A kora keresztény zenéről szóló korábbi írásunkban megállapítottuk, hogy a legelső századok keresztény zenei kultúrájáról a források szűkössége miatt kevés információ áll rendelkezésünkre. Mi az, amit azonban mégis tudhatunk a ránk maradt források alapján? Egy harmadik századi görög nyelvű himnusztöredéket mutatunk be.
Az Oxyrhynchus Papyrus 1786-os számú töredék néven ismertté vált himnuszra 1918-ban bukkantak rá az egyiptomi Oxyrhynchusban, 1922-ben publikálták. A töredék a keresztény himnuszköltészet legrégebbi kézirata, s a korból az egyetlen, amelyen nemcsak a szöveget, hanem a ritmust és a dallamot is jelölték. A görög zenei jelölésekkel ellátott és görög nyelvű keresztény himnusz valószínűsíthetően a 3. század végéről származik: korai keletkezése és a zenei jelölések miatt különleges fontosságú, értelmezésének kérdései pedig számos egyházzene-kutatót és klasszika-filológust foglalkoztatnak.
A himnusztöredék egy papirusz hátsó oldalán maradt ránk – az első oldalon egy gabonavételt rögzítő feljegyzés olvasható a 3. század elejéről. A himnuszból öt sort ismerünk: nem tudjuk, eredetileg milyen hosszú lehetett, sorból állt.
A fennmaradt sorok a következőképpen fordíthatók magyarra:
1. ... az Isten minden kiváló teremtménye együtt...
2. ... az éj, sem a nap (?). Hadd csendesedjen(ek). Ne hagyd a fénylő csillagokat [...],
3. ... [Állítsd meg] [a rohanó szeleket és apadjon el] minden hömpölygő folyó [forrása]. Amíg himnuszt éneklünk
4. az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, hadd válaszoljon az összes erő: „Ámen, ámen, Erősség, dicséret
5. [és dicsőség mindörökké Istennek], minden jó dolog egyetlen adományozójának. Ámen, ámen."
Mint látható, a himnusz a Szentháromságot dicsőíti. Kutatók feltételezik, hogy a szöveg egy anapesztikus verselésű pogány görög ima átdolgozása lehet, amelyhez a keresztények – annak ellenére, hogy a szöveg ritmusához nem illett – a Szentháromságot dicsőítő formulát illesztettek.
A himnusz szövege szerint tehát a természeti elemeknek el kell csendesedniük, amíg a himnuszt éneklők a Szentháromság dicséretét zengik, egyúttal a kozmosznak is részt kell vennie az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőítésében. A kozmikus csendesség motívuma nemcsak itt, de a görög irodalomban több helyen is megjelenik: ennek gyökere abban az elgondolásban kereshető, amely szerint egy istenség megjelenésekor nemcsak az ember, de a természet is szükségszerűen elcsendesedik.
Ezt a gondolatot azonban megtaláljuk már Antiókhiai Szent Ignác egyik levelében is, aki kozmikus képet fest arról, ahogyan Jézus csillaga körül kórust alkotnak az égitestek. Eszerint a megtestesülés és kínszenvedés „felharsanó titkai" előbb rejtve voltak Isten csendjében, majd megnyilvánultak az égi létezőknek és az angyali rendeknek, akik öröméneket zengtek.
A himnusz annak bizonyítékaként is felfogható, hogy Egyiptom környékén már az első századokban nagy hatást gyakorolt a görög zene a keresztény himnuszköltészetre. Egy zenei töredék kapcsán fontos kérdés, hogy mi volt a korabeli kontextusa, milyen környezetben hangozhatott el? A kutatók sejtése szerint nem a liturgiában használatos darabról lehet szó, hanem szólóénekes énekelhette szeretetlakomán vagy ahhoz hasonló társas összejöveteleken. Valószínűsítik azt is, hogy a zeneszerző alexandriai születésű lehetett, Alexandriai Kelemen és Órigenész egyházatyák köreiből kerülhetett ki.
A kutatás egyik legjelentősebb kérdése, hogy a kora keresztény zene alkotásai, vagyis az első négy évszázad himnuszai és zsoltárai a zsidó zenéből vagy az antik görög zenéből fejlődtek-e ki. Az Oxyrhynchus Papyrus 1786-os számú himnusztöredéke e tekintetben is fontos adalék; számos kutató a görög zenéből való származás bizonyítékát látta benne, mások azonban a szír és a zsidó dallamvilág hatását is felfedezték a himnuszban. A kutatói kérdésekre biztos válaszok valószínűleg nincsenek, a görög nyelvű keresztény himnusz azonban mindenképp a kultúrák találkozásának korai és értékes példájának tartható.
Pálfy Eszter
