imádság

Szenteltessék meg a te neved... Az Úr imádságának ez a gondolata az ember Istenhez való fordulásának, istenkapcsolatának a legnagyobb mélységét mutatja. Isten szent nevéről Felföldi László pécsi megyéspüspök adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Novemberben tánc-imára épülő lelkigyakorlatra, valamint decemberben adventi elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re, festői környezetben található Mánfán tartják.

Nagyböjti lelkigyakorlatra, valamint elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re található Mánfán tartják.

Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepén, október 25-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartották a Boldogasszony Imaszövetség hagyományos találkozóját.

Megtelt hívekkel október 22-én este a pécsi székesegyház, ahol a Nyolc Boldogság Közösség nővérei első alkalommal rendeztek Rózsaeső imaestet a Pécsi Egyházmegyében. A Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérő imaalkalmat a Közösség 30 éve szervezi a világ számos országában, köztük hazánkban is több helyszínen.

Már hagyomány, hogy a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézményekben és a plébániai hittanórák keretében idén is több száz gyermek kapcsolódott be a világméretű imaláncba.

Mintegy három évtizedes hagyomány a Nyolc Boldogság Közösségben, hogy minden év őszén rózsaeső imaesteket szerveznek Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérve. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei október 22-én, 19 órakor első alkalommal hívják imaestre a híveket a pécsi székesegyházba.

A Nyolc Boldogság Közösség tagjai immár 30 éve minden ősszel rózsaeső imaestet szerveznek, melyen Kis Szent Teréz közbenjárását kérik a szükséget szenvedőkre. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei idén október 1-én, 16.00 órakor immár második alkalommal várják az érdeklődőket az imaestre a pécsi székesegyházban.

Ökumenikus megemlékezést tartottak szeptember 10-én a mohácsi temetőben - a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége kezdeményezésére 2020-ban - a meg nem született gyermekekért állított emlékhelyen. A magzatokért és családjaikért mondott közös imádság után Hajdani Józsefné, a 40 Nap Az Életért Mozgalom magyarországi koordinátora, valamint dr. Csókay András idegsebész és felesége mély és őszinte tanúságtételét is hallhatták az érdeklődők a Fogadalmi templomban.

Régi hagyomány, hogy a nagyhét három napján, nagyszerdán, nagypénteken és nagyszombaton a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. Jeremiás próféta siralmait, a lamentációk énekét hallgatva közelebb kerülhetünk a húsvét szent titkához.

Régi hagyomány, hogy a nagyhét három napján, nagyszerdán, nagypénteken és nagyszombaton a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. Jeremiás próféta siralmai, a lamentációk abban segítenek, hogy meghallgatva és átelmélkedve közelebb visznek minket a húsvét szent titkához.

Nagyhét szerdáján, március 27-én este 20.00 órakor a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. A próféta siralmai, a lamentációk, abban segítenek, hogy meghallgatva és átelmélkedve közelebb visznek minket a húsvét szent titkához.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) február 28-án kiadott közleményében köszönetét fejezi ki minden eddigi segítségért és imára hívja a híveket. A közleményt az alábbiakban adjuk közre.

A Fatimai Boldogságos Szűz Máriára emlékezve, május 13-án engesztelő imanappal ünnepelt hívő közösségünk a Pécsi Egyházmegye kiemelkedően impozáns hegyén. 

Az Új Evangelizálás előmozdítása Pápai Tanácsának a szervezésében kedden közzétették az egész május hónapra meghirdetett imádság-maroton imaszándékait, amelyek jegyében a világ harminc Mária kegyhelyén imádkoznak a keresztények a világjárvány okozta szükségekért.

Kezdetét vette az idei Máriagyűdi (online) zarándoklat. Egymás és magunk védelme érdekében ezennel is az interneten és az EWTN Katolikus Televízió csatornáján keresztül kapcsolódhatnak be a hívek a lelki napba, melynek során virtuálisan járulhatnak a Mária-kegyhely elé.

A paksi plébánostól, Kutas Attila atyától nagy áldozatot követelt a járvány, melynek során elvesztette édesapját, majd maga is a betegség elszenvedőjévé vált. Mi adott neki erőt a nehézség közepette, és most hogyan vigasztalja érintett testvéreit? Erről beszélgettünk egy délután, végül, mint mindig, szép felismeréseket is kaptunk.

A négy éve Húsvétvasárnap alapított Boldogasszony Imaszövetség várja újonnan csatlakozó tagjait.

A Pécsi Egyházmegyében valamennyi plébánián minden hónap első csütörtökén felajánló szentségimádást végeznek a papi- és szerzetesi hivatásokért. Március 4-én, délután az Irgalmas Rendi Szent Sebestyén templomában is ezért gyűltek össze.

December 21. Canisius Szent Péter (1521-1597) Jezsuita pap és misszionárius emléknapja. A egyháztanító élettörténetével és imádságos elmélkedéseivel gondoljunk ma rá! 

Szeretettel hívunk mindenkit a NEK Titkárság által szervezett világméretű szentségimádásra november 21-én, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján!

November 16-tól naponta 12.00 órakor közös imádságra hívunk mindenkit a Pécsi Egyházmegye digitális felületein keresztül. Kapcsolódjunk be minél többen, imádkozzunk közösen Istenhez a Szűz Anya közbenjárását kérve!

Mivel a szokásos, őszi Boldogasszony Imaszövetség találkozónkat nem állt módunkban megtartani a jelenlegi vírushelyzet miatt, ezért arra kértük a tagokat, hogy osszák meg a Pécsi Egyházmegye imacsoportjánál megélt személyes tapasztalataikat.

A Boldogasszony Imaszövetség tagjai a kért imaszándékok mellett, rendszeresen másért is fohászkodnak Égi Édesanyánkhoz a hét minden napján, így keddenként a katolikus oktatási intézményekért és a fiatalokért.

Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója interjúban beszélt a segélyszervezet jelenlegi munkájáról, valamint a segítségnyújtást, az önkéntes hálózatot és az adományokat érintő változásokról.

Ma ünnepli 60. születésnapját dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó.

Világunk nagy veszéllyel néz most szembe. A koronavírus által okozott világjárvány terjedése milliók életét és megélhetését fenyegeti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a helyzetben is Istennél kereshetünk, kérhetünk oltalmat és menedéket.

A Higher Committee of Human Fraternity (Emberi Testvériségért Főbizottság) tizenhárom nyelven fordul azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben. Május 14-ére, csütörtökre imanapot hirdetnek az emberiségért. A jelenlegi világjárvány során különös jelentőséggel bír kérésük: május 14-e legyen az imádság, a böjt és az emberiségért végzett könyörgés napja.

A Máriagyűdi Lelki (online) Zarándoklat alkalmával Nyúl Viktor pasztorális helynökkel imádkozhattak a hívek a járvány megszűnéséért.

Az egyházmegye főpásztora minden hónap első szombatján a Boldogasszony Imaszövetség tagjaiért imádkozik.

A húsvéti ünnepkörben kerül sor a Boldogasszony Imaszövetség tagsági megújítására. Szeretettel várjuk a csatlakozni vágyó híveket a Pécsi Egyházmegyében működő imaszövetségbe.

Nagyhétre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az alábbi személyes és családi imádságokat ajánlja.

Április 3-án otthonról végezhető, horvát nyelvű keresztutat tartottak a Pécs környéki és pécsi horvát nemzetiségű hívek.

A Pécsi Egyházmegyében csütörtökön indul a kezdeményezés, amely arra buzdít, hogy otthonainkból, délután 17.00 órakor imádkozzuk együtt a rózsafüzért.

A Boldogasszony Imaszövetség tagjai hétfőnként az egyedülállókért, magányosokért imádkoznak, hogy legyen erejük rátalálni a nyitott ajtóra a „családegyházaknál” és annál a nagy egységnél, ami maga az Egyház.

A Boldogasszony Imaszövetség tagjai péntekenként az idősekért, betegekért, szenvedőkért imádkoznak, hogy enyhüljenek fájdalmaik, testi, lelki gyötrelmeik és mindnyájan érezzék, hogy a megpróbáltatások idején is velük van Isten irgalmas jósága.

Március 25-én a délelőtti általános kihallgatás végén a Szentatya megismételte felhívását: arra kér minden keresztény hívőt, hogy csatlakozzon az ő imájához, hogy a keresztények könyörgő fohásza egy lélekből törjön fel mindenható Atyánkhoz.

A magyar nép azóta, hogy Szent István Szűz Máriának ajánlotta országát, megannyi kedves, az eredeti szöveg egyszerű fordításán túlmenő névvel, jelzővel illeti Magyarok Nagyasszonyát és az ő ünnepeit.

Március 22-én délben az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a vasárnapi evangéliumról, a vakon született ember meggyógyulásáról elmélkedett, majd arra biztatta a világ összes keresztényét, hogy fogjanak össze az imában, és éreztessék szerető közelségüket mindenkivel.

A Boldogasszony Imaszövetség tagjai keddenként a katolikus oktatási intézményekért és a fiatalokért imádkoznak.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől indíttatva 2017 Húsvétvasárnapján megalapította a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek célja a Pécsi Egyházmegye küldetésének erősítése mindennapi imádságok által. Az imaszövetség tagjai minden év húsvétján újítják meg elköteleződésüket. 

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből (Sermo 43: PL 52, 320. 322): amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a koronavírus Magyarországra való betörése után.

Idén az ökumenikus imahét január 19-26. között kerül megrendezésre, melynek során a Pécsi Egyházmegyében minden nap közös istentiszteleten vehetnek részt a Krisztus tanítását közvetítő egyházak hívei.

Az Ökumenikus Imahét 2020. január 19-től 26-ig tart. Az imahét anyagát a máltai keresztény testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” (ApCsel 28,2)

A rózsafüzér hónapjának végéhez érve, október 25-én, pénteken délután újból találkoztak az Boldogasszony Imaszövetség tagjai.

Október 18-án, pénteken délelőtt 9 órától, óvodáktól középiskolákig közel 2500 hittanos gyermek csatlakozott egyházmegyénkből a világméretű imalánchoz.

Amikor vakációra indulsz családoddal, kérd Szent Kristóf erőteljes közbenjárását, aki az utazók védőszentje.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség