A Családok Háza program az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával valósult meg. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete két éven keresztül csaknem 50 millió forintból tartott továbbképzéseket, tanácsadásokat, és a most átadott családi házat újította fel.

A Családok Házát május 30-án áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök.

dsc 0522A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete hosszú évek munkája nyomán megtalálta, felújította és most birtokba vehette a Családok Házát, ahol nemcsak a többgyermekes családok fordulnak majd meg, hanem programokat és előadásokat is szerveznek majd.

A közel kétéves program során nemcsak nagycsaládosok kapcsolódtak be a képzésekbe, tanácsadásokba és programokba. A város vezetősége is elismerte tevékenységüket, és egy városi Családok Háza üzemeltetésével bízta meg az egyesületet.

A kétéves program során több mint ezer fő vett részt a különböző képzéseken, tanfolyamokon, csoportokban, táborokban, rendezvényeken. Angol-, kommunikációs, konfliktuskezelési, önismereti, neveléselméleti, főző-, virágkötő, házaspáros, kamasz-, kismama-, szappankészítő tanfolyamok és a tanácsadások is indultak az egyesület szervezésében.

Eddig a nagycsaládosok két külön irodát béreltek, most viszont a saját ingatlanjukban szervezhetnek programokat és segíthetnek a szülőknek.

- „A családban akarja az ember az életet, rácsodálkozik az életre, és megtanulja azt is, hogy milyen az életet megosztani valakivel. A Családok Háza segíti az egyént, hogy közösségben gondolkodjon." – emelte ki Udvardy György pécsi megyéspüspök a Családok Háza ünnepélyes megáldásán.

2023 október
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

Szabadegyetem

Népszámlálás

Népszámlálás

Népszámlálás

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség