karácsony

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a karácsonyi szentmise és a pásztorok szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

2020. december 19-én, délben érkezett meg a Pécsre a Betlehemi Láng.

Január 6-án, reggel Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész celebrált ünnepi szentmisét a Szent Mór Iskolaközpont növendékei számára. Prédikációjában több fontos feladatra hívta fel a figyelmet.

Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Lk 2, 6-7

Krisztus születésének ünnepén Lápossy Péter iskolalelkész, a Székesegyház kisegítő lelkésze mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban bemutatott éjféli szentmisét Dr. Kajtár Edvárd plébános celebrálta.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó karácsony alkalmával videóüzenetben köszönti a két egyházmegye híveit.

Karácsonykor és főbb ünnepekkor a papnövendékek a szemináriumból hazatérnek egyházmegyéjükbe, bekapcsolódnak a helyi közösség ünneplésébe, a szentmiséken szolgálatot teljesítenek, és együtt ünnepelnek családjukkal, rokonaikkal, szeretteikkel. -így vezettük fel tavaly Miklovits Attila papnövendékkel készült interjúnkat.

„A szeretetszolgálat az Egyház számára nem valamiféle jótékonyság, amit másokra is rá lehet bízni, hanem a lényegéhez tartozik.” (Deus Caritas Est 25.)

A karácsonyra való lelki felkészülésben idén már tizenhetedik alkalommal nyújt segítséget a Pécsi Egyházmegye által szervezett Pécsi Advent programsorozat.

December 7-én, szombaton 16 órától hagyományos angol karácsonyi ünnepségre hívja Dr. Csigi Péter, a Puis-templom káplánja az angol nyelven beszélő és tanulni vágyó érdeklődőket.

Közel 40 eseménnyel, köztük több iskolai adventi műsorral, múzeumpedagógiai foglalkozással, hangversennyel és komolyzenei koncerttel várja a Pécsi Egyházmegye az érdeklődőket az adventi időszakban.

Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A vízkereszt elnevezés a magyar vízszentelési hagyományból származik, amelyet ilyenkor végeztek.

„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk” – bizonyára sokaknak ismerősen csengenek e sorok József Attila tollából. A szóban forgó bibliai történet sok művészt és egyházi írót megihletett az idők során.

Szent Család vasárnapján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök, amelynek végén paptestvéreivel együtt áldásban részesítette a jelen levő családokat.

A déli lejárat domborműveinek Jézus születéséhez kapcsolódó jeleneteit a Szent Család Egyiptomba való menekülése zárja. A Szentírás szövegével összevetve itt ismét megfordul az ábrázolások sorrendje: Máté evangélista ugyanis a bölcsek álma után számol be az egyiptomi menekülésről, s csak ezután a betlehemi gyermekgyilkosságról.

Aprószentek napjára nemrég, december 28-án emlékezett egyházunk. A lejárat domborművei közül a következő jelenet ehhez kapcsolódik. Heródes hallott ugyanis a messiáskirályról szóló jövendölésekről, s arról is, Betlehemből várják érkezését. Mikor pedig értesült róla, a bölcseknek fényes csillag jelzi Krisztus születését, hatalomféltés lett úrrá rajta.

A következő, kissé szokatlan, ám annál bájosabb ábrázolás a bölcsek álmát örökíti meg, mikor álmukban figyelmeztetést kapnak, más úton térjenek haza, ne tudósítsanak Heródesnek a kis Jézusról. A domborművön ez az álombéli intés magától értetődően angyal által történik, aki a Máriához szóló híradás jelenetéhez hasonlóan kezében tartott mondatszalaggal jelenik meg, jobbjával utat mutatva.

Az előbbiekben láthattuk a bölcsek látogatását a kis Jézusnál – e kép mellett ismét egy időrendben korábbi jelenetet örökítettek meg, melynek ábrázolása jóval ritkább, mint a bölcsek/királyok hódolata. A három férfi Heródes előtt áll, aki magához hívatta őket, hogy tájékozódjon Jézus születéséről. Ismét felmerülhet a kérdés, mi lehet a jelenetek felcserélésének oka?

Mint egy nagy család, több mint 160 ember gyűlt össze december 25-én, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében, hogy közösen ünnepeljék Jézus Krisztus születését. Az asztaloknál helyet folglaltak idősek otthonában élők, a pécsi gyermekotthon lakói, és olyanok is szép számmal, akiknek már jó ideje nincs hol lakniuk.

A karácsonyt követő első vasárnapon a Szent Családot ünnepli a katolikus egyház. Az ünnep célja, hogy példaként állítsa a hívő emberek elé a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta családot, valamint, hogy bátorítást adjon a társadalom és a keresztény közösség legalapvetőbb kötelékének létrehozásához.

Közvetlenül a lépcsőkkel szemközti sávon, egyik leghangsúlyosabb ábrázolásként jelenik meg a napkeleti bölcsek (a vizsgált domborművön, s a keresztény hagyományban széles körben elterjedt módon királyok) hódolata – e képtípus igen gyakori a keresztény művészetben.

Udvardy György megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be Urunk születésének ünnepén.

A következő jelenet időrendben megelőzi a korábbit: a pásztorok az égre tekintenek, a Jézus születését jelző csillagra. A jelenetek fölcserélésének pontos oka előttünk ismeretlen, vélhetőleg olyan gyakorlati tényező is szerepet játszhatott, mint a rendelkezésre álló tér kitöltése.

Zsúfolásig megtelt a Pécsi Székesegyház december 24-én az éjféli szentmisén. A hívek ünnepelni jöttek a Megváltó Jézus Krisztus születését.

Jézus születéstörténetének fontos szereplői az angyalok. A Teremtő és a teremtmény közötti párbeszéd őrei, akik Isten hírnökeiként jelennek meg és tudatják Máriával, Józseffel, később a pásztorokkal és rajtuk keresztül az egész emberiséggel Krisztus születését. A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár 20. század első feléből származó szentkép- és imalapgyűjteményének angyalaival kívánunk áldott karácsonyt.

Petrovich meglátása alapján a pásztorok naiv hódolata ragyogtatja fel Mária arcát teljes szépségében, s azt a tapasztalatot fedezi fel emögött, miszerint egy anya arca akkor a legboldogabb, mikor örömét mások is elismerik. A Gyermek anyja ölében ülve áldó mozdulatra emeli jobbját, s tekintete a pásztorokat kémleli.

A következő ábrázoláson már megszületett a kis Jézus – a korabeli ábrázolásokra jellemző módon gyermeki mivoltára elsősorban mérete utal. Petrovich megjegyzi, a Szűzanya vonásai itt már lágyabbak, simábbak, de az anyai boldogság még nem csillan fel rajta teljes szépségében.

Karácsonykor és főbb ünnepekkor a papnövendékek a szemináriumból hazatérnek egyházmegyéjükbe, bekapcsolódnak a helyi közösség ünneplésébe, a szentmiséken szolgálatot teljesítenek, és együtt ünnepelnek családjukkal, rokonaikkal, szeretteikkel.

A Dunántúl katolikus napilap 1911. december 24-i számának karácsonyi mellékletében jelent meg A karácsonyi jászol ábrázolásai című ismeretterjesztő írás, amelynek szerzője a Pécsi Egyházmegye tudós papja, Szőnyi Ottó (1876–1937) régész-művészettörténész, levéltáros-könyvtáros, jogakadémiai tanár, az első pécsi múzeum igazgatója volt.

December 24-én és 25-én több pécsi templomban adnak elő karácsonyi misztériumjátékot plébániai közösségek, ministránsok, hittanosok.

December 19-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja.

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is nevezett nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Év végi hálaadó szentmisét celebrált a pécsi bazilikában Udvardy György pécsi megyéspüspök. Az év utolsó szentmiséjén a Szent Család ünnepéről is megemlékeztek.

Ahány nélkülöző család, annyi segítségnyújtási lehetőség. A Pécsi Egyházmegyei Karitász a téli krízisprogramban a valódi igényeknek megfelelő támogatást tud nyújtani.

A karácsonyt követő első vasárnap a Szent Családot ünneplik a keresztények világszerte. Az ünnepen a Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta egység példáján keresztül kerülnek középpontba a család által képviselt értékek, az ünnepi szentmiséken áldásban részesülnek a családok.

Karácsony előtti hálaadásra és közös ünneplésre gyűltek össze a Máltai Szeretetszolgálat pécsi és régiós önkéntesei, a máltai intézmények és a modellprogramok munkatársai december 22-én.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban bemutatott éjféli szentmisén emlékeztetett, hosszú utat tettünk meg a karácsony ünnepéig. „Meghallottuk az angyalok énekét, ezért jöttünk ünnepelni, hogy dicsőséget hirdessünk az Atyának, és békességet kívánjunk önmagunknak és embertársainak. Itt találkozunk az Istennel, a ma született kisgyermekkel, aki rászorul a gondoskodásunkra, hogy rá figyeljünk, ne önmagunkra.” – mondta a főpásztor.

A hívő ember életében felmerül a kérdés Teremtőjéhez, hogy mit várhat tőle élete végén. Különösen az időseket foglalkoztatja ez a kérdés, akik már érzik földi pályafutásuk végét.

A megtestesült Krisztusról mondja Pál apostol: „Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Szent Ambrus ehhez hozzáfűzi, hogy Krisztus gazdaggá tevő szegénysége maga a keresztség és az eucharisztia.

Közel két évtizede különleges pásztorjátékkal készülnek karácsonyra a Pécs Donátus városrészében élő családok. Eleinte házról házra jártak a betlehemes darabbal, majd a Szent Donát-kápolnába hívták a nézőket. A cél hosszú évek óta ugyanaz: azok, akik egy helyen laknak, lelkiekben közösen készüljenek karácsony ünnepére.

Udvardy György pécsi megyéspüspök karácsonyi üzenetében a karácsony ünnepén megtestesülő Istenfiúról beszélt. „Isten közösségre lép az emberrel, és felelősséget vállal érte. Ez a közösség nem választás vagy érdek miatt alakul ki, hanem a keresztség alapján formálódik. Karácsonykor ezért kell mindenkinek felelősséget vállalnia embertársaival.”-figyelmeztet az egyházmegye vezetője.

A hajléktalanokat és a rászorulókat több szervezet is segíti az adventi és a karácsonyi időszakban. A tartós élelmiszer-, ruha- és melegétel-osztás mellett a lelki segítségnyújtással is enyhíteni próbálnak a nélkülözők terhein.

Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni. A gyermek születése ezt üzeni számunkra, hogy Isten meg akarja menteni az embert.

A Közös az Út Alapítványt a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébániához tartozó civilek hozták létre 2008-ban. A cél a gyermekek, a nagycsaládok, a hátrányos helyzetben lévők és a mélyszegénységben élő vidéki emberek segítése. A közelmúltban, a Csányoszróban rendezett karácsonyi ünnepségen 110 névre szóló ajándékcsomagot osztott ki az alapítvány a rászorulóknak.

Karácsonyt várva a Pécsi Egyházmegye papnövendékei ünnepi műsorral kedveskedtek az egyházmegye által fenntartott szociális otthonok lakóinak és dolgozóinak.

„Csak akkor tudom elhozni, amit szívetek kíván, ha kis futáraim megtalálják az ember szívében nyíló szeretet virágát. A szeretet virága nélkül nem jön el az igazi karácsony. Elküldöm hát kis futáraimat. Induljatok, hogy méltóképpen fogadhassuk szent karácsony estéjét, Jézus születését" – a mohácsi katolikus oktatási intézmények iskolásainak karácsonyi előadásán ezekkel a szavakkal küldte futárait szerte a világba a karácsonyi angyal.

A Pécsi Egyházmegye mohácsi nevelési intézményének diákjai és dolgozói az utolsó tanítási napon, december 21-én reggel Istentisztelettel nyitották a lelki napjukat. Bognár Attila atya az iskolák adventi készületét lezáró ünnepi szentmise prédikációjában a karácsony igaz lényegére irányította a figyelmet.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség