A Szent Mór Iskolaközpont végzős diákjaival kezdődött idén az érettségizők találkozója programsorozat Máriagyűdön, a Domus Mariae lelkigyakorlatos házban.

A kezdeményezés négyéves múltra tekint vissza. A végzős diákok azért töltenek másfél napot az egyházmegye legfontosabb kegyhelyén, hogy lelkileg is felkészüljenek az élet közelgő kihívásaira.

Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs a program céljáról elmondta, a szervezéskor minden évben azt tartják szem előtt, hogy „a gyerekekkel kialakuljon egy párbeszéd arról, hogy mi számukra az egyház, hol van az ő helyük az egyházban, mi az, amiben az egyház segíteni tudja őket, ők mit várnak el az egyháztól. Mit jelent az, hogy közösségben lenni, hogy hogyan tudják magukat kibontakoztatni az egyházon keresztül illetve a közösségben, amelybe majd az életük folyamán bekapcsolódnak.” Azt is elmondta, hogy mindezt persze nem direkt kérdésekkel, hanem olyan játékos feladatokon keresztül igyekeznek felszínre hozni, amelyekben különböző asszociációk segítik őket a gondolkodásban és mondatják ki velük a válaszokat. Így felszínre lehet hozni a saját tapasztalatot, a válaszokat nem a megtanult sablonok alapján fogalmazzák meg.

 DSF2143

Az eseményen részt vett Udvardy György megyéspüspök is, aki tanításával igyekezett lelki útravalót szolgáltatni az érettségizőknek. Fontosnak tartja a diákokkal való személyes találkozást is, hiszen – mint kiemelte – nem pusztán emberi találkozásról, hanem az egyházzal való találkozásról van szó. „Én magam is átélem saját felelősségemet, mint az Egyházmegye vezetője, főpásztora. Felelős vagyok ezekért a fiatalokért, felelős vagyok az intézményekért, bizonyos szempontból áttételesen felelős vagyok a szülőkért is. Én azt szeretném, ha ezek a fiatalok mindabból, amit tanultak, megéltek a katolikus iskolában, örömmel tudnának élni, boldog emberek lennének, felelősen alakítanák közösségeiket, azokkal a kincsekkel, adományokkal, amelyekkel rendelkeznek. Tehetséges, bátor és nagyon mély gondolatokat hordozó fiatalokról van szó.” – tette hozzá a főpásztor.

 DSF2020

A diákokat az iskolaközpont több tanára is elkísérte. A püspöki biztos mellett az intézmény vezetője is jelen volt. „A végzős diákjaink számára ez az alkalom, amit püspök atya jelenlétével szervezett az Egyházmegye, azt gondolom egy olyan lelki megerősítést és biztos pontot ad az érettségi előtti időszakban, ami különleges élmény számukra. A hitükben való bizonytalankodásban is segít egyfajta megerősítésként. A bennük megforduló, felmerülő kérdésekre olyan válaszokat kapnak, amelyek az érettségit követően is útmutatásként szolgálnak, az Egyház pedig örömforrásként lehet jelen egész életükben. – mondta Nagy Andrea a Szent Mór Iskolaközpont igazgatója.

A találkozó szentmisével zárult a máriagyűdi bazilikában.

Fotó: Harasztovics Arnold

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség