ünnep

A Szent Család ünnepe a karácsony egyik kiemelt eseménye. December 30-án ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban. A szertartás végén a megyéspüspök megáldotta a családokat, és kiemelte, hogy idén karácsonykor a székesegyház új betleheme az egyik legnagyobb ajándék, amit az egyházmegye családjai kaptak.

A katolikus liturgiában a szent család ünneplésére már a XVII. századtól látunk példákat. Ebben az időben azonban még csak lokális ünnepnek számított, XV. Benedek pápa 1921-ben írta elő az egész világegyház számára. Napjainkban a karácsonyt követő első vasárnap ünnepeljük, vagy – ahogyan az idei évben is – ha a karácsony éppen vasárnapra esik, akkor december 30-án.

Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni. A gyermek születése ezt üzeni számunkra, hogy Isten meg akarja menteni az embert.

„Csak akkor tudom elhozni, amit szívetek kíván, ha kis futáraim megtalálják az ember szívében nyíló szeretet virágát. A szeretet virága nélkül nem jön el az igazi karácsony. Elküldöm hát kis futáraimat. Induljatok, hogy méltóképpen fogadhassuk szent karácsony estéjét, Jézus születését" – a mohácsi katolikus oktatási intézmények iskolásainak karácsonyi előadásán ezekkel a szavakkal küldte futárait szerte a világba a karácsonyi angyal.

A Pécsi Egyházmegye mohácsi nevelési intézményének diákjai és dolgozói az utolsó tanítási napon, december 21-én reggel Istentisztelettel nyitották a lelki napjukat. Bognár Attila atya az iskolák adventi készületét lezáró ünnepi szentmise prédikációjában a karácsony igaz lényegére irányította a figyelmet.

Szent Miklós a legkedveltebb szentek egyike. A szentéletrajz írás területén is a legnépszerűbb szentek közé tartozik, a tizedik és tizenharmadik század között nehéz olyan szentet találni, akinek egyetemesebb és élénkebb a kultusza.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

Ünnepi szentmisével emlékeznek meg a vértanú Szent Borbáláról Pécsszabolcson a Magyarok Nagyasszonya templomban.

Ünnepi programmal várt minden érdeklődőt november 22-én a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda. A névadóra, Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

November 20-án, Krisztus Király ünnepén bezárulnak a szent kapuk, véget ér az irgalmasság szent éve.

Az ember azért megy át a kapun, mert számít az, amit a testével tesz. Azért megy át, hogy egész valóját érzékenyebbé és figyelmesebbé tegye arra a végtelen irgalomra, amelyet Isten kínál fel az embernek.

Alig egy hét választja el annak a két Magyarországon született szentnek, Tours-i Mártonnak és Árpád-házi Erzsébetnek az ünnepét, akik irgalmas cselekedeteikkel adtak példát a világnak. Ha párhuzamot vonunk kettejük között, felfedezhetjük, hogy mindketten gyermekként hagyták el szülőföldjüket, Pannóniát és a Magyar Királyságot, de életükkel minden emberi határt lebontottak, és tiszteletük elterjedt az egész világon. Árpád-házi Szent Erzsébetre Sikorszki Zsolnay Júlia festményével emlékezünk.

2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

Az elsőáldozók után november 13-án a bérmálkozókat mutatták be a közösségnek Mohácson, a Fogadalmi templomban. A mintegy hatvan bérmálásra készülő fiatalt Bognár Attila András plébános így bátorította: „Legyetek nyitottak a Szentlélek befogadására! Ahogyan a Lélek átalakította az apostolok életét, úgy képes a ti életeteket is megújítani, erővel eltölteni, teljessé tenni bennetek azt a jót, ami már elkezdődött a ti lelketekben is! Figyeljetek rá és bátran fedezzétek fel magatokban mindazt, amire a Szentlélek indít benneteket!"

Október 29-én ünnepelte az egyházaskozári csángó közösség az áttelepülés 75. évfordulóját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke volt. A szentmise után emlékkeresztet áldott meg, amelynek felirata: Otthonról - hazajöttünk.

A Máriagyűdi Bazilika decemberi programjairól közlünk összefoglalót.

Szent Mártonról Európában több száz települést neveztek el, emlékét több ezer kegyhely őrzi. Baranya megyében 19 településen van jelen valamilyen formában az irgalmasság szentjének tisztelete. A zarándokút, amely ezeket a településeket összeköti a Via Dividendae Caritatis („A megosztandó szeretet útja") nevet viseli.

2016. november 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.

A Dunakömlődről elhurcolt németekre emlékeztek november 5-én. Az ünnepség keretében Udvardy György megyéspüspök megáldotta az elkészült kitelepítési emlékművet, majd szentmisén emlékeztek meg az áldozatokról, a 190 éves templomról, valamint a templom védőszentjéről, Szent Imréről.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb októberi eseményeiről tudósítunk.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Az Eucharisztia ajándékát az Egyház mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel vette körül a századok folyamán.

Ágoston püspök Vallomásainak könyvében számol be édesanyja, Mónika haláláról és arról a lelki folyamatról, amely személyes gyászát kísérte. A szeretett személy elvesztése először néma döbbenetet váltott ki benne, később ennek helyét a fájdalom könnyei vették át, majd ahogy enyhült Ágoston bánata, lassanként visszaidézte Mónika életének emlékét, hogy milyen jámborul szolgálta Istent, és hogy mennyi gyöngédséggel és milyen engedékenyen bánt családjával.

Küszöbön a reformáció kezdetének 500. évfordulója. A mozgalomé, amelyet katolikusok és protestánsok is – egyéb vonásai mellett – szerzetesellenes törekvésként tartanak számon. Vajon valóban ilyen fekete-fehér volna a kép? Mit jelent a szerzetesek életformája, ha komolyan vesszük a keresztény egységkeresést? Hogyan lesz egy elkötelezett református bencés szerzetessé?

Szent Mór püspöknek, a pécsi egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház. A pécsi közösségnek különösen fontos Szent Mór, valamint Pécs és Pannonhalma ezeréves kapcsolata.

Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

Október 21-én, pénteken Pécsett, a Kodály Központban a Reformáció 500. jubileumának eseményeit megnyitó ünnepi hangversenyen Johann Sebastian Bach h-moll miséje hangzott el a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok, valamint neves énekes szólisták előadásában.

A forradalom 60. évfordulójára emlékeztek múlt héten a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában.

Szent II. János Pál 1978. október 22-én mutatta be székfoglaló miséjét a szabad ég alatt, a Szent Péter Bazilika előtti téren. XVI. Benedek pápa október 22. napját II. János Pál hivatalos emléknapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök osztja meg gondolatait a Szentatya 1991-es pécsi látogatásáról.

Hagyományteremtő szándékkal rendez találkozót a Pécsi Egyházmegye a közösségvezetőknek október 25-én, mivel Udvardy György pécsi megyéspüspök fontosnak tartja, hogy köszönetet mondjon és megerősítést adjon az egyházmegye területén szolgáló plébániai közösségeknek, lelkiségi csoportoknak.

Az október 14-i Irgalmas Szeretet ünnepén hálaadó szentmisét tartottak a Pécsi Székesegyházban a Magyar Katolikus Karitász kettős jubileuma tiszteletére. A szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök elnöke volt, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott püspök mellett.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá a Magyar Katolikus Karitász. A pécsi Irgalmas Szeretet Ünnepén a karitász jövőjéről volt szó, Soltész Miklós államtitkár pedig bejelentett egy több mint 4 milliárdos pályázatot, amellyel a segélyszervezetek munkáját kívánja segíteni a kormány.

Avilai Szent Teréz kármelita szerzetes nővér ünnepét október 15-én tartja az egyház. A magyarszéki sarutlan kármelita nővérek szentmisére, szentségimádásra és vesperásra várják az érdeklődőket kápolnájukba, majd október 16-án, Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet szentté avatása alkalmából 8.30 órakor ünnepélyes szentmise lesz.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá Magyarországon a karitász. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász október 14-én tartja az Irgalmas Szeretet Ünnepét. A megnyitó október 14-én 15.30-kor lesz a Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6).

A pécsszabolcsi plébánia szeretettel várja a híveket a Magyarok Nagyasszonya búcsúra, amelynek ünnepi szentmiséjét október 9-én 11 órakor főtisztelendő Bíró László tábori püspök úr celebrálja. További részletek a plébánia honlapján.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló szekszárdi Remete búcsú az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása volt a Pécsi Egyházmegyében. A szeptember 10-i ünnepi szentmisén Udvardy György megyéspüspök arról beszélt, hogy Isten irgalmában közel jön hozzánk, mi se akarjunk távolságot tartani egymástól.

„A világot nem a külsőre tökéletesnek látszó, mintegy sminkelt emberek teszik jobbá, hanem az emberek közötti szolidaritás, a kölcsönös figyelem és tisztelet" – mondta Ferenc pápa a betegek és fogyatékkal élők szentévi zarándoklatán. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszer, vagyis a megoldás a szeretet, és nincsen más út: a fogyatékkal élők és szenvedők megnyílnak az élet előtt, ahogy érzik, hogy szeretik őket!".

Jusztinosz, akit valószínűleg Kr. u. 165-ben hat társával együtt lefejeztek, halála előtt mintegy tíz évvel szerkesztett egy apológiát, a keresztények védelmére benyújtott iratot, amelyet a császárnak Antoninus Piusnak (138-161) címzett.

26. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közösen tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sancte-t a pécsi Belvárosi templomban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

A legendás cserkészvezető papra, Csonka Ferencre emlékeztek augusztus 27-én a Pécsi Központi Temetőben. Egykori tanítványai, ismerői és tisztelői, Csonka Ferenc sírján egy porcelánképet helyeztek el.

A Szent Mór Iskolaközpont 22. tanévét kezdte meg szeptember elsején. A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban.

A Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékbizottság 2016. szeptember 5-11. között Szigetváron rendezi a Zrínyi Napok programsorozatot. A hadvezér halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án 18 órakor a Szent Rókus Plébániatemplomban (Zrínyi tér 9.) ünnepi szentmisét mutat be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Püspöki szentmisével kezdődött a Pécs Város Napja ünnepség. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelyet együtt ünnepel a város, az egyetem és az egyházmegye. Szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja ünnepi közgyűlésére és a PTE tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésének közös rendezvényére is, amelyen díjakat, kitüntetéseket adtak át.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség