Isten adományához méltó magyarázatot kell keresni arra, hogy Simeon, ez a szent és Istennek tetsző férfiú, aki – amint az Evangélium írja – Izrael vigasztalását várta, hogyan kaphatta azt az ígéretet a Szentlélektől, hogy nem látja meg a halált, amíg meg nem pillantotta az Úr fölkentjét.
Mi haszna volt neki Krisztus látásából? Csak annyi állt vajon az ígéretben, hogy meglátja, de ebből a látásból semmi haszna se lesz, vagy valamilyen Istenhez méltó adomány rejlik mögötte, amelyet a boldog Simeon meg is érdemelt, és el is nyert? Az asszony megérintette Jézus köntösének szegélyét és meggyógyult (Lk 8,44). Ha neki már a ruhája legszéle ekkorra haszonnal járt, mit tartsunk akkor Simeonról, aki a karjába vette a csecsemőt, és karjában tartva boldogan örvendezett, látva, hogy azt a kisdedet hordozza, aki a megkötözöttek feloldozására jött, sőt, hogy őt is megszabadítsa a testi kötelékektől? Tudta ugyanis, hogy senki se tudja az embert a test börtönéből az örök élet reményével elbocsátani, csak az, akit a karjaiban tartott. Ezért is mondja neki: Most bocsátod el Uram, szolgádat békében; mert amíg Krisztust nem tartottam, amíg karjaimba nem szorítottam, rab voltam, és nem voltam képes megszabadulni a bilincsekből. És ezt ne csak Simeonra, de az egész emberi nemre értsük!
Ha valaki távozik a világból, ha valakit elbocsátanak a börtönből, és a foglyok tömlöcéből, hogy uralomra kerüljön, az vegye kezébe Jézust, ölelje át karjaival, teljes egészében tartsa az ölében, és akkor mehet majd örvendezve oda, ahova vágyik. Figyeljétek meg, hogy mily csodálatosan lett már előre elrendezve minden, hogy Simeon méltó legyen az Isten Fiát tartani. Először a Szentlélektől kapott ígéretet, hogy nem látja meg a halált, amíg meg nem pillantotta az Úr Fölkentjét. Azután nemcsak úgy találomra ment fel, hanem az Isten Lelkében jött a templomba, mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai (Róm 8,14). A Szentlélek vezérelte tehát a templomba. Te is, ha tartani akarod Jézust, és kezeiddel át akarod ölelni, és méltó akarsz lenni arra, hogy távozhass a börtönből, teljes erőddel törekedj arra, hogy a Szentlélek vezéreljen, és az Isten templomába jöjj!
Íme, az Úr Jézus templomában, azaz az ő Egyházában állsz most. Ez az élő kövekből épült templom (1Pét 2,5). Az Úr házában pedig akkor állsz, amikor életed és viselkedésed egészen méltó az egyház nevére. Ha lélekben jöttél a templomba, meg fogod találni a kisded Jézust, karodba emeled, és így szólsz: Most bocsátod el Uram, szolgádat békében. Egyszersmind azt is figyeld meg, hogy a feloldáshoz, és az elbocsátáshoz béke járul! … Ki távozik ebből a világból békében, ha nem az, aki megérti, hogy Isten kiengesztelte magával a világot Krisztusban, és aki mindenről lemond, ami Isten ellen van, de teljes békét és egyetértést szerzett a maga számára jócselekedeteivel? … Hogy tehát mi is a templomban állva, az Isten Fiát tartva, és átölelve méltók legyünk arra, hogy elbocsássanak, s hogy egy kiválóbb valóság felé tartsunk, kérjük a mindenható Istent, kérjük a gyermek Jézust, akihez szólni szeretnénk, akit a kajainkban tartani vágyunk, és akié a dicsőség, és a hatatom mindörökkön örökké.
(Órigenész 15. homília Lukács evangéliumához)
Napi evangélium: Lukács 2,22-35
