Közvetlenül a lépcsőkkel szemközti sávon, egyik leghangsúlyosabb ábrázolásként jelenik meg a napkeleti bölcsek (a vizsgált domborművön, s a keresztény hagyományban széles körben elterjedt módon királyok) hódolata – e képtípus igen gyakori a keresztény művészetben.
A látogatók száma a bibliai szövegben olvasható ajándékok (arany, tömjén, mirha) alapján lett három – ezek nem látszanak a képen, csak sejthetjük, a kezeiket alázatosan összetevő férfiak oldalára vetett tarisznyákban lapulnak. Bölcsekből királyokká pedig elsősorban néhány ószövetségi igehely hatására váltak a jelenet szereplői, ahogyan Benedict T. Viviano, a Máté-evangélium domonkos rendi kommentátora megjegyzi: többek közt a Zsolt 72,10, illetve az Iz 49,7 és 60,3.10 beszél királyok hódolatáról. Az ajándékok jelentése az egyházi hagyományban a következőképp alakult: az arany Krisztus királyságának, a tömjén istenségének, a mirha pedig megváltó szenvedésének, illetve az erénynek, az imádságnak és a szenvedésnek a kifejezője lett.
Az 5-6. századi keleti képeken jelent meg, hogy a három király három életkort jelenít meg: időskor, érett férfikor és ifjúkor. Ezt az ábrázolásmódot vette át a nyugat-európai művészet is, egészen a középkor közepéig: ennek megfelelően láthatjuk a pécsi királyalakokat is. Az életkorokat a szakáll hosszúsága, illetve az ifjú király eltérő, sűrűbben mintázott öltözéke jelzi. Azt is megfigyelhetjük, hogy a legidősebb király róhatja le hódolatát a kis Jézus előtt elsőként, míg a legfiatalabb először csak a többiek háta mögül kandikálhat ki.
Mária a Madonna-ábrázolásokhoz híven fiát ölében tartva trónol, a gyermek Jézus egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig uralkodói jelvényként keresztes gömböt tart. Ez az ábrázolásmód is segíthet felfedeznünk a jelenet teológiai üzenetét, mely a bölcsek királyokként való ábrázolásával is összefügg: Jézus az egyetlen igazi Úr és király, aki előtt meghajol „minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”, s akinek királysága saját szavai alapján „nem ebből a világból való”, hatalma mégis felette áll minden evilági uralkodóénak, hiszen „ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget”. Ehhez kapcsolható Petrovich megjegyzése is: a bölcsek „a gyermek felé fokozatosan kisebbek, a fejek egyenes vonalban lejtenek Jézushoz”. A szerző Mária kapcsán még hozzáteszi, a Szűzanya a bölcsek hódolatánál szinte „tökéletes eleganciával ül trónusán” és ugyanaz az anyai szépség ragyog az arcáról, mint a pásztor-jelenetben.
Mt 2,1-2.9-11
„Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: »Hol van a zsidók most született királya? Mert láttuk csillagát felkeltében, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.« […] Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet felkeltében láttak, előttük haladt, majd mentében megállt fent, ahol a kisgyermek volt. 10Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. 11Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát.”
Felhasznált irodalom:
DIÓS István (szerk): Magyar Katolikus Lexikon.
PETROVICH Ede: Pécsi székesegyház. Pécs, 1956
SEIBERT, Jutta (szerk.): A keresztény művészet lexikona. Budapest, Corvina, 2004
VIVIANO, Benedict T.: Evangélium Máté szerint, In: Jeromos bibliakommentár. Letöltve
