kultúra

A Pécsi Egyházmegye az előző évekhez hasonlóan idén októberben is csatlakozik a Katolikus Kulturális Hetek programsorozathoz.

Véget ért az idei Ars Sacra Fesztivál. A Pécsi Egyházmegye csaknem húsz rendezvénnyel csatlakozott szeptember 15. és 25. között az országos programsorozathoz. Idén a szent művészetek közül a zene állt a fesztivál középpontjában. A zárónapon Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját hallgathatta meg a közönség a Kodály Központban.

Az adventi időszak lelki előkészületének jegyében a Pécsi Egyházmegye immár 14. alkalommal, az idén is meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot, egyúttal szeretettel várja a híveket a hajnali „Rorate" szentmisékre a november 27-től december 24-ig terjedő időszakban, hétfőtől szombatig, reggel 6 órától a Pécsi Székesegyházban.

Szeptember 30, péntek, 17.00
A Pécsi Székesegyház Angster orgonái nyomában

Az idei Ars Sacra Fesztivál középpontjában a szakralitás és a zene kapcsolata áll. Pécsett két nappal az országos rendezvényt megelőzően, már csütörtökön kezdődnek a programok, mivel szeptember 17-én az egyházmegye kiemelt eseményére, a bátai Szent Vér-zarándoklatra kerül sor.

Az Ars Sacra fesztivál pécsi programsorozat ideje alatt közelebbről megismerkedhetünk a gazdag középkori művészet kulturális és tárgyi emlékeivel is. Szeptember 17-én 21.00 órakor Raffay Endre művészettörténész tart előadást a középkori székesegyház faragványairól.

A szakrális zene legmeghatározóbb hangszere az orgona, ennek megfelelően az Ars Sacra fesztivál ideje alatt is gyakran hallhatunk orgonazenét. Elsőként a különös hangulatú „Nyitott templomok éjszakája" program keretében csendülnek fel a máriagyűdi templom orgonájának hangjai szeptember 17-én, a 21.00 órakor kezdődő gyertyás rózsafüzér körmenetet követően.

Fedezzük fel együtt a pécsi székesegyházat! Mit üzen nekünk a templom? Mi rejlik a festmények és domborművek szépsége mögött? Az Élő Kövek interaktív idegenvezetésein ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk fiatal önkéntesektől, akik a kereszténység üzenetét a templom művészeti alkotásain keresztül mutatják be.

„A világot nem a külsőre tökéletesnek látszó, mintegy sminkelt emberek teszik jobbá, hanem az emberek közötti szolidaritás, a kölcsönös figyelem és tisztelet" – mondta Ferenc pápa a betegek és fogyatékkal élők szentévi zarándoklatán. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszer, vagyis a megoldás a szeretet, és nincsen más út: a fogyatékkal élők és szenvedők megnyílnak az élet előtt, ahogy érzik, hogy szeretik őket!".

Jusztinosz, akit valószínűleg Kr. u. 165-ben hat társával együtt lefejeztek, halála előtt mintegy tíz évvel szerkesztett egy apológiát, a keresztények védelmére benyújtott iratot, amelyet a császárnak Antoninus Piusnak (138-161) címzett.

Agnese Gonxha Bojaxhiu (ejtsd: Gondzsa Bojadzsio) albán származású szerzetes nővér az ír loretoi nővérek Miasszonyunk kongregációjának tagja. A rend elöljárói Indiába küldik, s itt a rend iskolájában tanít már 20 éve, amikor felismeri, hogy másra szólítja az Isten.

Megkezdte munkáját az emberi szabadság és méltóság történetét kutató nemzetközi munkacsoport, amelynek egyetlen magyar partnerintézménye a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete.

Vedres Csaba sokoldalú zeneszerző és zongoraművész. Játszott saját alapítású zenekarokban klasszikus és rockzenét, számos zenei műfajban komponált, feldolgozott és előadott híres rockzenei, klasszikus és jazzdarabokat, rendszeresen fellép a Kiscsillag zenekar koncertjein, írt könyvet klasszikus és populáris zene kapcsolatáról, és nem utolsó sorban: kántorként is tevékenykedik.

A korai egyház gazdag prédikációs irodalmában olykor tanulságos kiszólásokkal találkozhatunk. Az Órigenész vagy Aranyszájú Szent János beszédeitől lenyűgözött mai olvasóra például kijózanítóan hatnak egyes, a kortárs hallgatósághoz intézett megjegyzések.

Kevéssé ismert, hogy Klimo György pécsi püspök (1751–1777) milyen szerepet vállalt a Szent Jobb megtalálásában és a Szent István-nap (augusztus 20.) országos ünneppé nyilvánításában. A kézereklye történetét bemutató írásunk második részét közöljük.

Augusztus folyamán több olyan ünnepünk van, amely a Pécsi Egyházmegye számára különös jelentőséggel bír. Nagyboldogasszony napja után Szent István királyra emlékezünk, ezt az egyházmegye augusztus 23-ai alapítási évfordulója követi. Augusztus 20-án és 23-án 18 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a pécsi székesegyházban.

Kevéssé ismert, hogy Klimo György pécsi püspök (1751–1777) milyen szerepet vállalt a Szent Jobb megtalálásában és a Szent István-nap (augusztus 20.) országos ünneppé nyilvánításában. Két részben közölt írásunkban bemutatjuk a kézereklye történetét és Klimo György kapcsolódását a nemzeti ünnephez.

A kora keresztény zenéről szóló korábbi írásunkban megállapítottuk, hogy a legelső századok keresztény zenei kultúrájáról a források szűkössége miatt kevés információ áll rendelkezésünkre. Mi az, amit azonban mégis tudhatunk a ránk maradt források alapján? Egy harmadik századi görög nyelvű himnusztöredéket mutatunk be.

 

Az évente országosan megrendezett Ars Sacra fesztiválhoz a Pécsi Egyházmegye idén is gazdag programsorozattal csatlakozik. Pécsett két nappal az országos rendezvényt megelőzően, 2016. szeptember 15-én kezdődnek a programok, mivel szeptember 17-én az egyházmegye kiemelt eseménye a bátai Szent Vér zarándoklat lesz.

A Püspökvári Zenés Esték koncertsorozat idei második rendezvényére augusztus 2-án este kerül sor a püspöki palota kertjében. A Filharmónia Magyarország és a Pécsi Egyházmegye szervezésében megvalósuló programon az Anima Musicae Kamarazenekar lép fel.

A 2016. január 11-én meghalt David Bowie korunk populáris kultúrájának egyik legsokoldalúbb művésze. Utolsó megjelent dalában és videoklipjében megrendítő módon idézte fel a bibliai Lázár alakját.

A korábbi évekhez hasonlóan a Pécsi Egyházmegye idén szeptemberben is megrendezi az Ars Sacra fesztivált, ezúttal szeptember 15. és 25. között. Az országos rendezvénynél két nappal korábbi kezdést az indokolja, hogy szeptember 17-én, a „nyitott templomok éjszakáján" az Egyházmegye kiemelkedő eseménye a bátai kegyhely búcsúja lesz, erre az ünnepre és zarándoklatra segít felkészülni a szeptember 15-i nyitóelőadás a bátai kegyhely és a szent művészet kapcsolatáról.

A keresztény zene Isten dicsőítésének szolgálatában áll. Mit jelent a zene a korai kereszténységben, a Krisztus utáni első négy évszázadban? Írásunkban e korszak zenefelfogását mutatjuk be röviden, Alexandriai Philón és Szent Ágoston egyházatyák szövegeire támaszkodva.

Három koncerttel várja a közönséget a Püspökvári Zenés Esték Pécsett. A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Pécsi Egyházmegye közös rendezvényén július 17-én a magyar dzsessz kiemelkedő szaxofonosáról - az 1997-ben elhunyt Lakatos Ablakos Dezsőről - elnevezett előadóművészeti ösztöndíjjal kitüntetett Kanizsa Georgina énekes és az Oláh Dezső trió adott koncertet.

A katolikus egyház Nursiai Szent Benedek személyére és nagyhatású művére emlékezik, amikor július 11-én Európa védőszentjeként ünnepli. A szentet életútjának és szellemiségének felidézésével, valamint a püspöki KincsTár Benedek-ábrázolásainak segítségével mutatjuk be.

A pécsi Püspöki Palota kertjében idén is három nyári estén kínál könnyed és igényes kikapcsolódási lehetőséget a Filharmónia Magyarország és a Pécsi Egyházmegye. Mindhárom koncerten fiatal tehetségek formabontó, izgalmas muzsikájával és a Pécsi Püspökség kiváló miseboraival várják a közönséget.

Az apostolfejedelmek emléknapja a Pécsi Egyházmegye főünnepe. A középkori alapokon álló pécsi székesegyházat 1882 után átépítették, és 1891. június 22-én az újraszenteléskor Szent Péter és Pál apostoloknak dedikálták. A Szent István által alapított püspökség első középkori székesegyházát védőszentje, Péter apostol tiszteletére építtette Orseolo Péter.

Június 29-én, Péter és Pál ünnepén 18 órakor püspöki szentmise lesz a pécsi székesegyházban, majd az egyházmegyei kitüntetések átadására kerül sor. A székesegyház védőszentjeinek ünnepe alkalmából cikkünkben néhány Pétert és Pált ábrázoló műalkotást veszünk sorra a püspökvár területéről.

Június 22-én 18 órakor püspöki szentmisével ünnepli a Pécsi Egyházmegye a székesegyház felszentelésének 125. évfordulóját. A hónap műalkotásának ebből az alkalomból Kubányi Lajos festményét választottuk, amely a szenteléshez kötődő császári látogatást örökíti meg.

Június 25-én a Múzeumok éjszakája rendezvényéhez csatlakozva a Pécsi Püspökség épületei is megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A következő helyeken és időpontokban várják az érdeklődőket.

A katolikus szertartás lényege, hogy a hit elviselhetetlen igazságai általa válnak az ember számára befogadhatóvá.

Csorba Győző születésének 100. évfordulója alkalmából a Csorba Győző Társaság, a Szent Mór Iskolaközpont, a Csorba Győző Könyvtár és a Magyartanárok Egyesülete versmondó versennyel emlékezik meg a költőről.

A Pécsi Egyházmegye megbízásából három Zsolnay-műtárgy restaurációja készült el nemrég: a püspöki kert fáklyatartója és urnavázája, valamint egy kék mázas váza kapott új, megszépült külsőt. A restaurálási munkálatokat Várbiró Erzsébet végezte.

Szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza a magasban vigyázó, monumentális freskókat, a kisebb kegytárgyakat pedig bámulatos nagyításban mutatja be az a kötet, amelyre fotográfusa több évtized távlatából is azt mondja: érdemes volt várni rá negyven évet.

A Pécsi Egyházmegye életében mindig is fontos szerepet töltöttek be a kisebb települések plébániái, ahol a közösségi élet megszervezését egy-egy jelentős pap irányította. Ilyen közösséget alkottak a 19. század végén Bóly (egykor: Németbóly) katolikus hívei, akik fényképalbumot készítettek plébánosuknak, Streicher Józsefnek.

Június 6-án a pécsi Szent Mór Iskolaközpont kórusa várja az érdeklődőket a Dóm-kőtárba: a jelentős elismerésekben részesült kórus év végi zárókoncertje 16.30-kor kezdődik.

Barokk monstrancia a pécsi Püspöki KincsTárban

A Pécsi Egyházmegye KincsTárában látható műtárgyak jelentős része nem egyszerűen kiállítási darab, hiszen elsősorban liturgikus célból készült. Ilyen műtárgy az az angyalos szárú monstrancia is, amelyet Úrnapja ünnepéhez kapcsolódva mutatunk be.

A hivatás fogalma zárta a szabadegyetemi konferenciasorozat második szemeszterét május 25-én. Udvardy György megyéspüspök gondolatait követően dr. Varga Éva bőrgyógyász a szülői hivatásról, dr. Molnár F. Tamás mellkassebész pedig az orvosi hivatásról és annak történeti vonatkozásáról tartott előadást.

Összefoglaló 2016 áprilisának egyházmegyei eseményeiről.

A Pécsi Székesegyházban lépett fel a világ egyik legrégebbi alapítású egyházi együttese, amely 800 éve működik a világhírű montserrati bencés apátságban.

„Aki jól énekel, kétszeresen imádkozik." A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál a Szent Ágoston-i mondat szellemében mutatja be évente a keresztény egyházak zenei kultúráját. Május 10. és 15. között Pécsett, Debrecenben, Nyíregyházán, Békéscsabán tartanak koncerteket. Szerda este a vatikáni Sixtus-kápolna kórusa lépett fel a Pécsi Székesegyházban.

Május 10. és 15. között Pécsett is zajlik a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál. A program nemcsak koncerteket kínál: május 14-én, szombaton zenetörténeti előadásoknak és kórustalálkozónak is helyszínt ad a Magtár Látogatóközpont.

Fotósorozatból készült vándorkiállítás nyílt „Lourdes-i keresztút" címmel a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A kiállítás Európa több országában járt már, Franciaországban több tízezren tekintették meg. Most Esztergomból érkezett Pécsre, itt is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig címmel nyílik kiállítás május 11-én 15.00 órakor a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. Az ünnepélyes megnyitóra és a kiállításra szeretettel várják az érdeklődőket.

A Keresztény Orvosok pécsi csoportjának szervezésében május hónapban újabb találkozóra várják az érdeklődőket.

Május 9-én délután öt órakor mutatják be Takács Gábor főiskolai docens Johann Michael Sailer – a centrum unitatis újrafelfedezője című frissen megjelent kötetét.

A Szentírás Acháb király és Nábot történetében pontos látleletet ad az esztelen birtoklási vágyról és annak súlyos következményeiről. A király mohón vágyakozik a szegény Nábot szőlőskertjére, amely birtokainak szomszédságában terül el. Nábot azonban elutasítja őt, mondván, hogy istentelenség lenne atyai örökségétől megválnia.

A nemrég felújított püspökszentlászlói kastély, a hozzá tartozó arborétum és a zarándokszállás is megnyitotta kapuit a látogatók és zarándokok előtt május 1-jén.

Április 25-én tartotta a Művészetek Napját a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Pécsi Nemzeti Színházban. A rendezvényen négy kórus, négy zenekar és két néptánccsoport lépett fel, valamint hét kisfilmet és két projektmunkát is levetítettek.

A Helikoni Ünnepségek 2016 rendezvényen a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tanulói fődíjat nyertek és arany minősítést is szereztek. Az idei fesztiválon nyolc helyszínen és 18 kategóriában több mint háromezer tanuló indult.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség