A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanító és óvodapedagógus hallgatói számára.

A pályázat célja támogatást nyújtani azoknak a hallgatóknak, akik végzettségüket megszerezve az Egyházmegye által fenntartott köznevelési intézményben szeretnének elhelyezkedni.

osztondij web 20181129 3

November 29-én két óvónőjelölt, Hermesz Barbara és Dukai Szilvia, valamint két leendő tanítónő, Frank Sára és Schiffer Nikolett írta alá ösztöndíj-szerződését ünnepélyes keretek között a püspöki palota dísztermében.
Az eseményen Tóth László Ákos egyházmegyei közoktatási főmunkatárs a keresztény pedagógusok utánpótlásáról és az ágazat humán erőforrásbeli helyzetéről beszélt. „Az Egyházmegyének most már viszonylag sok köznevelési és közoktatási intézménye van, ami azt jelenti, hogy a pedagógusok száma is már 500 körül mozog. Ez fölveti a humángazdálkodásnak a kérdését, hogy hosszú távon milyen koncepcióval és milyen erőkkel tudunk részt venni a közoktatásban. A közeljövőben nagyon sok pedagógus fog nyugdíjba menni, miközben elég kevés hallgatót számlálnak a pedagógusképző intézmények” fogalmazott a közoktatási főmunkatárs, majd hozzátette: „Ez a pályázati lehetőség pedig segít kapcsolatba kerülni leendő pedagógusokkal, akik számára vonzó a felekezeti oktatási rendszer”.

Az eseményen részt vett Gerner Zsuzsanna, a PTE Tanárképző Központ főigazgatója, aki felelevenítette az országos pedagógusképzés utánpótlásának szomorú helyzetét, valamint elmondta azt is, hogy a pedagógusok korfája eléggé fenyegető. Öröm számára a Pécsi Egyházmegye ösztöndíjprogramja, amelyet egy jó kezdeményezésnek tart. „Azt gondolom, hogy a képzőhelynek is, de a köznevelési intézményeknek is óriási felelőssége van abban, hogy a fiatalokat megtartsuk ezen a pályán. Nem elég csak jelentkeztetni őket, nem elég megnyerni őket, hanem nagyon fontos, hogy a fiatal pályakezdőket segítsük abban, hogy a gyakorlati évük úgy teljen, hogy ne meneküljenek a köznevelésből.”

Udvardy György megyéspüspök reményének adott hangot, miszerint az önképzés, fejlesztés, az Egyház céljaihoz való felzárkózás és az abban való növekedés a fiatal pedagógusok részéről is megvalósul. „Azt remélem, hogy a fiatalok még tanulmányi idejük alatt bele tudnak látni, sőt azon túl bele tudnak testesülni egy ilyen tantestületi közösségbe, és akkor rengeteg, egyébként mások számára nagyon fontos érték természetes lesz számukra. Ebben tudnak pedagógusként, tanárként, emberként fejlődni. Nem más ez a cél, mint a krisztusi ember nevelése.”

Frank Sára ösztöndíjas hallgató számára nem volt kérdés, hogy abba az intézménybe (Mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola) menjen vissza, ahol korábban ő is tanult. Számára egyértelmű volt, hogy megpályázza a Pécsi Egyházmegye által kínált lehetőséget. „Az ösztöndíj abban is segíthet minket, hogy könnyebben bekerüljünk esetleg abba az intézménybe, ahol elhelyezkedni szeretnénk. Egy szerződés jött most létre köztünk és az iskola között, amelynek tárgya a gyakorlati időszak. Egyébként egy hallgatónak ez a pénzügyi támogatás mindenképpen jól jön.” – emelte ki.

osztondij web 20181129 12

A nyertes ösztöndíjasok tanulmányaik utolsó félévében havonta bruttó negyvenötezer forint ösztöndíjat kapnak. Ennek fejében vállalják, hogy a sikeres záróvizsgát követő tanév szeptemberétől (minimum egy tanévre) munkaviszonyt létesítenek az Egyházmegye által fenntartott iskolák vagy óvodák valamelyikével.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség