Ferenc pápa júniusban kiadott Laudato si' kezdetű enciklikájában ökológiai megtérésre hív: arra figyelmeztet, hogy a teremtett világ védelme érdekében az embernek környezettudatosabb életformára kell törekednie. Hogyan függ ez össze a nagyböjttel?
Az enciklika elméleti összefoglalás és általános felhívás, amelynek gyakorlati alkalmazására a nagyböjt időszaka különösképp megfelelő. A pápai enciklika szellemében a Naphimnusz Teremtésvédelmi egyesület közleményt adott ki, amelyet Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in veritate bizottságának vezetője is támogatott. A közleményben pontokba foglalva és a nagyböjt heteire lebontva különböző javaslatok találhatók, amelyek segítik környezettudatosabbá tenni hétköznapjainkat: arra buzdítanak, hogy érkezzünk telekocsival a misére, ne termeljünk felesleges hulladékot, vagy épp kapcsoljuk lejjebb a fűtést lakásunkban. A közlemény teljes szövege, vagyis az egész nagyböjtre vonatkozó ökológiai útmutató a teremtésvédelmi egyesület honlapján olvasható.
Érdemes azonban feleleveníteni az önként vállalható gyakorlatok hátterét is: az alábbiakban olyan gondolatokat válogatunk az enciklikából, amelyek a nagyböjti áldozatvállalások irányába mutatnak.
Ferenc pápa enciklikájának elején hivatkozik Bartholomaiosz pátriárkára, aki szintén ezen az úton járt, amikor beszédeiben hangsúlyozta, hogy az embernek meg kell változtatnia létformáját, s a fogyasztás helyett át kell térnie az áldozathozatalra. Ferenc pápa megfogalmazásában Bartholomaiosz „felhívta a figyelmet a környezeti problémák etikai és lelki gyökereire is, amelyek arra késztetnek minket, hogy ne csak technikai téren keressünk megoldásokat, hanem emberként való létezésünk megváltoztatásával, mert különben csak a tüneteket kezelhetnénk. Azt javasolta, hogy térjünk át a fogyasztásról az áldozathozatalra, a mohóságról a nagylelkűségre, a pazarlásról javaink másokkal való megosztására, olyan aszkézist gyakorolva, amellyel »megtanulunk adni, és nemcsak lemondani. Ez a szeretet egyik módja: lépésről lépésre átlépünk abból, amit én akarok, abba, amire Isten világának szüksége van. Ez felszabadulás a félelemből, a mohóságból, a függőségből.«"
Az enciklika egy későbbi része pedig a lemondásból fakadó, a lemondás helyébe lépő dolgok szépségéről szól: „A szabadon és tudatosan élt mértéktartás felszabadító. Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg. [...] Lehetséges az, hogy kevésre legyen szükségünk és nagyon éljünk, főképp akkor, ha képesek vagyunk megtanulni, hogy más dolgokban leljük örömünket; ha megelégedést találunk a testvéreinkkel való találkozásokban, a szolgálatban, karizmáink kibontakoztatásában, a zenében és a művészetben, a természettel való kapcsolatban, az imádságban. A boldogság megkívánja, hogy korlátozni tudjuk bizonyos igényeinket, melyek elkábítanak minket, és így készek legyünk az élet kínálta sokféle lehetőség megragadására."
A mértéktartás szükségességéről és a mértéktartó magatartás feltételeiről pedig a következőképp ír Ferenc pápa, mindennapjaink rohanó és az egyén szétszóródását eredményező viselkedését bírálva: „Ugyanakkor egyetlen személy sem képes boldog mértéktartásban kibontakozni, ha nincs békében önmagával. A lelkiség megfelelő felfogásának az is része, hogy kitágítjuk felfogásunkat a békéről, az ugyanis sokkal több, mint a háború hiánya. Az ember belső békéje szoros összefüggésben áll a környezet gondozásával és a közjóval, mert ha ezt a békét igazán megéli valaki, az tükröződik kiegyensúlyozott életstílusán, és az elmélyült élethez vezető csodálkozás képessége is társul hozzá. A természet tele van szeretetüzenetekkel, de hogyan tudnánk meghallani azokat az állandó zaj, a folyamatos és nyugtalan szórakozottság közepette vagy a látszat kultusza mellett? Sokan jelentős egyensúlyvesztést élnek meg, amely arra készteti őket, hogy nagy sebességgel végezzék a dolgokat, és így elfoglaltnak érezzék magukat, állandó rohanásban vannak, és ez odavezet, hogy mindenen átgázolnak, ami körülöttük van. Ez hatással van arra, ki hogyan bánik a környezettel. Egy átfogó ökológia megkívánja tőlünk, hogy időt szánjunk a teremtéssel való derűs összhang helyreállítására, hogy felülvizsgáljuk életstílusunkat és eszményeinket, hogy szemléljük a Teremtőt, aki közöttünk és környezetünkben él, akinek jelenlétét „nem létrehozni kell, hanem fel kell fedezni és fel kell tárni."
A gondolatmenetet folytatva az enciklika Jézus példaadó szerepéről is beszél: „Ő tényleg teljesen jelen volt minden ember és minden teremtmény előtt, ezáltal pedig megmutatta, hogyan győzzük le azt a megbetegítő aggodalmaskodást, amely felületessé, agresszívvé és féktelen fogyasztóvá tesz bennünket."
A nagyböjt hátralévő időszakában érdemes megfontolni a fenti gondolatokat. Akár az enciklika gondolataival való egyetértés és a hit vezérel minket, akár a környezetünk óvására való törekvés, mindenképp tudatosítsuk magunkban felelősségünket a teremtett világért.
Pálfy Eszter
