Nagycsütörtökön este a pécsi székesegyházban is megkezdődött a szent háromnap liturgiája, az utolsó vacsora emlékére bemutatott szertartással. A hívek a püspökkel, valamint az asszisztenciával az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékeztek, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait.
A szentírási olvasmányok felidézték az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.
A nagycsütörtöki evangéliumban hangzott el, hogy Jézus hogyan mosta meg tanítványainak a lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére Udvardy György pécsi megyéspüspök megmosta az arra kiválasztott emberek lábát.
Isten szeretetének a jeleit látjuk
Homíliájában Udvardy György pécsi megyéspüspök az esti liturgia kapcsán elmondta, hogy az Isten szeretetének a jeleit látjuk. „Isten szeretetének a jele az Eucharisztia. Isten szeretetének a jele a lábmosás, amikor lehajol Jézus és megmossa tanítványainak a lábát. Isten szeretetének a végtelen jele, amikor olyan embereket választ ki, rendel egyházába, akik egészen bizonyosan ki tudják mondani hitelt érdemlően és teremtő erővel az átváltoztató szavakat, a szentségek szavait, hogy ezek a szentségek élettel ajándékozzanak meg bennünket.”
Isten ajándékot akar adni az embernek
Azt látjuk, hogy Isten szeretete alapvetően ajándékozás és elfogadás. Isten ajándékot akar adni: önmagát. Elsőként, kezdeményezően, bátran. Azért adja, mert tudja, hogy ez nekünk jó, tudja, hogy szükségünk van rá. Nem mást akar adni, nem valamit magából, hanem teljes egészében önmagát. Ezért halljuk a szavakat: ez az én testem és ez az én vérem.
Az ajándék kapcsán a főpásztor kifejtette, hogy „Isten az ő szeretetével elfogadja a mi korlátainkat, elfogadja azt, akik vagyunk. Elfogadja törékeny mivoltunkat, értetlenségünket. Elfogadja, hogy mi is akarunk ajándékozni, úgy, ahogy tudunk. Azzal, akik vagyunk, akivé formáljuk magunkat vagy formált bennünket az Isten kegyelme.” Ebben a kölcsönösségben bátorított, hogy legyen bátorságunk elfogadni az ajándékot és váljunk mi is ajándékozóvá. Emlékeztetett a püspök, hogy mennyire fájdalmas, amikor valaki nem akarja elfogadni a pusztán szeretetből, hátsó szándék vagy üzleti érdek nélküli ajándékunkat.
Isten tudatosan választ bennünket
Isten szeretete tudatosan vállalt, szegény szeretet – emelte ki a főpásztor. „Isten szeretete nem azért szegény, mert valamit visszatart magának, hanem azért, mert bennünket választ tudatosan. Bennünket szegénységünkben, kicsinységünkben, az értetlenségünkben, a fájdalmunkban, a rabságunkban.” Nem véletlenül születik Jézus Betlehemben –emlékeztetett. „Isten tudatosan vállalja a legszegényebbeknek a születését. Isten tudatosan vállalja Fiában, hogy a legszegényebbekhez szól, a kicsinyekhez, akiknek a hangját senki nem hallja meg, mert nem számítanak, nem hoznak eredményt, nem hoznak szavazatot, nem tudnak produkálni. Jézus nem azért választja a szegényeket, a kisemmizetteket, mert ne értett volna szót a gazdaggal, a felkészülttel, a tudóssal. Hanem azért, mert bennünket a rabságból, a szegénységből akar kimenteni.” Ezért használ Jézus egyszerű szavakat, mondatokat –tette hozzá.
Isten vállalja a függést érettünk
Isten, a Szeretet tőlünk függ, vállalja a függést. „Milyen szeretet az, ami korlátokat állít, határokat jelöl ki? Isten, aki leginkább szeretett, a leginkább függő. Függ attól, hogy én hogyan érzem magam, hogyan élek. Vállalja a szeretetével a függést, azért, hogy nekem jó legyen, és fáj neki, ha nekem fájdalmam van. Fáj neki, ha én bűnt követek el, fáj, ha én elfordulok tőle, mint ahogy a szülő, amikor látja a gyermeke sorsát, próbálna segíteni neki, de nem tud. Együtt szenved gyermekével.” Arra tanít minket Isten, hogy legyen bátorságunk vállalni a függést. Odaadni a szabadságunkat attól és annak, akit szeretünk. Jézus példáját követve, teljesen odaajándékozva magunkat.
Isten nem presztízskérdésből szeret
Isten alázattal szeret bennünket. „Benne semmi helye, semmi nyoma nincs a presztízsnek. Nem mondja azt, hogy nézd, én segítek rajtad, én megmentelek téged, én kimentelek téged a bajból, de azért tudjad, hogy én ki vagyok.” Mindent azért tesz, hogy az embernek legyen élete, szabadsága és meglegyen mindene, amire szüksége van.
„Jézus addig jön velem, ameddig én el akarok távolodni tőle. Hogy ott azon a ponton, amikor leginkább szükségem van a megtérésre, össze ne omoljak, ott van mellettem és emlékezetembe idézi, bátorít, hogy legyen erőm kimondani a szót, hogy fölkeljek és Atyámhoz menjek. Ez a hely nem az ő helye, de eljön, hogy onnan mentsen és szabadítson ki engem.” Mindezt a mai este fölfedezzük az Eucharisztiában, a csöppnyi kis kenyérben és borban. Nemcsak felismerjük, hanem magunkhoz is vehetjük.
Legyen bátorságunk ajándékozni és ajándékot elfogadni. Legyen bátorságunk szabadságunkkal elfogadni a szeretet által a függést. Függjünk attól, akit szeretünk. Legyen bátorságunk alázatosnak lenni, hiszen Jézus az Eucharisztiában ezt az ajándékot adja nekünk. Isteni szeretettel az isteni életre akar vezetni. Hajoljunk le és mossuk meg egymás lábát, adjuk azt egymásnak, amire szüksége van embertársunknak: a javát, ami az üdvösségét szolgálja. Jézus példát adott nekünk arra, hogy hogyan kell szeretni.
A megyéspüspök az egyház hívásával egybehangzóan bátorít mindenkit az Eucharisztia megünneplésére, az isteni szeretet megélésére.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. Az Eucharisztia liturgiájának bemutatása után a szentséget kivitték a székesegyházból, őrzési helye pedig a Corpus Christi kápolna. A liturgia végén eltávolítottak az oltárról minden díszt, emlékezve Jézus elfogatására és szenvedéseire. Nagypéntek estével folytatódik a szertartás, amikor az egyház hódolatát fejezi ki a kereszt előtt.
Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.
