen idézettel, hiszen mindnyájan örültünk, hogy elérkezett a pillanat. Azt akartuk kifejezni vele, hogy nem a ruha jelentette külsőség a fontos számunkra. Az viszont fontos, hogy örömmel járjunk benne a világban, mert az jel az emberek számára: bizalmunk jele az Isten felé, aki boldog élet részeseivé tesz minket. Ugyanakkor tanúságtétel a világban, hiszen „mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10,32)
Talán mindegyikünknek mást jelentett felölteni a reverendát, egyvalami azonban közös: fel kell nőnünk a feladathoz, ettől kezdve már nem viselkedhetünk akárhogy, hiszen Valakit képviselünk. Rektor atya úgy fogalmazott, ha bármikor kétségünk támadna cselekedeteink helyessége felől, csak tegyük fel a kérdést magunknak: reverendában is megtennénk-e? Nem színjáték ez, mert a reverenda neveli az embert: emlékeztet amikor felveszem, kihez is tartozom; fegyelmez amikor hordom, és segít hűnek maradnom kísértések idején.
