Húsvét hetedik hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amely visszanézhető az alábbi cikkben is.

A reggeli szentmisén Dallos Tamás atya a homíliában elmondta, számára különösen fontos a mai evangéliumi szakasz (Jn21,15-19), mivel papszentelésekor ezt választotta jelmondatának, akárcsak több paptestvére is tette és teszi ezt ma is, hiszen a bibliai szakasz meghatározó tartalommal bír a hivatással kapcsolatban. „De mi a különlegessége ennek a példabeszédnek?” – hangzott el a kérdés rögtön a bevezető gondolat után. „Bőven a nagypénteki események után vagyunk, amikor Péter háromszor megtagadta Jézust, majd visszatért régi foglalkozáshoz és újból a halászok dolgos napjait éli, de Jézus ekkor egy hétköznapi helyzetben odalép Péterhez és egy különös párbeszéd kezdődik, amit János evangélista meglepő pontossággal jegyez le.”05.29 1

Az atya megemlítette, hogy Jézus első szavai megdöbbentőek voltak Péter számára, amikor ezt kérdezte tőle: „jobban szeretsz engem, mint ezek?” Ennek oka, hogy a tanítványnak eszébe juthatott, ahogy Krisztus ellen kardoskodott. „Jézus a gyengeségeivel szembesítette Pétert. Ez a helyzet olyan volt, mint az, amikor nyilvánvaló lesz egy ember hibája, bűne és ezzel szembesítik; ez kellemetlen, szégyent keltő, de még inkább alázatra szólító” – mondta, majd hozzátette, amikor mélyen magunkba nézünk, láthatjuk, hogy a sok ígéret közül, amit megfogadtunk alig tartunk meg valamit.

Dallos atya hangsúlyozta azt is, hogy a bibliai szakasz (Jn21,15-19) magyar fordítása kevésbé kifejező, mint az eredeti görög. „Így is fordíthatjuk Jézus első kérdését: szeretsz engem a tőlem tanult szeretettel? Erre Péter válasza: igen, de csak a magam módján, ahogy tőlem telik. Majd a harmadik kérdésfelvetéskor mintha Jézus azt mondaná: rendben, nem kívánok tőled többet, mint ami tőled telik, és megkérdezi; szeretsz engem a tőled telhető szeretettel? Erre Péter válasza: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« (Jn21,18) Jézus ezt a választ fogadja el és ekkor rábízza Péterre a legeltetési főhatalmat.”

Végül az atya a következő gondolatokkal zárta a homíliát: „Ez a gyönyörű párbeszéd megtanít arra, hogy Jézus elfogadja, ami tőlünk telik, nem kell kérkednünk vallási életünk teljesítményével és legfőképp nem kell másokkal versenyeznünk, mert Jézus éppen annyit kér, amennyire képesek vagyunk. Amikor képesek vagyunk Péter utolsó válaszát kimondani, akkor Jézus nekünk is olyan feladatot ad, amelyben tanúságot tehetünk róla, amelyben megtehetjük azt, ami tőlünk telik, és amelyben megtapasztalhatjuk, hogy képesek vagyunk Istenért helytállni. Így egyre többre leszünk képesek, ez az életünkben a kegyelem. Ma nem is adódhatna jobb kérdés, mint hogy, mi a mi felelünk Jézus háromszoros kérdésére?”

Jn21,15-19

15Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” 16Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” 17Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

18„Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” 19E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség