A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

Az advent lehetőség arra, hogy ráhangolódjunk a karácsonyra, felkészüljünk a személyes sorsunkat és az emberiség sorsát egyaránt meghatározó találkozásra. Távolabb helyezzük magunkat a zaj forrásától, figyelmünket a téli égbolton világosan ragyogó csillag felé fordítsuk, és éberen várakozzunk, ahogy Márk evangéliuma szerint Jézus kérte a tanítványoktól. Ferenc pápa pedig elmondja, mit jelent ez az éberség a mai ember számára:

„A figyelmes ember a világ felé is nyitott, igyekszik szembeszállni a benne uralkodó közönnyel és kegyetlenséggel, de tud örülni a szépségeknek és értékeknek, amelyek szintén fellelhetők benne, és óvni is kell őket. Akkor »vigyázunk«, amikor megértő szemmel nézünk: felismerjük mind az egyének, mind a társadalom ínségeit és szegénységeit, és felismerjük a hétköznapi kis dolgokban rejtőző gazdagságot ott, ahová az Úr helyezett bennünket.”

A Pécsi Advent programsorozat célja, hogy a résztvevők a szépséget, a gazdagságot művészeti produkciókon keresztül, a közvetlen környezetükben élők tolmácsolásában, egymásra figyelve ismerjék fel. A székesegyház csendjében, vagy a Dóm Kőtár évszázados faragványai között felcsendülő hangok mind abban segítenek, hogy éberen várjuk az eljövetelt.

A nyitottság a világ felé azonban a szenvedőkkel, a nélkülözőkkel való együttérzésre, fájdalmaik enyhítésére, adakozásra is késztet. A Pécsi Advent minden eseményén lehetőség nyílik pénzadomány felajánlására, a Közel-Keleten és a világ más országaiban élő, üldözött keresztények megsegítésére.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre történő visszaküldésével lehet október 15-ig. A gyakorlati tudnivalókat a tájékoztató tartalmazza.

JELENTKEZÉSI LAP (doc)

TÁJÉKOZTATÓ (pdf)

MEGHÍVÓ (pdf)

NÉPEK MEGVÁLTÓ ISTENE - KOTTA (pdf)

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK

partnerek MKPK