„Amint az embernek testi pihenésre van szüksége a test felüdüléséhez, mert nem dolgozhat szüntelenül, hiszen véges az adott munkához szükséges ereje, úgy a lélekkel is ez a helyzet: az ő ereje, amelyre az adott tevékenységhez szükség van, szintén véges. Amikor tehát a saját mértékét meghaladóan végez valamely tevékenységet, akkor dolgozik; ennélfogva elfárad, különösen, mivel a lélek tevékenysége során a test is munkálkodik, hiszen még az értelmes lélek is testi szervek segítségével gyakorolja a képességeit. Márpedig az érzékelhető javak összhangban vannak az ember természetével. Így, amikor a lélek értelmi tevékenységet végezve feszült figyelemmel az érzékelhető dolgok fölé emelkedik, akkor az egyfajta lelki fáradtságot eredményez, függetlenül attól, hogy az ember a cselekvő vagy a szemlélődő értelem tevékenyégére összpontosít-e. Mindazonáltal nagyobb a fáradtság akkor, ha figyelme a szemlélődésre irányul, mert ily módon még inkább elemelkedik az érzékelhető dolgoktól, még ha esetleg a cselekvő értelem külső tevékenységei nagyobb testi fáradalommal járnak is. Mindkét esetben igaz azonban, hogy annál inkább elfárad az ember lelkileg, minél inkább az értelem tevékenységeire összpontosít.
Amint pedig a testi fáradtságot a testi pihenés enyhíti, úgy a lelki fáradtságot is lelki pihenéssel kell enyhíteni. A lélek pihenése a gyönyörködés, amint azt korábban, a szenvedélyek tárgyalásakor megállapítottuk. Így hát a lelki fáradtságot gyönyörködéssel kell orvosolni, lazítva az értelmi tevékenységgel járó feszült figyelmen.
Az Atyák beszélgetései-ben olvassuk, hogy valaki megbotránkozott, amikor a boldog János evangélista és tanítványai játszottak. Állítólag ekkor János meghagyta egyiküknek, akinek íja volt, hogy feszítse meg az ideget. Miután többször megtette, megkérdezte tőle, hogy képes lenne-e folyamatosan így tenni. A tanítvány azt válaszolta, hogy ha folyton így tenne, eltörne az íj. A boldog János ekkor hozzáfűzte, hogy hasonlóképpen eltörne az ember lelke is, ha soha nem lazítana a figyelmén.
Játékosnak vagy tréfásnak mondjuk az olyan beszédet vagy tettet, amelynek nincs más célja, csupán a lélek gyönyörködése. Időnként szükség van ilyesmire, hogy a lélek megpihenhessen.”
Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae 2, II, qu. 168, a. 2. Heidl György fordítása. Bővebben ld. itt.
