ünnep

Május 26. Néri Szent Fülöp liturgikus emléknapja. A 16. századi római lelkipásztor különösen közvetlen, barátságos személyiségének, a szegények és kiszolgáltatottak iránti elkötelezettségének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb szentjeként tartják számon.

A május 24-i Mária-ünnepet VII. Pius pápa rendelte el, aki 1815-ben ezen a napon szabadult Napóleon fogságából. A Szűzanyának mint segítőnek tisztelete azonban sokkal korábbi időkre nyúlik vissza.

Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásának emlékezete jelenik meg a bérmálás szertartásában is. Ahogy az első pünkösdkor az apostolok megkapták a Szentlélek adományait, úgy évről évre a Pécsi Székesegyházban is részesülnek a fiatalok a bérmálás szentségében.

Május 27-én, a Szentháromság napi német búcsún már régi pompájában csodálhatják meg a hívek a máriakéméndi templom előtt álló két Zsolnay pirogránit angyalszobrot.

A Máriagyűdi Bazilika júniusi programjairól közlünk összefoglalót.

A húsvét utáni ötvenedik napon a húsvéti misztérium beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását és az Egyház születését ünneplik a katolikusok.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 20-án ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünnepelünk az idei évtől.

Május 12-én a máriagyűdi gyalogos zarándoklat zárásaként bemutatott hálaadó szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök arra bíztatta a híveket, bátran szülessünk újjá keresztségünkben is.

A húsvét utáni hetedik vasárnapon, Krisztus mennybemenetelének ünnepén ér véget a húsvéti idő. A keleti kereszténységben a húsvét és a mennybemenetel kapcsolata nem csak a liturgikus ünneplésben, hanem az ikonográfiában is megjelenik. A húsvét ikonja a leszállást mutatja be, ami egészen az alvilágig ér, a mennybemenetelé pedig a felszállást ábrázolja, ami a mennyekbe való visszajutásig tart.

Negyedszázados lett a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. A tolnai város egyik legnépszerűbb iskolája kiemelt figyelmet fordít a nyelvoktatásra és a művészeti képzésre is.

Átadták a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium új sportpályáját május 3-án.

Hívek tízezrei gyűltek össze a magyar Egyház örömteli ünnepére, Brenner János vértanú pap boldoggá avatására május elsején Szombathelyen, az Emlékmű-dombon. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Anyák napján az édesanyákat köszöntő és ünneplő családi napot szerveznek Máriagyűdön. Az Anyafesztivál célja, hogy az év ezen napján az édesanyák kerüljenek középpontba.

A katolikus néphagyomány Szent Márk ünnepéhez kapcsolja a búza, a gabonaföldek megáldását. Idén az evangélista emléknapját megelőző vasárnap, április 22-én a Szent Vér ősi kegyhelyén, Bátán tartották az országos búzaszentelőt.

A Máriagyűdi Bazilika májusi programjairól közlünk összefoglalót.

Elhunyt főpásztoraira emlékezett a Pécsi Egyházmegye április 12-én. Cserháti József püspök halálának évfordulóján Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában mutatott be szentmisét.

Április 6-án és 7-én összegyűltek a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, hogy a katekéta tevékenységet ünnepeljék, és a felmerülő kérdésekre közösen választ találjanak.

Alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye közleményét adjuk közre.

Szentmisével és különleges idegenvezetéssel emlékezik elhunyt püspökeire április 12-én a Pécsi Egyházmegye.

A Pécsi Egyházmegye márciusi eseményeinek képes összefoglalója

A nagyheti és húsvéti szertartásokon Udvardy György pécsi megyéspüspök a remény és a hűség gondolatát emelte ki a híveknek.

Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja 2018. március 31-én 20:00-kor.

„Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” (Zsid 10,23)

A nagyböjt utolsó hetének kezdetén, virágvasárnap Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a székesegyházban.

A nagyhét egyik kevéssé ismert, de nagyon különleges szertartása a sötétzsolozsma, amelyet hagyományosan a húsvétot megelőző napokon végeznek. A Pécsi Székesegyházban a nagyhéten szerdán este, pénteken és szombaton pedig reggel lehet részt venni a szertartáson, amely segít a húsvéti készület elmélyítésében.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség március 26-án 18.00 órára a Lyceum-templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Szent József az édesapák védőszentje, így március 19-én a katolikus tradíció alapján az apákat köszöntik. Ehhez kapcsolódva a korábbi hagyományoknak megfelelően a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpontban idén is megszervezték az apák napját.

Március 29-én, nagycsütörtökön este 9 órakor fáklyás zarándoklat indul a székesegyháztól a Mindenszentek templomának érintésével a Havi-hegyre, megidézve Jézus útját az Olajfák hegyére.

A lengyel pálos szerzetes a magyar érdemrend középkeresztjét kapta lelkipásztori szolgálata, és a magyar-lengyel barátság elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként.

Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.

A Máriagyűdi Bazilika nagyheti és áprilisi programjairól közlünk összefoglalót.

A négy éve befejezett külső felújítás után a templombelső is megújult Udvariban. A munkálatok befejezését követően március 11-én délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg az elkészült Nagyboldogasszony-templomot.

A Pécsi Püspökség idén is meghirdeti nőnapi nyereményjátékát. Ebben az évben nőnapra készülve Bűnbánó Szent Mária Magdolna személye kerül a középpontba. A róla szóló írás tartalmazza a választ arra a 7 kérdésre, amelyeket egy héten keresztül napról-napra tesz közzé a Pécsi Egyházmegye közösségi oldalán.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

A betegek világnapján Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmise keretében több száz embernek szolgáltatta ki a betegek szentségét Szekszárdon.

A Máriagyűdi Bazilika márciusi programjairól közlünk összefoglalót.

Hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetén a pécsi székesegyházban 18 órától püspöki szentmise volt, reggel pedig a Szent Mór Iskolaközpont közössége vett részt ünnepi szentmisén.

A Magtár Látogatóközpontban ünnepelte a házasság világnapját, egyben a házasság hetének kezdetét a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az ünnepre határon innen és túlról is szép számban érkeztek a három- vagy több gyermeket nevelő házaspárok.

Hamvazószerdán, idén február 14-én veszi kezdetét a negyvennapos böjt, amelynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek.

Február 10-én szombaton kezdődik a Házasság Hete programsorozat. A Pécsi Egyházmegye területén számos program várja egész héten az érdeklődőket.

2018. február másodikán pappá szentelésének 60. évfordulóját ünnepelte Gulner János Dombóváron. A nyugállományba helyezett atya máig aktív segítője a dombóvári és környékbeli plébániáknak.

Szerzetesekkel találkoztak középiskolás tanulók Pécsett, hogy az élethivatásról és a tervekről beszélgessenek. A megszentelt élet napján nem csupán a szerzetesi életformát ismerhették meg közelebbről a diákok, hanem a világi hivatásokhoz kapcsolódó elköteleződésről is véleményt alkothattak.

Február 2-án rendezte a Park Utcai Katolikus Általános Iskola német tagozata hagyományos gyermek sváb bálját, amely ebben az évben kiemelten fontos rendezvénye volt a tagozatnak.

Balázs, a III. századi örményországi püspök orvosból lett a lelkek gyógyítója. Jó pásztorként állt a krisztuskövető nép élén, s a szeretet áldozataként eljutott a vértanúság magaslatára.

Február 2-a Urunk bemutatásának ünnepe, amelyről már a korai keresztény közösségek is megemlékeztek. Az erősödő Mária-tisztelet hatására az ünnepet később egyre jobban kötötték a Szűzanya személyéhez, innen származik másik elnevezése, a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. A Pécs főterén álló dzsámi ma katolikus templom, a törökök kiűzését követően Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja a katolikus egyház a megszentelt élet napját. Ezen a napon az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség