pasztorális

A házasságot ünnepelték a pécsi családok február 9-én. Délelőtt ünnepi szentmisén vettek részt a Székesegyházban, majd délután 14.00 órától a Magtár Látogatóközpontban a város, az egyház és a civil társadalom képviselőinek köszöntője után Lackfi János költő és felesége előadását hallgathatták meg.

Január 31-én folytatódott a szokásos püspöki katekézis Jézus Krisztus a próféta: a tanítása, a csodái (Mt 7,24-29) címmel. A rendhagyó alkalmon kivételesen nem Udvardy György megyéspüspök, hanem Nyúl Viktor pasztorális helynök katekézisét hallhatták az érdeklődők. A püspök atyát hivatali kötelességei elszólították az eseményről.

Lelkigyakorlatot szervez a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészsége egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak számára Máriagyűdön február 15. és 17. között. Jelentkezni február 8-ig lehet.

Nyílt napra várja az érdeklődőket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola február 6-án.

Január első fele, vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan, a házszentelések időszaka. Régi hagyomány, hogy a hívő családok ilyenkor vendégül látják a közösség plébánosát, aki megáldja a mindennapi életteret. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez az az alkalom, amikor nem a hívő megy a paphoz, hanem a pap a hívőhöz.

Január 11-én a Püspöki Hivatal tárgyalójában zajlott a Pécsi Egyházmegye koordinátor hitoktatóinak soron következő találkozója, amelyen a résztvevők a hatékony csoportszervezéshez, a hitoktatókkal végzett közös szakmai munka támogatásához kaptak módszertani segítséget.

„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk” – bizonyára sokaknak ismerősen csengenek e sorok József Attila tollából. A szóban forgó bibliai történet sok művészt és egyházi írót megihletett az idők során.

A második jelenet folytatja a Lukács-evangélium elbeszélését. Mária látogatását rokonánál, Erzsébetnél, Keresztelő Szent János édesanyjánál, s a vele való találkozását ábrázolja. A jelenetet a 6. századtól kezdve előszeretettel ábrázolták újszövetségi eseményeket bemutató sorozatokban.

Idén, a karácsonyi időszakban Jézus születésének történetét a pécsi székesegyház altemplomába vezető déli lejárat domborművein keresztül idézzük fel. A templom legkiemelkedőbb emlékei közt találkozhatunk az altemplom lejáratait díszítő 12. századi domborművekkel, amelyeknek maradványait ma a Dóm Kőtárban őrzik.

Az adventtel kezdődő új egyházi évben a Pécsi Egyházmegye mottója a Rómaiaknak írt levél egy részlete: „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)

Katekumenátus, vagyis a felnőtt megtérők kísérése témában szervezett továbbképzést a Pécsi Egyházmegye Mohácson november 12-13-án.

A reménység volt a témája annak a lelkigyakorlatnak, amelyet Madocsai Bea és munkatársai vezettek november második hétvégéjén a Domus Mariae lelkigyakorlatos házban, Máriagyűdön. Ahogy a mottó, „Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön reménységem.” zsoltárrészlet is jelzi, azokat az egyedül élő szülőket hívták a lelkigyakorlatra, akiket társuk elvesztése, a különválás mélyen megsebzett, és emiatt új reménységre, vagy a reménységben való elmélyülésre van szükségük.

A plébániai munkatársak és az egészségügyi dolgozók lelkigyakorlata után, október végén a katolikus nevelési intézményekben dolgozó pedagógusok számára szervezett lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön.

2018. október 29-én Pécsen tartották az őszi hitoktatói továbbképzést a Magtár Látogatóközpontban, amelynek témája a katekumenális jellegű szentségfelkészítés volt. Közel 140 hitoktató és plébános vett részt az eseményen.

A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a Generali Mosolyvadász Program keretében 2018. október 26-án „Kincskereső Napot” szervezett a Központ neveltjei számára. A programba a Pécsi Egyházmegye is bekapcsolódott.

Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén Michael August Blume apostoli nuncius látogatást tett a pécsi egyházmegyében.

Október 18-án a 18 órakor kezdődő szentmise után Udvardy György megyéspüspök katekézist tartott a Dóm Kőtárban.

Egészségügyi dolgozók vettek részt lelkigyakorlaton Máriagyűdön október második hétvégéjén.

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

A Pécsi Egyházmegye pasztorális tervében kitűzött célok helyi szintű megvalósításába kezdtek Szekszárdon. Első alkalommal szeptember 29-én találkozott az a közel száz fő, aki vállalta, hogy elkötelezetten dolgozik a megújulásért az evangelizáció, a szeretetszolgálat, a közösség és a liturgia területén.

A 2018/2019-es tanévben is útjára indul az internetes böngészős hittanverseny a Pécsi Egyházmegye tanulói számára. A verseny célja az, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket.

Szeptember 27-én az esti szentmise után katekézist tartott Udvardy György pécsi megyéspüspök a Dóm Kőtárban.

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző években a Pécsi Egyházmegye pasztorális tevékenységében is hangsúlyosabban jelenik meg az Eucharisztia, számos programmal segítik nemcsak a felnőttek, a gyermekek felkészülését is.

2018. október 6-én, szombaton újra sor kerül az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.

Szeptember 15-én Bátára, az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik idén, a főpásztor kérésére, elsősorban papi hivatásokért imádkoztak.

Az őszi máriagyűdi lelkigyakorlatok következő hétvégéjére orvosokat, gyógyszerészeket, egészségügyi szakdolgozókat várnak október 12. és 14. között.

2018. szeptember 7-én, pénteken missziós napot tartottak Tolnán Szent István királyra emlékezve. A program szentmisével kezdődött. Ravasz Csaba plébános gyermekközpontú szavai mellett a tolnai Szent Mór Általános Iskola és a Szent István Gimnázium diákjainak az államalapító királyról előadott misztériumjátéka színesítette a rendezvényt.

Idén ősszel négy alkalommal szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye azonos hivatást gyakorlóknak, vagy hasonló élethelyzetben lévőknek. Szeptember elején plébániai munkatársak töltöttek két napot Máriagyűdön, októberben pedig egészségügyi dolgozókat várnak.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közel 50 nappali tagozatos hallgatója vett részt az intézmény tanévkezdő lelkigyakorlatán Máriagyűdön.

2018. szeptember 7-én, pénteken Szent István emlékére missziós napot szervez a Pécsi Egyházmegye Tolnán.

A hagyományokhoz híven ezen a nyáron is szervezett tábort a Pécsi Egyházmegye papnövendékei számára. Idén az orfűi Szent Márton Vendégházban gyűltek össze a kispapok augusztus utolsó napjaiban, a szemináriumi beköltözés előtt. Mihovics Szebasztián papnövendék beszámolóját közöljük.

Idén augusztus 21. és 23. között szervezett a Pécsi Egyházmegye nyári lelkigyakorlatot és továbbképzést hitoktatóinak, amelynek célja hagyományosan a katekéták megerősítése a tanév kezdetén.

Augusztus 21. és 26. között Dublinban tartották a Családok IX. Világtalálkozóját. Az eseményen és a hozzá kapcsolódó kongresszuson Udvardy György püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke is részt vett, akit még hazautazása előtt kérdeztünk tapasztalatairól.

Ötödik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 15-én. Udvardy György megyéspüspök arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a papi hivatásokért.

A Pécsi Egyházmegye a területén élő kisebbségeket igyekszik bevonni a hitéletbe a referatúrák működésével. Így a Baranya megyében igen nagyszámú német nemzetiségi híveket is várják a különféle német nyelvű vallási és közösségi eseményeken.

A világ ministránsai életében különleges esemény a Nemzetközi Ministráns Zarándoklat Rómában. Idén július 28-a és augusztus 4-e között szervezték meg a találkozót, amely már a tizenkettedik alkalom volt, és amelyen a Pécsi Egyházmegyéből hetven fiatal vett részt. Sas Norbert, a Pécsi Egyházmegye ministránsreferense beszámolója.

Négy őszi hétvégén lesz lehetőség az elcsendesedésre, visszavonulásra azokon a csoportos, vezetett lelkigyakorlatokon, amelyekre azonos hivatást gyakorló, vagy hasonló élethelyzetben lévő résztvevőket várnak. A plébániai munkatársaknak szervezett kétnapos lelkigyakorlatra már lehet jelentkezni.

Igazi közösségi esemény része lett a nagyszokolyi missziós nap, amelyet a helyi egyházközség és a Pécsi Egyházmegye szervezett meg, hiszen a rendezvény a 11. Traktorverseny, Gazdatalálkozó és Családi nap társrendezvényeként debütált.

A Pécsi Egyházmegye családreferatúrája évek óta szervez nyári tábort azoknak a családoknak, akik Tolna és Baranya megyében missziót végeznek vagy közösségeket vezetnek. Az idei tábort a korábbi szekszárdi úttörőtáborban szervezték meg július 19-e és 22-e között.

Augusztus 4-én és 5-én tartják Havihegyen a hagyományos Havas Boldogasszony-búcsút.

2018. június 4-én, hétfőn adták át az idei Kopp-Skrabski-díjakat. A közönségdíjat Nagy Péter és felesége, Nagyné Dékány Judit nyerte el a családi életre nevelésben végzett hatékony tevékenységükért. A négygyermekes házaspár férj tagja, Péter a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa, a díjról és az egyházmegyében végzett tevékenységéről kérdeztük.

2018. július 6-9. között a Remény Háza – Domus Spei Nappali Melegedő lelkigyakorlatot szervezett a Pécsi Egyházmegye püspökszentlászlói táborozóhelyén.

„Készítsétek az Úr útját…” A Lukács evangéliumából vett idézet volt a mottója annak a missziós napnak, amelyet a závodi templombúcsú alkalmából szerveztek június 24-én délután.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

Idén is szervez missziós napokat a Pécsi Egyházmegye, hogy segítse a helyi plébániai csoportokat, megszólítsa azokat, akik még nem hallottak a jézusi tanításról és megerősítse a bizonytalanokat abban, hogy jó az egyházhoz tartozni.

Idén olyan sok fiatal készül a bérmálásra a Pécsi Egyházmegyében, hogy a hagyományos, szentségfelkészítő lelkigyakorlatot két helyszínen szervezték meg, Dombóváron és Pécsett.

Tizedik alkalommal szervez zarándoklatot Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye május 12-én. A zarándoklat célja az egyházmegyében élők hitének és keresztény identitásának megerősítése.

A közös célokat és az elérésükhöz szükséges lépéseket fogalmazták meg a Pécsi Egyházmegyében működő családreferatúra önkéntesei és munkatársai április 11-én délután.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség