„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk” – bizonyára sokaknak ismerősen csengenek e sorok József Attila tollából. A szóban forgó bibliai történet sok művészt és egyházi írót megihletett az idők során.
Az evangéliumokban két, a kis Jézusnál tett látogatásról esik szó: Lukács a pásztorok, Máté a napkeleti bölcsek betlehemi tisztelettételéről számol be. Ez utóbbira emlékezik egyházunk január 6-án, Vízkereszt ünnepén, amikor is Jézus kinyilvánította istenségét a neki hódoló pogányok előtt. Vajon kik lehettek e titokzatos látogatók? Valóban egy vakító fényű csillag vezette őket Jézushoz? És miért indultak el megkeresni Őt? Illetve hogyan lettek királyokká az egyház későbbi értelmezésében? Végül pedig: mit jelentenek az általuk hozott ajándékok? A továbbiakban e kérdésekre keressük a válaszokat.
Máténál a görög „magoi”, azaz mágusok kifejezés szerepel, ezt a „bölcsek” szóval adják vissza a magyar fordítások – a Mt 2,1-12 számol be érkezésükről. Pontos kilétük sejtelmes homályba vész – bizonyos források perzsa papoknak, mások babiloni csillagászoknak tartja őket. Hazájuk lehetett Mezopotámia vagy akár Arábia is, tekintettel arra, hogy az általuk hozott ajándékok e föld termékei. Hérodotosz megállapítása szerint a szóban forgó mágusok, bölcsek egy ókori médiai törzset alkottak a Perzsa Birodalomban – kezdetben politikai hatalmat kívántak szerezni, de nem jártak sikerrel, s ettől kezdve papi csoporttá váltak. Szent és bölcs emberek lehettek, akik jártasak voltak filozófiában, orvos- és természettudományban, valamint álomfejtéssel és jövendőmondással is foglalkoztak. Konradin Ferrari d’Ochieppo, bécsi csillagász azonban a hanyatló, egykor csillagászati központot jelentő Babilonból eredezteti a bölcseket, akik ki tudták számítani a különleges bolygó-együttállásokat. Az a vélemény is megjelent a szentírás-értelmezők körében, miszerint a bölcsek egész egyszerűen a pogányság képviselőiként jelennek meg Máténál.
Az utat mutató csillag mibenléte szintén okozott némi fejtörést az evangéliumok vizsgálóinak. Az szinte bizonyos, hogy nem az ábrázolásokon gyakran látható, gyorsan lehulló üstökösről lehetett szó. Legreálisabbnak a Szaturnusz és a Jupiter együttállása tűnik, mely rendkívüli fénnyel, a Kr. e. 6-7. években valósult meg, a Halak csillagjegyben – Jézus születésének valódi időpontja is valószínű, hogy ekkorra tehető. A Jupiter a babiloni főistent, a Szaturnusz pedig hagyományosan a zsidó népet jelenítette meg, a Halak csillagjegy az ókorban születésre utalt. A már említett Ferrari d’Ochieppo szerint a csillagjóslással foglalkozó bölcsek ebben egy üdvhozó uralkodó zsidó földön való világrajövetelét fedezhették fel. Főleg annak fényében, hogy Jézus születésének idejében a várakozás lelkülete jellemezte az ókori zsidó és római világot egyaránt, s a zsidóktól származó nagy uralkodó érkezésének témája sem volt megalapozatlan e korban.
Továbbá a csillag megjelenése is hordoz szimbolikus jelentőséget: jelképesen csillag kíséri a történelem jelentős személyiségeinek születését és útját – így van ez például Mózes és Ábrahám esetében is. Említendő még a Számok könyve 24,17 is, mely ősi messiási jövendölésként, magára az eljövendő uralkodóra vonatkoztatva mondja, „Csillag támad Jákobból”, összefüggést teremtve a messiási királyság és a csillag közt. E jövendölést ráadásul a pogány Bileám prófétának tulajdonítja a Szentírás, kapcsolódva a szóban forgó, pogány, azaz nem zsidó származású napkeleti bölcsekhez.
Az útrakelésük miértjéről rendkívül szépen fogalmaz XVI. Benedek pápa, kiemelve, az égi fényesség bizonyára azért válhatott igazi jellé, mely útra indította a bölcseket, mert ők maguk az igazság filozófiában jártas, nyugtalan keresői, az egeket kémlelő reménység emberei voltak, akik a megértés újabb és újabb horizontjainak felfedezésére és a valóság egészének megértésére törekedtek. Az, hogy Isten-királyt megillető hódolattal járulnak Jézus elé, azt mutatja, Ő minden eddigi bölcsességnél, filozófiánál nagyobb igazságot jelenít meg a földön, ő maga Az Igazság, akinek földi megjelenésével a csillagok „determináló ereje” is megtört, hiszen Isten célját szolgálván a bölcseket vezeti el Jézushoz. Az égitestek „mostantól Krisztustól meghatározott pályán” haladnak – írja Nazianzoszi Szent Gergely.
Érdekes annak is utánajárni, hogyan és miért lettek királyok a bölcsekből? Ennek gyökerei bizonyára Izajás és a Zsoltárok szavaiban keresendők. Izajás könyvében ugyanis a következőket olvashatjuk Jeruzsálem jövendő dicsősége kapcsán: „Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez” (Iz 60,3); „Idegenek fiai építik fel falaidat, és királyaik neked szolgálnak” (Iz 60,10). Láthatjuk, megjelennek a fényességet kereső pogányok (azaz a „nemzsidók” – a „nemzetek” kifejezés is rájuk utal), valamint a szolgálatkész, szintén „idegen” királyok motívuma, mely az evangélium szövegével szoros kapcsolatot teremt, így kézenfekvő volt királyokként ábrázolni az evangéliumi bölcseket. Ez azt a mondanivalót is hangsúlyozta, miszerint Jézus az egyetlen igazi Úr és király, aki előtt meghajol „minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,10), s akinek királysága saját szavai alapján „nem ebből a világból való” (Jn 18,36), hatalma mégis felette áll minden evilági uralkodóénak, hiszen „ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget” (Zsid 1,3). A 72. zsoltárban az áll, „Tarzis királyai és a szigetek hordjanak adományokat, Arábia és Sába királyai ajándékokat hozzanak” (Zsolt 72,10) – ezzel pedig elérkezünk az ajándékok kérdéséhez, ám előtte említendő még egy ószövetségi párhuzam: az 1Kir 10,1-13 Sába királynőjének Salamonnál tett látogatásáról ír. E királynő is pogány világból, ajándékkal érkezik Salamonhoz, akinek bölcsessége felülmúlja övét. A bölcsek imádattal hódolnak a zsidók királya előtt, „aki majd személyesen is nagyobbnak fogja nyilvánítani önmagát Salamonnál (Mt 12,42)”, állapítja meg Ortensio da Spinetoli Máté-kommentárjában.
Az ajándékok esetében szembetűnő, hogy nem éppen gyakorlatias holmik, melyre egy újszülöttnek és édesanyjának szüksége lehet. Sokkal inkább szimbolikus jelentést hordoznak: az arany és mirha a messiás királyi, a tömjén pedig szent, papi, illetve isteni voltára utal, hiszen ezt istenségeknek volt szokás felajánlani. A mirha továbbá Jézus szenvedését is előrevetíti: János evangéliumában olvashatjuk, Nikodémus mirhát is előkészít Jézus holttestének megkenéséhez (Jn 19,39). Az evangéliumi elbeszélés nem tér ki hány látogató érkezett Jézushoz napkeletről, hármas számukra az ajándékokból következtettek a szöveg értelmezői.
A 7-8. századi Beda Venerabilis, s a későbbi egyházi hagyomány Európa, Ázsia és Afrika képviselőit látja a bölcsekben. Emlékezetessé vált neveik feltehetően egy Párizsban őrzött, ugyancsak 7-8. századi kódexből erednek: Bithisarea, Melchior, Gathaspa névvel említik itt őket, ebből alakult ki a magyar a Gáspár, Menyhért, Boldizsár elnevezés. A középkori művészetben megjelenik a három bölcs/király három különböző életkor képviselőjeként való ábrázolása: ifjú, érett férfi és aggastyán. Ennek ékes példája látható többek között a pécsi székesegyház déli lejáratának domborművein.
Vitathatatlan, hogy a három királyok, illetve napkeleti bölcsek alakja számos kérdést vetett fel az évszázadok során, s talán pont rejtélyes mivoltuk miatt mozgatták meg annyi író és művész fantáziáját. Szimbolikus jelentéssel gazdagított, sokrétű és árnyalt mondanivalót hordozó, üdvtörténeti és bibliai párhuzamokat felvillantó történetük amellett, hogy Jézus isteni dicsőségének a nemzetek előtti megmutatkozását hirdeti, ma is, hozzánk is szól. Többek között azt mutatja meg, hogy az igazság gyakran nyugtalanító keresése során egyetlen valóban megnyugtató választ kaphatunk – e válasz pedig maga a hozzánk oly gyakran paradoxonokban szóló Isten Fia, aki bár mindenkinél hatalmasabb, mégis szerény és szolgai körülmények közt, törékeny csecsemőként jött világra. Ő ugyanis, XVI. Benedek pápa szavaival élve, oly nagy, hogy képes kicsinnyé válni. Végső soron ez az isteni gyengéd szelídség és alázat az, mely előtt minden térd, még a legkiemelkedőbb bölcseké és uralkodóké is meghajol. Az elbeszélés továbbá arról is tanúskodik, hogy az Úr előtt nincsenek akadályok – távoli földről, távoli kultúrából érkezőket is magához tud vonzani, s igazságának dicsőséges fényét azoknak is felragyogtatja, akikre talán nem is gondolnánk.
Mohay Réka
Képek:
- Napkeleti bölcsek, 6. század eleji mozaik a ravennai Sant’Apollinare Nuovo bazilikából
- A pécsi székesegyház déli lejáratának domborműve (12. század, Zala György 19. sz. végi restaurációja) Fotó: Loósz Róbert
- Abraham Bloemaert: A bölcsek imádása (1624)
Felhasznált irodalom:
-
BARCLAY, William: The Gospel of Matthew, Volume 1, The Westminster Press, Philadelphia, 1975
-
XVI. BENEDEK PÁPA: Homília 2005 karácsony éjjelén
-
XVI. BENEDEK PÁPA: A Názáreti Jézus, Harmadik rész, A gyermekségtörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2013
-
DIÓS István (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon
-
SEIBERT, Jutta (szerk.): A keresztény művészet lexikona, Budapest, Corvina, 2004
-
SPINETOLI, Ortensio: Máté, Az egyház evangéliuma, Agapé, Budapest, 1998
-
VIVIANO, Benedict T.: Evangélium Máté szerint, In: Jeromos Biliakommentár, Letöltve
