Idén októberben Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó állandó diakónussá szentelte László Péter Ferenc történelem-hittan szakos pedagógust, aki a szerpepi szolgálatról, oktatói erényekről és a szeretet továbbadásáról adott interjút.
Civil foglalkozásod pedagógus, jelenleg a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban történelmet-, további négy szekszárdi általános iskolában pedig hittant tanítasz. Katekétaként hogy tekintesz a diakonátusi szolgálatra?
Úgy gondolom, a diakónia része az is, hogy szolgáljuk- és a hitre neveljük a gyerekeket. Húsz éve foglalkozom tanítással, számos oktatási intézményben dolgoztam, ezáltal nagyon sok elkötelezett emberrel találkoztam, akár a Pécsi Egyházmegye, akár más egyházmegyék területén. Mára biztosan tudom, hogy a hitoktatás egy kettős folyamat: adok-kapok. Amikor katekéta kollégáimmal és diakónus testvéreimmel szeptemberben átvettük a hitoktatási engedélyünket (lat. missio canonica), Petkó Tamás plébános atya megkérdezte tőlem is, hogy miért szeretek hittant tanítani? Én a következőt válaszoltam: „Kisgyermekek és csecsemők ajkán zendítesz dicsérő éneket” (Zsolt 8,3). Nem csak én tanítom a gyerekeket, hanem sokszor ők is tanítanak engem, és ők hívják fel a figyelmem olyan dolgokra, melyre korábban nem is gondoltam.
Hittanárnak lenni egyenlő a közvetítő szereppel, amely a gyerekekhez a saját nyelvükön juttatja el az evangélium örömhírét! Milyen a pedagógiád?
Erre a gyerekek biztosan jobban tudják a választ! (nevet)
Fontosnak tartom, hogy közvetítsem a szeretetet, de ez nem egy sajátos pedagógiai cél, hiszen, ahogy magad is utaltál rá, minden hitoktatónak feladata, hogy a Jó Isten szeretetét közvetítse. Ez a legfontosabb dolgunk, mert ha a gyerekek megérzik az Ő jelenlétét, akkor elkezdenek imádkozni és aktív vallásos életet folytatni. Ezt a saját történetem is igazolja. Már kisgyermek koromban megkaptam a hit ajándékát, és szüleimnek, nagyszüleimnek, valamint a helyi, környékbeli plébánosoknak, atyáknak köszönhetően hamar felismertem Isten végtelen szeretetét. Ezért is volt jó megtapasztalni, amikor a diakónusszentelés után a diákok velem ünnepeltek, ahogy azt is jó tudni, hogy amikor majd hittanórán a hivatásokról fogunk beszélni, akkor már a személyes tapasztalataimat is megoszthatom velük. Bízom benne, hogy ezzel nem csupán a szolgálat örömét vihetem közelebb hozzájuk, hanem ez pozitív mintaként lehet jelen előttük, hiszen a fiataloknak ma nagy szükségük van a megerősítő példákra!
Mikor ébredt fel benned a vágy a szerpapi szolgálat iránt?
Aki ma pedagógusi-, szociális-, egészségügyi területen dolgozik, tehát segítő munkát végez, nem egyszerűen hivatást teljesít, hanem szolgál. Amikor a tanári pálya mellett döntöttem, akkor nem szerettem volna mást, mint szolgálni. Később, az évek, évtizedek múlásával egyre inkább úgy éreztem, hogy számomra nem elég maga hitoktatás. 2017 nyarán sok időt tölthettem egyedül és ekkor megfogalmazódott bennem a kérdés: hogyan tehetnék többet? Ekkor döntöttem úgy, hogy jelentkezem diakónusnak.
A családod hogy fogadta?
Mivel korábban is aktívan segítettem a közösséget, a családtagjaimnak nem kellett új feladatokhoz igazodniuk, hiszen természetes számukra, hogy részt veszek a plébánia munkájában. A feleségem egy percig sem tiltakozott, amikor beszéltem vele a terveimről. Ugyanakkor a képzési idő mindannyiunktól áldozatot követelt, elvégre két éven keresztül minden hónapban egy teljes hétvégét távol voltam a családtól és ez olykor nagy megterhelő volt. Ezt azért is tartom fontosnak megjegyezni, mert ezt tanultam és eszerint gondolkodom: a diakonátus egy háromlábú szék, az egyik lába az oltár szolgálat, a másik az igehirdetés szolgálata, a harmadik a szegények szolgálata, és valahol ott van a negyedik lába is: a család szolgálata.
Említetted, hogy az ország több területén is tanítottál hittant. Mely egyházmegyében szolgáltál?
Erre humorosan így szoktam válaszolni: a Váci Egyházmegyében születtem, a Kalocsai Egyházmegyében voltam fiatal, a Szeged-Csanádi Egyházmegyében tanultam és a Pécsi Egyházmegyében dolgozom. Erre pedig ajándékként tekintek, hiszen mindenhol megtapasztaltam az „adok-kapok” élményét, ezáltal éreztem, hogy van mit adnom és van mit befogadnom. Jelenleg a Szekszárdi Római Katolikus Plébánián szolgálok, amelyhez több templom tartozik: a belvárosi, az újvárosi, az őcsényi, a decsi, a várdombi, sióagárdi és az alsónánánai, ahol jelenleg épül egy templom. Priskin Zsolt diakónustestvérem dispozíciója szintén a Szekszárdi Római Katolikus Plébániára terjed ki, vele együtt nagyon várom, hogy segíthessük a közösséget!
Most, amikor beszélgetünk, hogyan gondolsz a hivatásra?
Úgy érezem, hogy a diakonátus által kiteljesedtem, egyenes útra találtam, így a hitoktató munkámat még nagyobb erővel végezhetem a Szentlélek kegyelmével.
László Péter Ferenc:
1977.07.21-én született Kiskunfélegyházán. Szülei, és nagyszülei révén növekedett bele a vallásos életbe. Kiskorától kezdve ministrált a félegyházi Ótemplomban. 1996-ban elvégezte a Katolikus Ifjúsági Vezetőképzőt (Hajszolót) Szegeden, majd ugyanitt szerzett történelem, és hittanári végzettséget. Itt ismerte meg feleségét Zsanettet, aki biológia, német szakos tanár. 2002 óta Szekszárdon élnek. Gyermekeik Bernadett 2004-ben, Veronika 2006-ban, és Kristóf pedig 2008-ban született. Péter 2001-től pedagógusként dolgozik. Különösen is hosszú ideig dolgozott a Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola, Gimnázium, és Alapfokú Művészeti Iskolában, majd a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola, és Gimnáziumban. Mindkét intézményben hosszabb, illetve rövidebb ideig intézményvezetőként is tevékenykedett. Jelenleg Szekszárdon a Pécsi Egyházmegye hitoktatójaként, továbbá a Szekszárdi Garay János Gimnázium történelem tanáraként végzi pedagógiai munkáját. A diakónusi szolgálatra 2017. évben kapta a meghívást, melyben nagy szerepet játszott Friedrich Joseph Haass, orosz nevén Fjodor Petrovics Gaaz önéletrajza. Plébánosa Petkó Tamás atya támogatásával 2018-ban jelentkezett Udvardy György érsek úrnál a diakónusi szolgálatra. 2018-20 között a máriabesnyői diakónusképzőn végezte tanulmányait.
Jelmondata: „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!” (Ef 6,10)
