Nagyböjt negyedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

A szentmise elején Máger Róbert atya hangsúlyozta, ahogy egyre inkább közeledünk a húsvéthoz, úgy egyre fontosabb, hogy bekapcsolódjunk a szentségek ünneplésébe, és éljünk azzal a lehetőséggel, hogy otthonainkból követhetjük a szentmisét. Majd az olvasmányhoz kapcsolódóan homíliájában szemléltette, milyen az, amikor az emberek annyi rossz dolog közepette elfeledkeznek a reményről. „A mai részlet Izajás próféta könyvétől a nagyböjtben átgondolandó témára irányítja a figyelmet: a megújításra, melynek részesei vagyunk. A bibliai szakaszban Isten a prófétái által a választott néphez fordul, azokhoz, akik visszatértek a városba, de szívükben még nem találtak vissza az Úrhoz, hiszen a nehézségekkel szembesülve nem tudtak túllépni a szomorúságon. Ezt próbálja feledtetni velük a próféta.”

„Az átélt szenvedés könnyen bevésődik a szívbe, és ki akarja oltani belőlünk a reményt, elhitetni velünk, hogy ne foglalkozzunk mással, hogy elzárkózzunk Istentől. De itt lép közbe az Úr, aki új erőt-, látásmódot-, bizalmat ad, megosztja a tervét és nem hagyja, hogy a gonoszságé legyen az utolsó szó. Mer Ő »öröm«-nek teremtett minket és »ujjongás«-nak.” (Vö Iz65,18)

róbert atyaMáger atya ezt követően reagálva a jelenkor nehézségeire arra biztatott, tegyünk tanúbizonyságot a kilátástalannak tűnő helyzetben is. „Most, amikor a világ és nemzetünk eddig nem tapasztalt helyzetben van, még nagyobb erővel és buzgósággal kell tanúbizonyságot tennünk Isten újjáteremtő hatalmáról” – mondta az atya. – „Ami eddig természetesnek tűnt, az nehézség lett. Amikor pedig fizikálisan el kell távolodnunk másoktól, ott a kísértés, hogy lélekben is messze kerüljünk és félelmeinkre összpontosítsunk. Holott keresztényként most kéne az újjáteremtő erejéről beszélnünk, ahogy ezt többször megtapasztaltuk keresztségünk óta.”

Végül hangsúlyozta: amikor teljes egészében nem tudunk ott lenni a templomban, hogy a szentségeket ünnepeljük, emlékezzünk arra, hogy Isten országában vagyunk. „Nagyböjt az elcsendesedés időszaka, amikor felidézzük az Ő csodáit és észben tartjuk, hogy Ő már megmentett minket, már legyőzte a halált, nincs mitől félni, bármi vesz körbe, mi ennek az újjáteremtésnek a részesei vagyunk. Ne hagyjuk, hogy legyőzzön a félelem, Jézusban egyek vagyunk, bármi történjék is” – zárta prédikációját az atya.

A lelki áldozás a szentáldozás egyik módja, amikor nem tudjuk magunkhoz venni a legméltóságosabb Oltáriszentséget, de a tevékeny szeretetben, a hittel történő várakozás megadja a szentáldozás kegyelmeit. Ezért otthonainkból így kapcsolódjunk be a szentmisébe:

Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe!
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!

Olvasmány

17Mert új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. 18Örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet „öröm”-nek teremtem és népét „ujjongás”-nak. 19Örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás. 20Nem lesz többé benne olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki ne töltené be élete napjait. Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít. 21Házakat építenek, és ők laknak benne; szőlőt telepítenek, és ők élvezik gyümölcsét. (Iz65,17-21)

Evangélium

43A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. 44Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 45Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 46Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 48Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” 49De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” 50Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 51Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. 52Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 53Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben. 54Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott. (Jn4,43-54)

A Pécsi Egyházmegye március 22-től minden hétköznap (hétfőtől-szombatig) 7.00 órától és vasárnap 10.00 órától jelentkezik a Székesegyházból. Az élő közvetítések a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, Facebook oldalán és honlapján követhetőek élőben vagy visszanézhetőek. Kövessenek minket!

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség