Közel háromszázan vettek részt a sérültek búcsúján Máriagyűdön. Tolna és Baranya megye számos településéről érkeztek a szellemi vagy testi fogyatékkal élők és gondozóik, hozzátartozóik, kísérőik a Szűzanyához a Pécsi Egyházmegye kiemelt kegyhelyére.

A kegytemplomban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét, amelyen az olvasmányokat, a homíliát, a liturgikus szövegeket, de még az énekeket is jeltolmács segítségével követhették a hallássérültek. A főpásztor arra emlékeztetett szentbeszédében, hogy Jézus vállalta az emberi gyengeséget, a testi nehézségeket. Hiszen arra bíztat az Úr, hozzá forduljanak, akik terheket hordoznak.

serultek bucsuja mariagyud web 20190517 17

„Az evangélium az örömhírt hirdeti, ennek az örömhírnek a középpontjában az értünk emberré váló Krisztus áll, akivel mind egy testhez tartozunk. Az emberségünk nehézségeit - a küzdelmeket, fájdalmakat, gyengeségeket - ismeri Isten, mivel a megtestesülés által ő maga is részese lett ennek. Isten számára a kicsinyek, a szegények, az elesettek azok, akikkel közösséget vállalt, amikor emberré lett. Az emberi életnek méltósága van, ezért tehát másképp kell tekintenünk a szenvedéseinkre. A bizalmunk ezért abban a hitben van, hogy Isten az újjáteremtésben minden teljesen újjá alkot.” - hangsúlyozta Udvardy György.

A szentmise után a kegytemplom körüli területen számos érdekes programot kínáltak a résztvevőknek: a célbadobás és a nemezelés volt a legnépszerűbb, de az ügyességi kötélpályát is kipróbálhatták a bátor jelentkezők.

serultek bucsuja mariagyud web 20190517 71

„Hatalmas élmény volt látni, hogy milyen sokan eljöttek a programunkra. Csupa mosolygós, örömteli arc, boldogok voltak. Érezték, hogy ez a nap róluk és nekik szól. Megható volt számomra, hogy egy autista fiú, leküzdve minden félelmét és gátlását, ki mert állni a zsúfolt templomban, és szinte hiba nélkül olvasta fel a könyörgéseket. Különleges élményt jelentett a két séta a Fájdalmas Szűz szobrához. Az első alkalommal inkább mozgássérültekkel és idősebbekkel jártuk végig az utat, míg másodszor az ÉLTES EGYMI középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekei csatlakoztak. Megmásztuk a kálváriát, beszélgettünk, meséltem nekik, annak ellenére, hogy sok mindent nem értettek meg belőle nagyon lelkesek és boldogok voltak, mert valaki idegen velük foglalkozik, értük van ott." - mondta Szolnoki György, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pécsi információs és koordinációs pontjának fogyatékosságügyi tanácsadója.

A búcsún résztvevő gondozók szerint ez a nap azért fontos, mert a fogyatékkal élők számára a megbecsülést fejezi ki, hogy kiemelten számukra szerveznek búcsút az oltalmazó Szűzanya kegytemplománál.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség