főpásztor

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy GULNER JÁNOS címzetes apát, nyugalmazott plébános életének 86., papságának 62. évében 2019. március 30-án szentségekkel megerősítve elhunyt. 

Ötven évvel ezelőtt, 1969 januárjában lett a Pécsi Egyházmegye püspöke Cserháti József. Jelentős teológiai-irodalmi hagyatékának részét képezi Mindennap együtt az Úrral című háromkötetes műve, amelynek célja a liturgikus év felépítése és tartalma alapján átláthatóvá tenni az evangélium üzenetét úgy, hogy a benne rejlő üdvösségtörténeti közlések értelmét több oldalról megvilágítja.

Jézus Krisztusról mint a szenvedő Istenről tartott katekézist Udvardy György megyéspüspök a Dóm Kőtárban március 28-án.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Csullag Gábor és Koósz Roland admissióját ünnepelték Sombereken. Az állandó diakónusi szolgálat felé vezető út egyik utolsó állomása a szertartás, amelynek keretében a diakonátusra készülőket hivatalosan is felveszik a jelöltek közé.

Ötven évvel ezelőtt, 1969 januárjában lett a Pécsi Egyházmegye püspöke Cserháti József. Jelentős teológiai-irodalmi hagyatékának részét képezi Mindennap együtt az Úrral című háromkötetes műve, amelynek célja a liturgikus év felépítése és tartalma alapján átláthatóvá tenni az evangélium üzenetét úgy, hogy a benne rejlő üdvösségtörténeti közlések értelmét több oldalról megvilágítja.

Nagyböjtben, péntekenként, a keresztények Jézus szenvedéseit idézik fel a keresztúton. A Pécsi Egyházmegye főpásztora idén Máriagyűdön, Siklóson és két alkalommal Pécsett vezet keresztutat, amelyhez bárki csatlakozhat.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának szervezésében hitoktatással foglalkozó tanácskozást tartottak a napokban Rómában. Magyarországot Udvardy György pécsi megyéspüspök, az Országos Hitoktatási Bizottság elnöke képviselte. A pécsi főpásztort Gedő Ágnes kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség április 1-jén 19.00 órára a Lyceum templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Rendhagyó tárlatvezetésre készül a pécsi püspökség április 6-án. A püspöki palota 12. századi alapokkal rendelkező épülete 2015 óta látogatható, idén áprilisban pedig kétezredik alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A tárlatvezetés különlegessége, hogy Udvardy György megyéspüspök fogja bemutatni a palotát a látogatóknak.

Ünnepi szertartás keretében kapta meg a pécsi székesegyházi plébánia második neokatekumen közössége az apostoli hitvallást, a Hiszekegyet. Az előírásnak megfelelően Udvardy György megyéspüspök ajánlotta a neokatekumeneknek a Credot, amit ők el is fogadtak.

Ötven évvel ezelőtt, 1969 januárjában lett a Pécsi Egyházmegye püspöke Cserháti József. Jelentős teológiai-irodalmi hagyatékának részét képezi Mindennap együtt az Úrral című háromkötetes műve, amelynek célja a liturgikus év felépítése és tartalma alapján átláthatóvá tenni az evangélium üzenetét úgy, hogy a benne rejlő üdvösségtörténeti közlések értelmét több oldalról megvilágítja. Az idei nagyböjtben vasárnaponként az egykori pécsi püspök által javasolt teológiai gondolkodók elmélkedéseit tesszük közzé.

Jelentős felújítás valósult meg a közelmúltban a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a megújult ebédlőt, tálalókonyhát, valamint technika és számítástechnika tantermet.

Ötven évvel ezelőtt, 1969 januárjában lett a Pécsi Egyházmegye püspöke Cserháti József. Jelentős teológiai-irodalmi hagyatékának részét képezi Mindennap együtt az Úrral című háromkötetes műve, amelynek célja a liturgikus év felépítése és tartalma alapján átláthatóvá tenni az evangélium üzenetét úgy, hogy a benne rejlő üdvösségtörténeti közlések értelmét több oldalról megvilágítja.

Idén március 6-án, hamvazószerdán kezdődött a negyvennapos böjt, a bűnbánat, a kiengesztelődés, lemondás időszaka, amely a húsvét, a feltámadás örömének megünneplésére vezet. Udvardy György megyéspüspök 18 órakor mutatott be szentmisét a pécsi székesegyházban.

A Szent Mór Iskolaközpont végzős diákjaival kezdődött idén az érettségizők találkozója programsorozat Máriagyűdön, a Domus Mariae lelkigyakorlatos házban.

Február 28-án Udvardy György megyéspüspök Jézusról, mint a nép pásztoráról tartott katekézist a Dóm Kőtárban.

A katekumenátus kifejezés a felnőtt megtérők keresztény életbe történő beavatásának rendjét jelenti. Ebben a témában tartottak továbbképzést február 25-26-án Mohácson a Pécsi Egyházmegye papsága számára, mintegy 70 pap részvételével.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

Nyilvános sajtóbejárást és tájékoztatót tartottak február 18-án Pakson a Kossuth utca 2. szám alatti ingatlanban, ahol javában folynak az építkezési munkálatok egy régi óvodaépület teljes felújítására, átépítésére. A cél egy korszerű óvoda létesítése azoknak a paksi gyerekeknek, akiket már hároméves kortól katolikus intézménybe íratnának a szülők.

Mayer Mihály szekszárdi plébánost és Várszegi Asztrik bencés szerzetest 1989. február 11-én Paskai László bíboros érsek Esztergomban püspökké szentelte. A Pécsi Egyházmegye hívei a Székesegyházban 2019. február 11-én 10.00 órakor kezdődő szentmisén emlékeztek meg a 30 éve történt eseményről.

A betegek világnapjának előestéjén keresztet és megbízó levelet vettek át Udvardy György pécsi megyéspüspöktől azok az önkéntesek, akik ezentúl pasztorációs feladatot látnak el a Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségén.

A házasságot ünnepelték a pécsi családok február 9-én. Délelőtt ünnepi szentmisén vettek részt a Székesegyházban, majd délután 14.00 órától a Magtár Látogatóközpontban a város, az egyház és a civil társadalom képviselőinek köszöntője után Lackfi János költő és felesége előadását hallgathatták meg.

„Mi a legjobb, amit az ember kezével tehet? Azokat imádságra kulcsolni, és jó könyveket írni vele.” (Telegdy Miklós)

A városban működő és jelenlevő egyházak, vallási közösségek lelkipásztorai, papjai gyűltek össze vasárnap a pécsi székesegyházban a 2019-es ökumenikus imahét záró alkalmára.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola levelező tagozatának hallgatói vehették át oklevelüket január 25-én.

A Szent Mór Óvodában az elmúlt évek alatt nagyon sok szülő bízta gyermekét az Egyházmegye fenntartásában működő intézmény óvópedagógusaira.

1969. január 10. Fél évszázada nevezték ki pécsi megyéspüspöknek Cserháti Józsefet.

Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A vízkereszt elnevezés a magyar vízszentelési hagyományból származik, amelyet ilyenkor végeztek.

Szűz Mária Isten anyja ünnepe a polgárilag számított Új Esztendő első egyházi ünnepe. Ez alkalomból szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök a Pécsi Székesegyházban.

Az év utolsó napján hálaadó szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök a Pécsi Székesegyházban. A szentmise ünnepi jellegét a Te Deum imádság emelte, amely szentségimádás keretében sajátos szertartással valósult meg.

Szent Család vasárnapján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök, amelynek végén paptestvéreivel együtt áldásban részesítette a jelen levő családokat.

Udvardy György megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be Urunk születésének ünnepén.

Zsúfolásig megtelt a Pécsi Székesegyház december 24-én az éjféli szentmisén. A hívek ünnepelni jöttek a Megváltó Jézus Krisztus születését.

A paksi Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia közössége karácsonyváró műsorral ünnepelte a plébánia épületének külső felújítását. Az 1970-ben épült plébánia falai és tetőszerkezete újult meg, az új hőszigetelésnek köszönhetően pedig energiatakarékosabbá vált.

December 20-án az esti szentmise után Jézus Krisztus „Uralma”: a boldogságok (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26) címmel folytatódott a püspöki katekézis a Dóm Kőtárban.

December 19-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja.

A Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban december 13-án délelőtt került sor a gimnázium folyosóján felállított máriagyűdi kegyszobor másolatának megáldására. A gimnázium igazgatója, Novothné Bán Erzsébet köszöntötte Dr. Udvardy György megyéspüspök urat és az ünnepi alkalomra összegyűlt vendégeket, diákokat.

December 14-én Udvardy György megyéspüspök tartott lelkigyakorlatot a mohácsi katolikus intézmények dolgozóinak a Park Utcai Katolikus Általános Iskolában.

Az újonnan alakuló Pécs-kertvárosi Szent II. János Pál pápa plébánia első rendezvényét ünnepelték advent második vasárnapjának előestéjén.

Udvardy György megyéspüspök idén is egyházmegyei hangversennyel ajándékozta meg a Pécsi Egyházmegye partnereit és munkatársait hálából a fáradozásukért és a gyümölcsöző együttműködésükért. A nyolcadik alkalommal megszervezett koncert helyszíne a Kodály Központ volt.

A számos Mária-ünnep egyike a december 8-i szeplőtelen fogantatás emléknapja, amikor a katolikus egyház a Szűzanya különös kegyelmi kiváltságára irányítja a figyelmet: ő az egyetlen, aki élete első pillanatától, tehát fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől.

Átadták és megáldották a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Szent Bernadett tagóvoda teljeskörűen felújított és kibővített épületeit. A teljes beruházás összege meghaladja a 2 milliárd forintot, ezzel ez a legnagyobb Pécsi Egyházmegyei beruházás.

2018. december 8-án, szombaton 17 órától közös imádságra és gyertyagyújtásra vár mindenkit a szerveződő közösség Pécs-Kertvárosban, a Csontváry úti buszmegállónál épülő új kápolna és közösségi tér elé. 2019. január 1-től eggyel növekszik a Pécsi Egyházmegye területén működő plébániák száma.

Pécsen nyitották meg a Katolikus Karitász az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos programsorozatát. Az 1998-ban indult akció Európa országaiban is elterjedt, de ma már több kontinensen is ünneplik azzal a céllal, hogy erősítsék az összetartozás, az emberi szolidaritás szellemét és felhívják a figyelmet a társadalom peremére szorult emberekre.

Advent első vasárnapján ünnepi szentmise keretében Udvardy György megyéspüspök lektorrá avatta Csullag Gábor hitoktatót a dombóvári Nagyboldogasszony-templomban.

December 2-án kezdetét vette a Pécsi Egyházmegye adventi programsorozata. Advent első vasárnapján Udvardy György megyéspüspök celebrált szentmisét a Székesegyházban 18.00 órakor, majd a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar adott adventi hangversenyt.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség