szentségimádás

A Pécsi Egyházmegye papsága vízkeresztkor köszöntötte a Felföldi Lászlót püspökké szentelésének évfordulója alkalmából.

Gintaras Grušas vilniusi érsek, a CCEE elnöke felhívására szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén egész Európában imanapot tartanak Ukrajna békéjéért. A közös imádság eucharisztikus hódolat formájában valósul meg: Európa minden püspöki konferenciája készített liturgikus segédanyagot erre az alkalomra. A CCEE Sankt Gallenben 2022. szeptember 12-én kiadott közleményét olvashatják.

A Fatimai Boldogságos Szűz Máriára emlékezve, május 13-án engesztelő imanappal ünnepelt hívő közösségünk a Pécsi Egyházmegye kiemelkedően impozáns hegyén. 

Április hónapban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket. Egyúttal elérhetőek a Lyceum templom átmeneti zárva tartásával kapcsolatos információk is.

A Pécsi Egyházmegyében valamennyi plébánián minden hónap első csütörtökén felajánló szentségimádást végeznek a papi- és szerzetesi hivatásokért. Március 4-én, délután az Irgalmas Rendi Szent Sebestyén templomában is ezért gyűltek össze.

Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét február első csütörtökén a Belvárosi templomban, ahol a szokásokhoz híven ezen napon a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak.

Advent első hetén, december hónap első csütörtökén a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Szent Erzsébet Plébánián.

Ez volt a hetedik ilyen szentségimádási és imaalkalom. Európa szinte minden országa bekapcsolódott.

Szeretettel hívunk mindenkit a NEK Titkárság által szervezett világméretű szentségimádásra november 21-én, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján!

A Pécsi Katifi közössége szentségimádást tartott a papi és szerzetesi hivatásokért.

Október első csütörtökén a pécs-szabolcsi plébánián tartottak szentségimádást a papi- és szerzetesi hivatásokért.

Június 13-án Fatimai engesztelő imanapot tartottak, amelynek során a világméretű szentségimádáshoz is csatlakoztak a jelenlévők. A Havas Boldogasszony-templom hívőközössége így ünnepelt Úrnapja előestéjén.

Június 11-én, csütörtökön került megrendezésre a Bátai Eucharisztikus est. A hívőközösség a Pécsi Egyházmegye egyik kiemelten fontos helyszínén, a Bátai Szent Vér kegyhelynél, a szabad ég alatt ünnepelte a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

Úrnapja előestéjén világméretű szentségimádást hirdet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága. A szentségimádási lánchoz a Havas Boldogasszony-templomban is várjuk a csatlakozni vágyó híveket!

Idén nyáron, Úrnapja szombatján újból világméretű szentségimádás szervezésére buzdítja a plébániákat és a híveket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága. Részletek az alábbi cikkben.

Az egyházmegye főpásztora minden hónap első szombatján a Boldogasszony Imaszövetség tagjaiért imádkozik.

Nem is annyira a távolság, mint a járvány miatt telefonon hívtuk fel Böjte Csaba testvért, aki mesélt pápai áldásról, az internet adta lehetőségekről, gyerekekről és egy vackorfáról is. 

A húsvéti ünnepkörben kerül sor a Boldogasszony Imaszövetség tagsági megújítására. Szeretettel várjuk a csatlakozni vágyó híveket a Pécsi Egyházmegyében működő imaszövetségbe.

Immár másfél éves hagyomány, hogy a Pécsi Egyházmegye legtöbb településén minden hónap első csütörtökén szentségimádást, valamint szentmisét mutatnak be a papi hivatásokért. 

A Tolna megyében élő plébániai munkatársak számára rendezett találkozó október 19-én a szolgálatkészség megerősítésével kezdődött és a közös imádság élményével zárult.

Ahogy Teréz anya mondaná, elidőzhetünk a kápolnában, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy találkozzunk Jézussal. Elkezdődött a „szentségimádás iskolája” képzés sorozat.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve októberben újra elindul az új, kertvárosi kápolnában a 12 alkalmas sorozat.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

Mindenszentek előestéjén, október 31-én 7 órától ünnepelni hív a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája az üdvösségre jutottakról való megemlékezés és elmélkedés céljából. Csendes szentségimádást tartanak a Mindenszentek templomában (Pécs, Tettye u. 14.), amelyre életkorra való tekintet nélkül várják a híveket.

Az egyházmegye főpásztora arra kéri a Boldogasszony Imaszövetség tagjait, hogy fordítsanak különös figyelmet az új papi és szerzetesi hivatásokért történő imádkozásra.

Úrnapján Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük. Az eucharisztia tisztelete már a 13. században kiemelt fontosságú volt, de most, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készületben fokozott figyelmet kap.

Ahogy az étel és az ital testünk részévé válik, és a tápanyagok beépülnek a szervezetünkbe, úgy az Oltáriszentségben, vagy más nevén az Eucharisztiában való részesedés kegyelmi kapcsolatot hoz létre köztünk és Krisztus, valamint általa az Atya között.

Ferenc pápa február 4-i Úrangyala imádságában arra kérte a katolikusokat, és a föld minden lakóját, hogy február 23-án tartsanak ima- és böjti napot a békéért. Pécsett a Szent Egyed Közösség tagjai közös imára hívnak mindenkit február 23-án pénteken 18.30-tól a Lyceum templomban.

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését követő második héten, Úrnapján az Eucharisztiában élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház.

Udvardy György pécsi megyéspüspök 2017. húsvétvasárnapján megalakítja a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek elsődleges célja, hogy a gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.

Ferenc pápa idén is 24 órás szentségimádásra hívta a híveket a nagyböjt negyedik vasárnapja előtti pénteken és szombaton. A felhíváshoz a világon minden katolikus templomban lehetett csatlakozni közös imákkal, énekekkel és csendes elmélyüléssel. Sok helyen szentgyónásra is lehetőség volt.

A mohácsi csata évfordulójának 491. évében az év második engesztelő imanapját tartotta a mohácsi plébánia.

Az idei év utolsó engesztelő napját tartotta a mohácsi plébánia december 29-én a Fogadalmi templomban. Az engesztelő nap célja, hogy hazánkért, népünkért együtt imádkozva, a hívek megemlékezzenek a mohácsi csatában elesettekről. Az egész napos szentségimádás során lehetőség volt egyéni imádságra és a különböző imacsoportok imaóráin való részvételre is.

A pécsi Szent Ágoston templom közösségének következő szabadegyetemi előadását 2016. április 9-én, szombaton Dr. Heidl György a Pécsi Egyházmegye kulturális, tudományos és kommunikációs igazgatója tartja „A kafarnaumi beszéd" címmel.

A Pécsi Esperesi Kerületben is megtartották a 24 órát az Úrért napot. Családtagokért, a fiatalságért, ismerősök és ismeretlenekért imádkoztak a hívek Pécsett.

A Ferenc pápa felhívására indult 24 órát együtt az Úrral mozgalom az egész világon megmozgatta a katolikus híveket. Március 4-5-re az egész világon közös imádságokat, bűnbánati liturgiát és keresztutat tartottak.

A pécsi Szent Ágoston templom közössége idén harmadik alkalommal rendez szabadegyetemi programot.

Ferenc pápa március 4-5-t jelölte ki, hogy az Irgalmasság Évében a világ katolikus hívei imádságban eltöltsenek „24 órát együtt az Úrral". A Pécsi Egyházmegyében az esperesi kerületek szervezik a szentségimádást.

Az idén nem csupán a pécsi Magtár Látogatóközpontban folytatódik a népszerű Mit jelent?" szabadegyetemi sorozat, hanem a pécsi Szent Ágoston templom közössége is folytatja szabadegyetemi sorozatát, amelynek keretében az eucharisztiáról beszélnek az előadók.

Ősi egyházi hagyományt elevenített fel néhány évvel ezelőtt a Pécsi Egyházmegye: Úrnapján az ünnepi szentmisét követően azzal mutatja be örömét, hogy nemcsak a Székesegyház körül tart körmenetet, hanem egészen a Belvárosi templomig.

Március 18-19-én Pécsett lesz látható a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegykép. A hívek az ikon előtt imádkozhatnak március 18-án 15.00 órától március 19-én 15.00 óráig, először a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomban, majd a gyalogos zarándoklat után a Pécsi Székesegyházban.

Ismét imára hívja a híveket a Szent Egyed Közösség. December 15-én, hétfőn 18.30-tól Udvardy György pécsi megyéspüspök is együtt imádkozik a közösséggel a Szentföld, Szíria, Irak és Ukrajna békéjéért.

A Pécsi Betánia Közösség szervezésében az idei adventi időszakban is lehetőség lesz arra, hogy áldást kérjünk szűkebb és tágabb hazánkra: a katolikus közösség december 5-én pénteken 19.00-tól tart virrasztást.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség