Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár rendezési munkálatai közben előbukkant, kuriózumszámba menő grafikai dokumentumot mutatjuk be, amely a vignettája szerint Majláth Gusztáv rajzolatait foglalja magába.

Életrajz

Gróf Majláth Gusztáv Károly a későbbi erdélyi püspök 1864. szeptember 24-én született a Baranya megyei Bakóca kastélyában.

Bakoczai Majlath kastely VU 1883 pages340 340

A bakócai Majláth-kastély[1]

Szülei ifj. székhelyi Majláth György (1818–1883) főtárnokmester, udvari kancellár országbíró és Prandau-Helleprand Stefánia (1832–1914) bárónő voltak: nyolc gyermekük született, hat fiú és két lány, akik közül Gusztáv volt a hetedik. Antal öccse – a családfa jelzése szerint feltételezhetően – korán elhunyt.[2]

pecsi Majlath csalad

A pécsi Majláth család családfája[3]

A kis Gusztáv nevelőjének a nagyműveltségű mágocsi káplánt, a Pécsi Püspöki Tanítóképző Intézeti későbbi igazgatót, Döbrössy Alajost kérték fel, aki 8 évig látta el ezen feladatait.

Majlath szulok Egyedi

Ifj. Majláth György és br. Prandau-Helleprand Stefánia[4]

A családnak a bakócai kastély mellett Pécsett is volt háza, a mai Mária utca 15. szám alatt, amelyet Majláth Györgyné örökölt 1869-ben. Ezt az épületet egy idő után összenyitották a Mária utca 11–13-as lakóházzal (ma Majláth-palota), amely az apa, Majláth György tulajdonában volt.

Majláth Gusztáv alsóbb iskoláit (I–IV. osztály – 1873–1877) a pécsi ciszterci főgimnáziumban végezte magántanulóként. Középiskolai tanulmányainak második felét (1877–1882) a V. osztálytól már nyilvános tanulóként folytatta a budapesti II. Kerületi Egyetemi Katolikus Főgimnáziumban, majd egészségügyi okok miatt az utolsó két évfolyamra megint magántanuló lett: itt is érettségizett 1882 februárjában.[5]

Majlath Gusztav 1882 1883 Egyedi

Majláth Gusztáv Károly 1882/83-ban strassburgi jogászhallgatóként[6]

Noha apja papnak szánta, ő úgy érezte, hogy nincs még felkészülve, így Strassburgba ment jogot tanulni, majd Budapesten és Bécsben (Pazmaneum) teológiai végzettséget (1883–1888) szerzett.

Papi pályára végül apja 1883 tavaszán történt erőszakos halála[7] után lépett. 1887. október 6-án, Esztergomban szentelték pappá. 1888-tól helyi szemináriumi prefektusként tevékenykedett, majd 1894-től Komáromban apátplébánosi szolgálatot teljesített. 1897. január 28-án martyropolisi címzetes püspökké és erdélyi koadjutor püspökké nevezték ki Lönhart Ferenc megyéspüspök (1882–1897) mellé. Felszentelésére május 1-jén a budapesti Mátyás-templomban került sor. Ekkortól a Gusztáv helyett a Károly nevet viselte. Ugyanezen évben elődje halála után erdélyi (gyulafehérvári) püspök lett. 1936-ban egészségi állapotára hivatkozva visszavonult hivatalától, mellé koadjutor püspököt neveztek ki Vorbuchner Adolf személyében (1936–1938). 1938 áprilisában lemondott, május 28-án XI. Pius pápa (1922–1939) sotero polisi címzetes érsekké nevezte ki.

1885-ben fivérével együtt nyert grófi rangot. A bécsi egyetem hittudományi kara 1897 szeptemberében a teológiai tudományok díszdoktorává választotta.[8]

Majlath collage Egyedi

Az ifjú és az idős gróf Majláth Károly erdélyi püspök[9]

Gróf Majláth Gusztáv Károly 1940. március 18-án hunyt el: gyászmiséjét Budapesten, a Mátyás-templomban celebrálták. Végakarata szerint a városligeti Regnum Marianum plébániatemplom kápolnájában temették el. A templom 1951-es lerombolását követően a püspök földi maradványait éjszaka, nagy titokban a belvárosi Egyetemi Templomban menekítették át: itt nyugszik most is.

Majlath gyasz 2 Egyedi

Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök gyászjelentése

Gyászmiséje a Mátyás-templomban és első nyughelye, a Regnum Marianum templom[10]

Grafikagyűjtemény

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban megtalált „rajzolat-gyűjtemény” jellegéből adódóan grafikai vázlatkönyvnek, gyakorló rajzgyűjteménynek tűnik: benne nyolc portré, 16 mintavázlattal és egy kézzel készített térkép található. Majláth Gusztáv életrajzának és a pécsi őrzőhelyének ismeretében úgy véljük, hogy a benne fellelhető rajzok iskolai évei alatt készülhettek, kb. 1876 és 1883 között. Valószínűleg másolt, gyakorlásra szánt rajzolatok lehettek. Tudomásunk van arról, hogy Majláth püspök ifjú korában nagyon szeretett rajzolni, zenét hallgatni, valamint kirándulni, amelyről naplót is vezetett. Egy életút-ismertetésében pár, a rajztehetségére utaló megjegyzés is fellelhető: „Magábamélyedő, csöndes lélek, aki olykor azzal nevetteti meg környezetét, hogy bemutatja kitűnő utánzó képességét vagy karikatura rajzot készít nővérei és azok barátnői, különösen Fáy és Karácsonyi grófkisasszonyok legújabb, divatos ruháiról és főlényes bírálattal írja a képek alá: bakfis!” [11]

Következzenek egy kis ízelítő Majláth Gusztáv Károly „rajzolataiból”: arcképek-portrék, mintavázlatok és egy kézzel készített, az Ibériai félszigetet ábrázoló, valószínűleg tankönyvi hegyvízrajzi térkép másolata.

Portrek collage Egyedi

Portrék

Mintak collage

Mintavázlatok

Majlath terkep Egyedi

Rajzolt térkép

Sajnos arról egyelőre semmi adatunk sincs, hogy a rajzolat-gyűjtemény mikor és miként került a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárba, lévén, hogy nem lett az állományba beleltározva.

 

Irodalom

Cs. A.: Gróf Majláth Gusztáv, erdélyi egyházmegyei róm. kath. segédpüspök = Képes Folyóirat – Vasárnapi Ujság, füzetekben 1897. 21. kötet. 302–304.

Á. É.: Erdély ünnepe = Szent Ferenc Hírnöke, 1912. november. 502–514.

Bíró Vencel: Székhelyi gr. Mailáth G. Károly. [Kolozsvár, 1940.]

Halász Péter: „Mint tűzben égő tömjén…” Százötven esztendeje született Mailáth Károly, Erdély püspöke = Honismeret, 2014/6. 3–7.

 

[1] A kép forrása: Arcanum Digitális Tudománytár = Vasárnapi Újság, 1883. május 27. 336.

A kastély története a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának honlapján: https://mnl.gov.hu/mnl/baml/hirek/a_gyermekek_kastelya_a_bakocai_majlath_kastely_tortenete

[2] Érdekes módon visszaemlékezésében, amelyet Bíró Vencel jelentetett meg, a legkisebb öccséről nem tesz említést, csak az életben maradt nővéreiről és bátyjairól.

[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Nagyivan-nagy-ivan-magyarorszag-csaladai-1/potlek-kotet-D207/majlath-csalad-szekhelyi-DB1B/

[4] A képek forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mail%C3%A1th_Gy%C3%B6rgy_(orsz%C3%A1gb%C3%ADr%C3%B3,_1818%E2%80%931883)#/media/F%C3%A1jl:Georg_von_Majl%C3%A1th_junior_Litho.jpg ; https://www.geni.com/people/Stef%C3%A1nia-Freyin-Hilleprand-von-Prandau/6000000016111124626

[5] 1912-es életrajza szerint az apja a V. osztályban nyilvános tanulóként a budapesti II. Kerületi Egyetemi Katolikus Főgimnáziumba iratta be, néhány hónap múlva mégis visszatért Pécsre, és itt is érettségizett. Más források szerint azonban a felső osztályokat és a középiskolát a budapesti II. Kerületi Egyetemi Katolikus Főgimnáziumban végezte el, és az érettségit is itt tette le. Bíró 1940. 7–10.; Halász 2014. 3. Ez utóbbit támasztják alá Bíró Vencel által közölt bizonyítványai is, amelyek akkor gyulafehérvári püspöki levéltárában fellelhetők voltak. Bíró 1940. 7., 9.

[6] A kép forrása: Á. É. 1912. 505.

[7] 1883. március 29-én a Budai Várnegyedben, saját lakása fürdőszobájában rablógyilkosság áldozata lett.

[8] Ehrungen an der Universität Wien: https://geschichte.univie.ac.at/de/personen/gusztav-karoly-szekhelyi-grof-mailath

[9] A képek forrása: https://imalanc.ro/w/majlath-gusztav-karoly-1864-szeptember-24-en-szuletett/; Bíró 1940. 1. t.

[10] A kép forrása: Arcanum Digitális Tudománytár =Képes Vasárnap – Pesti Hirlap, 1940. március 31.  9.; OSZK gyászjelentések = https://dspace.oszk.hu/bitstream/handle/20.500.12346/170402/4311471_00448_mormon.jpg?sequence=4&isAllowed=y ; https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/7b/RegnumMarianum_templom.jpg

[11] Á. É. 1912. 506–507.

LD honlap logó