szentek

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit, papjait és különösképpen a fiatalokat, a bérmálkozásra készülőket 2019. május 19-én, Húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházba. A helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünneplik az egyházmegye hívei.

Áldozópap, vértanú, akinek nevét meghallva, azonnal tudjuk, hogy a gyónási titok vértanúja és példaképe. 14. században született (1340 körül) a dél-csehországi Pomukban (ma Napomuk). 1380-ban szentelték pappá. Hidakon, vizek mellett gyakran láthatóak az őt ábrázoló szobrok, amint egy ujját ajkára teszi.

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán abban a korba, mikor Magyarországon a nők számára csak a családanyai szerep elfogadott, képzésükre sokáig nem is volt lehetőség, majd az első világháború alatt diáklányként megéli a vesztes háború utáni szegénységet és elégedetlenséget.

A pécsi Székesegyház elfeledett, Kiss György-féle apostolszobrainak históriája

A találkozás Krisztussal a vasárnapi misében azt a mintázatot követi, ahogy Mária Magdolna találkozott a feltámadt Jézussal.

Április 1-jén este ünnepélyes imádság keretében emlékeztek korunk hitvallóira a Lyceum templomban. Az ökumenikus imádságot a Szent Egyed Közösség pécsi csoportja szervezte, a homíliát Udvardy György megyéspüspök mondta.

Az internetes hittanverseny utolsó fordulójához érkezett. A mostani feladatlap témája továbbra sem távolodik el a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszustól: mivel már elérhető a kongresszus eseményeinek listája, azzal kapcsolatban kell kérdésekre válaszolniuk a versenyzőknek, majd egy múlt századi jelentős magyar egyházi alakot kell felismerniük és megismerniük, végül a nyár eleji pápalátogatással kapcsolatban kell számot adniuk tudásukról.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség április 1-jén 19.00 órára a Lyceum templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Január 24. Szalézi Szent Ferenc emléknapja. Az 1567-ben született genfi püspök kiemelkedő jellemvonása az a szeretet, amellyel az emberek felé fordult. Tanácsaival, írásaival igyekezett mindenkit az üdvösség felé vezető úton tartani. A februári Házasság Hetére készülve a házasságról szóló írását idézzük fel.

Az internetes hittanverseny 3. fordulója újabb kihívások elé állítja a versenyzőket: a feladatlap témája továbbra is a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely kapcsán néhány eucharisztikus szenttel kapcsolatban kell kutatásokat végezniük, logikai és földrajzi készségek gyakorlásával, majd a szentmisével és a szentmise tárgyaival kapcsolatban kell számot adniuk tudásukról, végül – kicsit belehelyezkedve a főszervezők helyzetébe – egy olyan online rovat megtervezése a cél, ami a kongresszus népszerűsítését szolgálja.

A 2018/2019-es tanévben is útjára indult az internetes böngészős hittanverseny, amelynek 2. fordulóját a héten kapták kézhez a tanulók. A feladatok továbbra is a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készítenek fel. Az adventi készület mellett a Szentírásban kell kutatni, majd a NEK egyik legfontosabb mozgó „ereklyetartójával” kell feladatot megoldani a versenyzőknek, végül a közös elsőáldozással kapcsolatban kell megmutatni kreativitásukat.

Szent Miklós püspök alakját minden kultúra magáénak érzi, és ha kicsit különböző megvilágításból szemlélik is, az alapvető sajátosságai megőrződtek az idők során: elsősorban a gyengék és az igazságtalanságot elszenvedők védelmezője.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

A 2018/2019-es tanévben is útjára indult az internetes böngészős hittanverseny, amelynek célja, hogy a versenyzők megismerkedjenek az online katolikus forrásokkal, kiegészítsék a hittanórán tanult ismereteiket, és gyakorlatot szerezzenek az internetes böngészők biztonságos használatában. Az idei tanévben is két kategóriában versenyeznek egymással a tanulók: 5-6., valamint 7-8. osztályban.

Mádl Dalma asszony kezdeményezésére és adományának köszönhetően Boldog Brenner János vértanú, áldozópap tiszteletére helyeztek el emléktáblát Pécsen, a Brenner család egykori otthonának falán.

November 4-én tartotta a Magyar Pálos Rend pécsi közössége a Szent Imre hercegről elnevezett templom búcsúját.

A Magyar Pálos Rend pécsi közössége templombúcsúra hív mindenkit november 4-én 18 órától. Az ünnepi szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek mutatja be.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Október 25. Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe. A Szentszék 170 évvel ezelőtt emelte a második pécsi püspököt a szentek sorába. Az emléknapon a szentté avatási eljárás történetét ismertetjük.

Október 25-én társvédőszentjére, Szent Mórra emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Michael August Blume Magyarország apostoli nunciusa celebrálja.

Az életről szóló keresztény üzenet volt a témája a Pécsi Egyházmegye októberi szabadegyetemi előadásainak. Udvardy György megyéspüspök mellett Heidl György, a Keresztény Örökség Kutatóintézet igazgatója és Balikó Eszter mentálhigiénés szakember, családterapeuta osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

Antiókhiai Szent Ignácra emlékezünk október 17-én, az első századi püspök emléknapján.

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés jegyében Szekszárdon is elindult szeptemberben a szentségimádás iskolája.

Búcsút ünnepelt szeptember 29-én a véméndi plébánia közössége. A 222 évvel ezelőtt felszentelt templomban szombaton Udvardy György megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Az Anyaszentegyház a mai napon, szeptember 27-én emlékezik meg Páli Szent Vince (1581–1660) áldozópapról, a lazarista rend és a vincés család szerzetesközösségeinek alapítójáról.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Szeptember 5-én Kalkuttai Szent Terézre emlékezünk. A huszadik század egyik legismertebb személyisége, az albán származású szerzetesnővér, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója, a szegények Nobel-békedíjas gyámolítója 1997. szeptember 5-én hunyt el. Halála előtt két évvel, egy írországi népszavazás kapcsán körlevélben állt ki a házasság felbonthatatlansága mellett.

430. augusztus 28-án halt meg Szent Ágoston, miközben városát, püspöki székhelyét, az észak-afrikai Hippo falait a vandálok ostromolták. A szentek halálának napjáról az egyház születésnapként emlékezik meg azzal a meggyőződéssel, hogy ekkor születnek újjá egy olyan életre, amelynek gazdagsága felfoghatatlan számunkra.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

A Pécsi Egyházmegye alapítóját, Szent Istvánt ünnepelte augusztus 20-án. A városi ünnepségen Udvardy György megyéspüspök megáldotta az új kenyeret, majd ünnepi szentmisét mutatott be a Dzsámiban.

Augusztus 18-án, Szent István király ünnepe előtti szombaton bábos idegenvezetéssel, kerámia festödével, tematikus idegenvezetéssel várja az érdeklődőket a Pécsi Püspökség.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

VI. Pál pápa Pacis Nuntius kezdetű, 1964 októberében kelt apostoli levelében nyilvánította nrusiai Szent Benedeket Európa fővédőszentjévé. Július 11-én a kontinens patrónusát ünnepeljük a nyugati szerzetesség megalapítójának személyében.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Magyarországon július 2-án emlékezünk az áldott állapotban lévő Szűz Mária és nagynénje, a Keresztelő Szent Jánost méhében hordó Erzsébet találkozására. A látogatásnak egy különös értelmezését adja Christian de Chergé, a thibirine-i trappista monostor 1996-ban meggyilkolt perjele, akinek boldoggá avatásáról idén januárban született döntés.

A Pécsi Püspökség múzeumpedagógiájának emblémája a székesegyház falmintázatában látható griffkölyök grafikai megfogalmazása. A gyerekek kedvence Szent Bonifác püspökről kapta nevét, akinek liturgikus emléknapja június 5.

Június 4. Pannónia egyik legismertebb szentjének, Szent Quirinusnak ünnepe. Sziszek városának első püspöke 309-ben szenvedett vértanúhalált, a hagyomány szerint Savariában, a mai Szombathely területén.

Május 19-én Bátaszéken tartották országos találkozójukat a Szent Mónika Közösségek. A keresztény édesanyákat összefogó imacsoportok célja, hogy gyermekeiket a hit útján tartsák.

Május 26. Néri Szent Fülöp liturgikus emléknapja. A 16. századi római lelkipásztor különösen közvetlen, barátságos személyiségének, a szegények és kiszolgáltatottak iránti elkötelezettségének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb szentjeként tartják számon.

A mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanulói és tanárai május 7-én szentmisével kezdték iskolájuk névadójának ünnepét. Bacsmai László plébános, az iskola püspöki biztosa prédikációjában arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy törekedjenek a földi életükben boldogságra, ahogy annak idején az államalapító királyunk hitvese tette.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola 7.b osztálya április 24-27 között az EMMI által meghirdetett Határtalanul kirándulás keretében Erdélybe utazott.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Hívek tízezrei gyűltek össze a magyar Egyház örömteli ünnepére, Brenner János vértanú pap boldoggá avatására május elsején Szombathelyen, az Emlékmű-dombon. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Április 29. Sienai Szent Katalin emléknapja. A Misztikus levelek szerzőjére Lucetta Scaraffia, a római La Sapienza egyetem oktatója, több katolikus lap állandó publicistája írásával emlékezünk.

Modernkori vértanúság címmel szervezett tárlatvezetéssel egybekötött előadást a Pécsi Egyházmegye Brenner János boldoggá avatása előtt.

A világegyház április 23-án, a magyar katolikusok április 24-én emlékeznek Szent Györgyre. A szent életéről az évszázadok során számos legenda született, amelyek sokszor megtévesztőek. Kultusza ennek ellenére a keleti és a nyugati keresztények körében is kiemelkedő. A Pécsi Egyházmegye több temploma is védőszentjeként tiszteli.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a Tolnán celebrált szentmiséjében a hivatásokról beszélt.

A katolikus egyház április 23-án Szent Adalbertre emlékezik. A 10. századi prágai püspöknek fontos szerepe volt a kereszténység magyarországi terjesztésében.

A tolnai plébániatemplomba érkezik szent II. János Pál ereklyéje vasárnap, 2018. április 22-én.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség