A kedvesem, íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, a hálók fölé emelkedik. (Énekek éneke 2,8-9)


enekek enekeHa a lélek nagyon keresi az Urat, nagy irgalomra lesz méltó, mivel aki nagyon kér, annak adják a legtöbbet. Ha tehát a lélek buzgóbban keresi őt, már a távolból meghallja a hangját, és bár másoktól kérdezősködik felőle, előbb meghallja a hangját, mint azok, akiket kérdezget, és meglátja, amint szökellve jön hozzá, vagyis siet és fut, és átugorja azokat, akik szívük erőtlensége miatt képtelenek befogadni az ő erejét. Azután a prófétákat olvasva és szavaikat megtartva rejtvényeikben meglátja őt, ahogyan rátekint, de mintegy ablakon át, és nem a maga valójában. Látja, amint a hálók fölé emelkedik. Mi mást jelent ez, mint hogy ezek nem az ő, hanem a mi hálóink? Hálók, mert a lélek még az érzéki és világi dolgok között időzik, amelyek rendszerint lefoglalják és gúzsba kötik az ember értelmét. Tehát hálókon keresztül megmutatja magát a léleknek, amelyet még körülfonnak az evilági dolgok, de már keresi őt.

Szent Ambrus

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK

partnerek MKPK