2014. december 10. - Advent II. hét szerda
„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Iz 40,31)
A Teremtő megalkotta ezt a hatalmas Kozmoszt. Ezt a csodálatos Galaktikát. Elképzelni sem tudjuk, mennyire hatalmas ez a Mindenség! Feltekintve az égre, gyönyörködve csillagmiriádokban fel sem foghatjuk: időutazásban van részünk. Tán némely csillag már nincs is, csak még fénye jön hozzánk. Oly irdatlan nagyságok és távolságok. Ha kicsit is tudunk csak mindebből felfogni, már az is elég, hogy megdöbbenjünk kicsinységünkön. Saját parányiságunkat, semmi voltunkat átérezzük. Megrettenthet az űr végtelensége, az égitestek gigantikussága. S átérezhetjük azt, mit az ének kimond: „mik a Földön élnek, mint a szegény férgek”.
Ám a csillagos eget szemlélve inkább békesség és erő, s valami egyre erősödő, vidám dallam születik szívünkben. Elrettenés és félelem helyett pedig bizonyosság és gyönyörűség. Bizonyosság abban, hogy a Teremtő velünk van. Hogy jó és gyönyörű az a világ, amiben élünk. Akarta életünket az Isten. S noha valóban féregszerű, kicsiny, semminek tűnő az életünk e Mindenségben, „szeret ő, szeret mégis”. Hiszen a csillagokat is ő alkotta, ő szólítja néven valamennyit, s hatalma és ereje miatt el nem marad egy sem. (Vö. Iz 40,26)
Istennel való találkozásunkban megtapasztalhatjuk, mennyire akarja életünk teljességét. A világmindenség végtelenségében személyesen ismer, néven szólít. S gyönyörűsége erővel tölt el. A bizonyosság, hogy velünk van, jártunkban-keltünkben vidámmá tesz minket. S jelenléte erővel tölt el minket, ami a tőle kapott békéből és örömből fakad. Így nem lankadhatunk el. Ha el is fáradnánk, ő megújít, felfrissít, megacélozza akaraterőnket. „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá? Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött.” (Zsolt 8,4-7a)
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az Isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
(József Attila: Isten)
(A parszek a csillagászatban a csillagok és galaxisok táválságának mérésére használt távolságegység. Egy parszek kb. 3,26 fényévnek felel meg.)
