Advent negyedik hetének hétfőjén, az utolsó hajnali szentmisét Nyúl Viktor pasztorális helynök és Zajácz Gábor görögkatolikus parókus celebrálta.

A Pécsi Székesegyházban zajlott tematikus roráté szentmisékre fiatalok és idősek egyaránt, több ezren voltak kíváncsiak. A zenei szolgálatot napról-napra egy-egy közösség biztosította, ahogyan az agapét is, amelyre a szentmisék után került sor a püspökség kocsiszínében. A pécsiek, de a vidékiek számára is közkedvelt célpont advent reggelén a Székesegyház, hiszen hagyományosan hozzákapcsolódik sokak karácsonyvárásához, lelki épüléséhez.

Az utolsó szentmisén Zajácz Gábor atya prédikált, alapgondolatául a Lukács evangéliumából származó igerész szolgált: Leborulva imádták őt, aztán örömmel visszatértek Jeruzsálembe.” (Lk 24, 52).

„Ha csak ezt az egy mondatot nézzük, megtapasztalták a tanítványok azt, hogy Jézus annak ellenére, hogy meghalt a kereszten, feltámadt, mondhatni befejezte földi életét, elvált tőlük, mégis velük maradt. Különleges módon megjelent, sőt tudott mindenről a közösségben, ami történt. Gondoljunk csak Tamás apostol esetére. (…) Jézus velük maradt, velük maradt abban a közösségben, amely élteti, sőt gondozza Krisztus hagyatékát, örökségét. Az Ő jelenlétét biztosítja számunkra.”

–emlékeztetett a görögkatolikus atya, majd hozzátette, hogy mi magunk is megtapasztalhatjuk az Isten Fiát, mi magunk is jelen tudunk lenni a vele való közösségben. Hogy hogyan és miként, az kiderül az alábbi videóból.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség