főpásztor

Idén március 1-jén kezdődik a nagyböjt, erre a napra esik hamvazószerda. A bűnök nyilvános megbánásának hagyománya egészen a 4. századig nyúlik vissza, a korai keresztények ezen a napon vezeklésként bűnbánati zsoltárokat énekeltek, miközben a püspök hamuval hintette meg őket.

A februári katekézisen Udvardy György pécsi megyéspüspök Ferenc pápa egyházi közösségekkel kapcsolatos gondolatait elemezte. Kiemelte, hogy a Szentatya nem valami újat akar tanítani, hanem a maga tapasztalatával újként ragad meg gondolatokat, másként helyezi el a hangsúlyokat.

Szeretettel hívjuk fel püspök atya következő katekézisére a figyelmet, mely február 23-án csütörtökön 18.00 órakor kezdődik szentmisével, majd a Dóm Kőtárban folytatódik a tanítással.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

Idén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott otthont február 10. és 12. között a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztálya éves rendes nemzetközi konferenciájának. A három napos program során közel 60 előadás hangzott el.

Püspöki szentmisével kezdődött a házasság hete Pécsett. Február 11-én, a házasság világnapján több százan ünnepeltek együtt Pécsett és az egyházmegye több településén.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján találkoznak minden évben a szerzetesközösségek, hogy tanúságot tegyenek hivatásukról, közösségükről. A megszentelt élet napján egyházmegyénkben idén Kozármislenyben gyűltek össze ünnepelni a szerzetesek. A betegápoló ferences nővérek voltak a házigazdák a helyi egyházközséggel együtt.

A Pécsi Egyházmegye 3. koordinátor képzésének keretében a 2016/17-es időszakban a résztvevők összesen öt alkalommal találkoznak egy-egy hétvégére. A januári hétvége az utolsó előtti alkalom volt, amelyet Kató Csaba diakónus, katekéta és felesége, Kató Ágota vezetett.

A paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium jótékonysági gálát szervezett a Csengey Dénes Kulturális Központban. A gálán az iskola mind a 12 évfolyama szerepelt. A belépőjeggyel az intézmény közösségi programjait támogatták az érdeklődők.

Évente, felújítás után vagy beköltözéskor is lehet kérni a házszentelést. Ezt a vendéglátással egybekötött szertartást intézményekben is elvégzik. Nagy Norbert, a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referense a hagyomány szakrális dimenzióját emeli ki. Ilyenkor az ajtófélfára a „Christus Mansionem Benedicat!", azaz Krisztus áldja meg az otthont!" felirat kerül.

Január 26-án, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm Kőtárban.

Február 2-án, a megszentelt élet napján négy, a Pécsi Egyházmegye területén működő szerzetesrend képviselője mutatkozik be. Az idei rendezvény házigazdája a kozármislenyi Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közösség lesz. A közös vesperást imádság, beszélgetés, majd ünnepi szentmise követi, amelyet Udvardy György főpásztor mutat be az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomában.

Az Ökumenikus imahét január 15. és 22. között zajlott. Ezen a héten minden este a keresztények egységéért imádkoztak a történelmi egyházak és a kisebb keresztény gyülekezetek tagjai is.

A Pécsi Egyházmegye esperesi kerületi tisztségviselőinek mandátuma lejárt. Január elsejével Udvardy György pécsi megyéspüspök 3 évre nevezte ki a 9 esperesi kerület elöljáróit és jegyzőit. Bognár Attila András a mohácsi kerület esperese lett.

A vallásközi dialógus esélyei címmel hívta közös gondolkodásra a pécsi felekezetek képviselőit a Keresztény-Zsidó Társaság. A vallásközi délutánt Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont püspöki szentmisével és a felújított óvoda megáldásával ünnepelte vízkereszt napját. A reggeli szentmisén az iskola egész közössége jelen volt.

Szinte az egész 2016-os év az irgalmasság jegyében telt, amelyhez a Pécsi Egyházmegye is csatlakozott, és négy helyen volt a híveknek lehetőségük átmenni a szent kapun. De elkészült a Pécsi Egyházmegye pasztorális terve is, és az új közoktatási stratégiát is ismertették az intézményekben.

Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni. A gyermek születése ezt üzeni számunkra, hogy Isten meg akarja menteni az embert.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

A családreferatúra házaspárjai és a plébánosok osztották meg gondolataikat egymással munkájuk örömeiről, nehézségeiről december 12-én a püspöki palotában. A családpasztoráció mindenkit érint. A munkatársak célja, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig a család minden tagját megszólítsák.

Idén utolsó alkalommal december 15-én vehetnek részt az érdeklődők püspöki katekézisen. A karácsonyi készülődésre tekintettel nem a szokásos időpontban, a hónap utolsó hetében, hanem egy héttel korábban követi a 18.00 órai csütörtöki szentmisét katekézis. A helyszín is változik decemberben, ezúttal a Magtár Látogatóközpontban nyílik lehetőség a találkozásra.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

A Tolna Megyei Kormányhivatal az idei évben indította útjára a „Vármegyeházi Esték" elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek célja, hogy a hivatal hozzájáruljon Szekszárd város kulturális életének színesítéséhez, tartalmas előadásokkal, színes programokkal vigyen életet a Vármegyeháza falai közé.

Udvardy György pécsi katolikus megyéspüspök a Baranya megye díszpolgára címet vehette át a megyei önkormányzat közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén Pécsen.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

November 6-án vasárnap 10 órakor püspöki szentmise volt Pogányban, amelynek végén a Szent Márton rajzpályázat eredményhirdetését is megtartották. A díjakat Udvardy György pécsi megyéspüspök adta át.

A Dunakömlődről elhurcolt németekre emlékeztek november 5-én. Az ünnepség keretében Udvardy György megyéspüspök megáldotta az elkészült kitelepítési emlékművet, majd szentmisén emlékeztek meg az áldozatokról, a 190 éves templomról, valamint a templom védőszentjéről, Szent Imréről.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb októberi eseményeiről tudósítunk.

2016. október 29-én Pécsett a Baranya megyei, november 5-én Szekszárdon pedig a Tolna megyei kistelepülési megbízottak találkoztak. Ők fontos szerepet vállalnak a liturgikus cselekmények előkészítésében, különböző közösségi programok szervezésében, imacsoportok vezetésében, hitoktatásban, a rászoruló emberek segítésében, továbbá a templom körüli feladatok ellátásában.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Október 27-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban.

Szent Mór püspöknek, a pécsi egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház. A pécsi közösségnek különösen fontos Szent Mór, valamint Pécs és Pannonhalma ezeréves kapcsolata.

Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

Október 21-én, pénteken Pécsett, a Kodály Központban a Reformáció 500. jubileumának eseményeit megnyitó ünnepi hangversenyen Johann Sebastian Bach h-moll miséje hangzott el a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok, valamint neves énekes szólisták előadásában.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Az október 14-i Irgalmas Szeretet ünnepén hálaadó szentmisét tartottak a Pécsi Székesegyházban a Magyar Katolikus Karitász kettős jubileuma tiszteletére. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke volt, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott püspök mellett.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá a Magyar Katolikus Karitász. A pécsi Irgalmas Szeretet Ünnepén a karitász jövőjéről volt szó, Soltész Miklós államtitkár pedig bejelentett egy több mint 4 milliárdos pályázatot, amellyel a segélyszervezetek munkáját kívánja segíteni a kormány.

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Pécsi Egyházmegye október 28-án 17 órától könyvbemutatót tart a Dóm-kőtárban. A könyv címe: „Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent." Tudomány és kutatás a Klimo Könívtárban.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá Magyarországon a karitász. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász október 14-én tartja az Irgalmas Szeretet Ünnepét. A megnyitó október 14-én 15.30-kor lesz a Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6).

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Az őszi papi rekollekció keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök ismertette az egyházmegyei pasztorális tervet, majd kis csoportokban beszélték meg a részleteket a résztvevők. A Pécsi Egyházmegye püspöki biztosai az éves munkatervet vitatták meg a főpásztorral.

Udvardy György pécsi megyéspüspök részvételével zajlott az egyházmegyei intézmények igazgatóinak találkozója. A főpásztor fontosnak tartja az intézményben lévő változásokat, a fenntartó továbbra is megadja a szükséges támogatásokat.

Véget ért az idei Ars Sacra Fesztivál. A Pécsi Egyházmegye csaknem húsz rendezvénnyel csatlakozott szeptember 15. és 25. között az országos programsorozathoz. Idén a szent művészetek közül a zene állt a fesztivál középpontjában. A zárónapon Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját hallgathatta meg a közönség a Kodály Központban.

Szeptember 22-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban.

Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet a Tamási Szent Balázs Óvodában. Az óvoda szeptember 1-jén indult, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagóvodájaként, két csoporttal és 43 gyermekkel.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség