ifjúság

Idén november 10-11-én tartottak kétnapos lelkigyakorlatot a pécsi egyházmegyei karitász önkénteseinek. Az együtt töltött hétvégén a tanulás, a tapasztalatszerzés, az információcsere és fejlődés mellett a feltöltődésé a főszerep.

November 5-én, Szent Imre ünnepén tartották a pécsi Pálos templom búcsúját. Minden évben az ünnephez kapcsolódva tartja lelki délutánját a Pálos Baráti Kör, amelyen egy meghívott vendég tart előadást. Idén Porpáczy Attila, görcsönyi plébános beszélt az összegyűlt mintegy negyven résztvevőnek.

Minden hónap egy-egy keddjén angol nyelvű szentmisére várják a híveket a pécsi Pius templomban. A jellemzően egyetemi hallgatók szívesen vesznek részt a szertartáson. A nyelvi akadályok miatt ugyanis számukra a magyar nyelvű misék nem érthetőek. A vallási élet a közösséget is építi, a szervezők ebben is támogatják az otthonuktól távol tanuló fiatalokat.

Ferenc pápa üzenete a 2017. évi missziós világnapra

Október második hétvégéjén szervezték meg országosan, így Baranyában is a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű programot, amelyre megyénkben mintegy 300-an jelentkeztek. Többségük most először vesz részt az akcióban.

Mohácson tartotta őszi papi rekollekcióját a Pécsi Egyházmegye október 9-10-én. Az egyházmegye papjainak a szervezeti működésről beszéltek a különböző területek munkatársai, és lehetőség volt a gyakorlati problémák megbeszélésére, tapasztalatcserére.

„Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25)

Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

A „Vár a Nyár"program hátrányos helyzetű gyermekek táborozását segíti Erzsébet-utalványokon keresztül.

Idén is nyaralhatnak a Karitász Központ által küldött gyermekek a fonyódi Erzsébet-táborban. 300 gyermek hat napot tölthet a Balaton partján.

Több mint ezerkétszáz diák nyári táboroztatásában vesz részt a Pécsi Egyházmegye 2017-ben is.

Nőj nagyra! - ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a felnőtt-lét kérdéseit, nehézségeit járták körbe. Több mint százötvenen vettek részt a találkozón.

Miskolcon a kis iskolákat, Debrecenben a minden iskolát érintő országos döntőben szépen szerepelt a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola – ez egyedülálló siker a diákolimpiák történetében.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2017. június 23-án a Pécsi Székesegyházban megtartott hálaadó szentmisével és diplomaosztó ünnepéllyel zárta a tanévet.

Június 8-án évzáró koncertre hívta a közönséget a Szent Mór Iskolaközpont ének- és vonószenekara a pécsi Magtár Látogatóközpontba. A klasszikus zenei tételek mellett a Karib tenger kalózai című film zenéje is felcsendült az egyórás hangversenyen.

Június 5-én, pünkösdhétfőn tartotta a Közösségek ünnepét a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevő közösségek mutatták be tevékenységüket. A rendezvény célja az volt, hogy az egyházmegye területén működő csoportok bepillantást nyerjenek egymás mindennapjaiba.

A tanév utolsó napján Máriagyűdre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye iskoláinak tanulóit. A találkozó célja az volt, hogy a diákok, megtapasztalva a közösséget, jókedvűen, örömmel adjanak hálát az elmúlt időszakért.

2017. június 17-én ünnepi szentmise keretében pap- és diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. A jelenleg Pécs-Gyárvárosban diakónusként szolgáló Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá, azaz szerpappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket hívtak, akik idén találkoznak először az eucharisztiával.

A Pécsi Egyházmegye közösségei szolgálatuk bemutatásán túl játékokkal, ügyességi és szórakoztató feladatokkal várnak minden érdeklődőt június 5-én, pünkösdhétfőn a Dóm térre.

2017. május 26-29-ig a Dóm téren lesz a hajléktalan Jézus-szobor.

A 2016-2017-es tanévben is elindult a Pécsi Egyházmegye internetes hittanversenye, amelynek célja, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítják a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket. A megoldáshoz éppen ezért bármilyen segédeszközt igénybe vehettek.

Április utolsó szombatján a bérmálásra készülőket hívták lelki napra a Pécsi Egyházmegyében. A közel száz bérmálkozó megtapasztalhatta, milyen ereje van a közösségben megélt hitnek.

Idén is megrendezte a Pécsi Katifi a már hagyományosnak számító évi Pécsi Egyházmegyei sportnapot, ezúttal Szekszárdon. Az április 22-én, már kilencedik alkalommal összehívott megmérettetésen kilenc intézmény több mint 150 diákja versenyzett.

Virágvasárnap a pécsi Tettyén, Máriagyűdön és Bátaszéken is élő passiót láthattak az érdeklődők.

Április 9-én a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája (PécsiKatifi) szervezésében valósult meg az élőszereplős passió a Tettyén. Az egyórás, több állomásos misztériumjátékra idén rekord számú néző látogatott ki.

„Nagy dolgokat tett velem a Mindenható" (Lk 1,49)

Ifjúsági Passióra hívja idén is az érdeklődőket virágvasárnap a Pécsi Katifi. A tavalyi misztériumjátékhoz hasonlóan ebben az évben is a Keret Alkotócsoport közreműködésével valósul meg a passiójáték. A heti rendszerességgel zajló próbák célja a misztériumjáték létrehozásán túl a közösségépítés.

Lelki útravalóval lépnek ki az iskola falai közül a pécsi egyházmegye érettségiző diákjai. A Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium végzőseivel találkozott Udvardy György megyéspüspök március 17-én. Tanácsaival segíteni szeretne az érettségi előtt álló középiskolásoknak, hogy életüknek ebben a választásokkal teli időszakában jól tudjanak döntetni.

Tizedik nagyhétvégéjét tartotta Dombóváron a Szent II. János Pál pápa Antióchia közösség.

A paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium jótékonysági gálát szervezett a Csengey Dénes Kulturális Központban. A gálán az iskola mind a 12 évfolyama szerepelt. A belépőjeggyel az intézmény közösségi programjait támogatták az érdeklődők.

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája a Mikulás Focikupát, amelyen 10 csapat mérte össze tudását.

Több mint egy éve várják az Ifjúság útján minden hónapban kétszer az angolul imádkozni vágyókat.

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Tolnai Szent István Gimnázium néven kezdte meg a 2016/2017-es tanévet az egykori Sztárai Mihály Gimnázium. Az intézményt ettől az évtől a Pécsi Egyházmegye működteti.

A Szent Mór Iskolaközpont 22. tanévét kezdte meg szeptember elsején. A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban.

A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

az egyházmegye főbb júliusi eseményeiről tudósítunk.

Pohnert Dávid Pécsett született. Középfokú tanulmányait a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban végezte, jelenleg az Esztergomi Szeminárium növendéke. A krakkói Ifjúsági Világtalálkozón szerzett élmények megerősítették őt hivatásában.

Krakkó, Szent II. János Pál pápa városa az ifjúság és az irgalmasság városa is. Szent II. János Pál pápa gyakran hangsúlyozta, hogy a fiatalok „az egyház jövője", Ferenc pápa pedig „az egyház jelenének" nevezi az ifjúságot. De hogy látták a fiatalok Krakkót? Geiszelhardt Sára, a PécsiKatifi tagja írta le gondolatait az Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán.

Véget ért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó, amelyen több mint másfél millió fiatal, köztük több mint száz pécsi vett részt. A PécsiKatifi szervezésében 65-en utaztak Krakkóba. A találkozón Udvardy György pécsi megyéspüspök Brzeskó-ban tartott katekézist és szentmisét, ahol kiemelte: „Engedjétek magatokhoz közel az irgalmasságot, mert nagy erőt jelent!" 

Idén július 25–31 között Krakkóban rendezik meg az Ifjúsági Világtalálkozót „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek." (Mt 5,7) mottóval. Az IVT-re a Pécsi Katifi szervezésében, Nagy Norbert ifjúsági referens vezetésével 64 fiatal utazott, de rajtuk kívül több száz pécsi vesz részt a találkozón. Udvardy György pécsi megyéspüspök július 28-án, csütörtökön Brzeskó-ban tartott katekézist és szentmisét. Alábbiakban a főpásztorral készített riportunkat közöljük.

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra indultak a Pécsi Egyházmegye fiataljai július 18-án. A katolikus egyház életének kiemelkedő eseményét két-három évente rendezik meg. A találkozón a fiatalok püspöki katekéziseken vesznek részt, hivatásokkal ismerkednek, találkozhatnak a pápával, valamint azzal a több millió másik fiatallal is, akikkel a közös hit köti össze őket.

Idén július 3. és 9. között szerveztek tábort az egyházmegyében élő és tevékenykedő ministránsoknak. A táborban harminc diák vett részt.

Július 8-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök mutatta be.

Július 18-án Krakkóba, az Ifjúsági Világtalálkozóra utazik Pécsről több mint hatvan fiatal, a PécsiKatifi szervezésében. A PécsiKatifi több olyan nagyszabású rendezvényt tartott már, mint a húsvéti Ifjúsági Passió, vagy a HungaRio. A hétvégi Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón már a krakkói világeseményre készültek.

Július 1. és 3. között zajlott a 34. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó a PécsiKatifi szervezésében. A fő előadást Gál Károly atya tartotta, a következő mottóval: Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?

A Pécsi Egyházmegye területén lévő közoktatási intézmények elsőáldozóit Udvardy György megyéspüspök hagyományteremtő céllal hívta közös ünneplésre június 19-én Máriagyűdre.

Június 15-én a Pécsi Egyházmegye valamennyi iskolájából érkeztek diákok Máriagyűdre, hogy együtt ünnepeljék a tanév végét egy játékos kegyhelytörténeti vetélkedővel és egy közös szentmisével. A Te Deumot, azaz a tanév végi szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta a máriagyűdi bazilikában.

34. alkalommal szervezi meg a PécsiKatifi a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót. Jelentkezni június 20-ig lehet. A részvétel ingyenes!

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség