liturgia

Az Eucharisztiában élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház Úrnapján. Azzal, hogy elérhető lett Krisztus teste és vére, minden nap lehetőségünk van magunkhoz venni azt, hamarabb feledésbe mehet az a tudatosság, hogy Jézus valóban ott van a szentségi színekben. Erre figyelmeztet Úrnapja ünnepe.

Pap- és diakónusszentelést tartottak a Pécsi Székesegyházban június 17-én, szombaton délelőtt. Udvardy György pécsi megyéspüspök Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá szentelte.

A tanév utolsó napján Máriagyűdre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye iskoláinak tanulóit. A találkozó célja az volt, hogy a diákok, megtapasztalva a közösséget, jókedvűen, örömmel adjanak hálát az elmúlt időszakért.

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését követő második héten, Úrnapján az Eucharisztiában élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház.

Június 5-én, pünkösdhétfőn tartotta a Közösségek ünnepét a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevő közösségek mutatták be tevékenységüket. A rendezvény célja az volt, hogy az egyházmegye területén működő csoportok bepillantást nyerjenek egymás mindennapjaiba, valamint, hogy azok a látogatók, akik még nem tagjai egyik közösségnek sem, kedvet kapjanak a közös munkához.

Június 4-én, pünkösdvasárnap ünnepi szentmise keretében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Székesegyházban.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az eucharisztiával, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

Május 13-án a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban püspökké szentelték Varga Lászlót. A szentelés szertartását Erdő Péter bíboros, prímás vezette, a társszentelők Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és Balás Béla emeritus kaposvári megyéspüspök voltak. 

Idén 40 tanuló tesz érettségi vizsgát a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban. Május 4-én az iskola közössége ünnepélyes búcsút vett tőlük. A ballagó diákok az iskolában vették át tarisznyájukat, és ünnepélyesen átvonultak a székesegyházba, ahol 15.00 órakor kezdetét vette az ünnepi szentmise.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 áprilisából.

Április utolsó hétvégéjén három településen, összesen hetven fiatal részesült a bérmálás szentségében. Udvardy György pécsi megyéspüspök arra hívta fel a bérmálkozók figyelmét, hogy a szentségben megkapják a lehetőséget a boldogságra, ezzel az emmauszi tanítványok nyomdokain haladhatnak.

Április utolsó szombatján a bérmálásra készülőket hívták lelki napra a Pécsi Egyházmegyében. A közel száz bérmálkozó megtapasztalhatta, milyen ereje van a közösségben megélt hitnek.

Különleges misét szervezett a tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda és tamási plébánosa az óvodásoknak. A gyermekmisén úgy szóltak a kicsikhez, hogy ők is megérthessék, átélhessék a szentmise üzenetét. Az óvodapedagógusok és a püspöki biztos célja az volt, hogy a kisgyermekek hozzászokjanak a templomi szertartásokhoz.

Nagyszombaton este nyolc órakor tartották a feltámadás ünnepének virrasztását, a vigíliáját a pécsi székesegyházban. Az ünnepet Udvardy György pécsi megyéspüspök vezette.

A Pécsi Székesegyházban nagypénteken este hat órakor emlékeztek meg Urunk szenvedéséről Udvardy György megyéspüspök vezetésével. A nagypénteki liturgia a hagyományokat követve csendes bevonulással kezdődött, majd a főpásztor, a koncelebráló papok és papnövendékek leborulva imádkoztak az oltár előtt, amelyen sem terítő, sem gyertya, sem kereszt nem volt.

Nagycsütörtökön délelőtt 10.00 órakor a Pécsi Székesegyházban papi fogadalomújítás és olajszentelési szentmise volt. Este 18.00 órakor nagycsütörtöki szertartás, majd szentmise volt az utolsó vacsora emlékére, amelyet Udvardy György megyéspüspök celebrált.

A Pécsi Egyházmegye minden évben április 12-én emlékezik elhunyt püspökeire. Idén ezen a napon 18.00 órakor mutatott be szentmisét Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában.

A Pécsi Egyházmegye minden évben április 12-én emlékezik elhunyt püspökeire. Idén ezen a napon 18.00 órakor szentmisét mutat be Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában, a Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai pedig különleges idegenvezetéssel készülnek: az év többi napján nem látogatható püspöki kriptába is lemehetnek az érdeklődők.

Ökumenikus imádságot szervez a pécsi Szent Egyed Közösség április 10-én korunk vértanúinak emlékére a Lyceum templomban.

Felújították a görcsönyi plébánia épületét. A munkálatok 2016. március 1-től augusztus 31-ig tartottak, a Pécsi Egyházmegye 26,5 millió forintot fordított a beruházás költségeinek fedezésére.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén húsz fiatal vette fel a bérmálás szentségét Bátaszéken. Az ünnepi püspöki szentmisén részt vettek az újonnan létrehozott plébániai tanácsosok testületének tagjai, akik a szentmise keretében tettek esküt.

Bátán a Szent Vér kegytemplomban Bíró László tábori püspök mutatott be ünnepi szentmisét Sudár Imre volt bátai apátplébános születésének 100. évfordulóján, március 26-án. A 19 évvel ezelőtt elhunyt plébános új sírhelyet és emléktáblát kapott a templom apáti sírboltjában.

A pécsi Szent Egyed Közösség és hajléktalan barátai évről évre megemlékeznek azokról a szegényekről, akik a nélkülözés és a betegségek következtében hunytak el a városban.

A Házasság Hete alkalmából ünnepi szentmisére hívta a szentségi házasságban élőket a mohácsi plébánia 2017. február 19-én. A szentmisén elhangzott, hogy a házasság szentsége is a kereszt jegyében szerveződik. A benne kapott áldás mindvégig megmarad a párokon: segít a másikért küzdeni, szenvedni, érte harcolni, miközben ami közös, az összekapcsolja a házasokat.

Püspöki szentmisével kezdődött a házasság hete Pécsett. Február 11-én, a házasság világnapján több százan ünnepeltek együtt Pécsett és az egyházmegye több településén.

Január 15-én, vasárnap tartották Remete Szent Pálnak, a pálos rend névadójának ünnepét a pécsi Szent Imre (Pálos) templomban. Minden évben ezen a napon, az ünnepi szentmise keretében a pálos szerzetesek megújítják rendi fogadalmukat. A 18 órakor kezdődő szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondott Msgr. Darvas-Kozma József pápai káplán, c. esperes, csíkszeredai plébános.

Február 2-án, a megszentelt élet napján négy, a Pécsi Egyházmegye területén működő szerzetesrend képviselője mutatkozik be. Az idei rendezvény házigazdája a kozármislenyi Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közösség lesz. A közös vesperást imádság, beszélgetés, majd ünnepi szentmise követi, amelyet Udvardy György főpásztor mutat be az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kolostor templomában.

Az Ökumenikus imahét január 15. és 22. között zajlott. Ezen a héten minden este a keresztények egységéért imádkoztak a történelmi egyházak és a kisebb keresztény gyülekezetek tagjai is.

Az idei évben minden hónap első szombatján a mohácsi plébániához tartozó közösségek számára tartanak szentmisét a Zárdatemplomban, amelyhez közös szentségimádás, katekézis és beszélgetés is kapcsolódik majd.

Vízkereszt ünnepén szentmisén vettek részt a mohácsi katolikus iskolák tanulói és tanárai a Fogadalmi templomban.

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsához tartozó felekezetek számára az egész világon rendkívüli az Ökumenikus Imahét. Idén január 15. és 22. között a Krisztus-hívők egységéért imádkoznak közösen. A programsorozathoz Pécs is csatlakozott.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont püspöki szentmisével és a felújított óvoda megáldásával ünnepelte vízkereszt napját. A reggeli szentmisén az iskola egész közössége jelen volt.

A Szent Család ünnepe a karácsony egyik kiemelt eseménye. December 30-án ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban. A szertartás végén a megyéspüspök megáldotta a családokat, és kiemelte, hogy idén karácsonykor a székesegyház új betleheme az egyik legnagyobb ajándék, amit az egyházmegye családjai kaptak.

Az idei év utolsó engesztelő napját tartotta a mohácsi plébánia december 29-én a Fogadalmi templomban. Az engesztelő nap célja, hogy hazánkért, népünkért együtt imádkozva, a hívek megemlékezzenek a mohácsi csatában elesettekről. Az egész napos szentségimádás során lehetőség volt egyéni imádságra és a különböző imacsoportok imaóráin való részvételre is.

A Pécsi Egyházmegye mohácsi nevelési intézményének diákjai és dolgozói az utolsó tanítási napon, december 21-én reggel Istentisztelettel nyitották a lelki napjukat. Bognár Attila atya az iskolák adventi készületét lezáró ünnepi szentmise prédikációjában a karácsony igaz lényegére irányította a figyelmet.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

Az ünnepekhez kapcsolódó sokrétű szimbólumrendszer fontos részét képezi a színek használata. Az adventi időszakhoz a lilát és a rózsaszínt kapcsoljuk, ezek a színek köszönnek vissza a liturgiában, az adventi koszorúkon, és – idén először – a székesegyház tornyainak kivilágításában is.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

Az 1526. évi, nemzetünk életében sorsfordítónak számító mohácsi csata emlékére Király József pécsi püspök alapítványt hozott létre 1817-ben: szándéka szerint a csata évfordulóján, augusztus 29-én emlékmisét és három nyelven –magyarul, németül és horvátul – prédikációt kell tartani.

Névadó szentjük ünnepéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisén vettek részt a mohácsi Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportjának tagjai 2016. november 20-án a Fogadalmi templomban.

Ünnepi szentmisével emlékeznek meg a vértanú Szent Borbáláról Pécsszabolcson a Magyarok Nagyasszonya templomban.

A Pécsi Egyházmegyében négy helyen: Pécsett, Bátán, Máriagyűdön és Szekszárdon nyíltak ki a szent kapuk az irgalmasság évében. A kapukat Krisztus Király ünnepén, november 20-án ünnepi szentmise keretében zárták be.

November 27-én, Advent első vasárnapján kezdetét veszi az új egyházi év és megkezdődik a karácsonyi készülődés. A Pécsi Egyházmegye terei az idei Advent alatt valódi közösségi térré változnak, a pécsi székesegyház és a Dóm-kőtár kapuja nyitva áll mindenki előtt, aki megosztaná másokkal, és közösségben szeretné átélni a várakozás örömét.

Az ember azért megy át a kapun, mert számít az, amit a testével tesz. Azért megy át, hogy egész valóját érzékenyebbé és figyelmesebbé tegye arra a végtelen irgalomra, amelyet Isten kínál fel az embernek.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség