MKPK

Gintaras Grušas vilniusi érsek, a CCEE elnöke felhívására szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén egész Európában imanapot tartanak Ukrajna békéjéért. A közös imádság eucharisztikus hódolat formájában valósul meg: Európa minden püspöki konferenciája készített liturgikus segédanyagot erre az alkalomra. A CCEE Sankt Gallenben 2022. szeptember 12-én kiadott közleményét olvashatják.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2022. szeptember 7-9. között tartotta őszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően idén ősszel is kihelyezett ülést tartott, amelynek ezúttal az esztergomi Szent Adalbert Központ adott otthont.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményt adott ki 2022. szeptember 9-én a gyermekvédelem erősítése ügyében, melyet az alábbiakban adunk közre:

A Családok X. Világtalálkozójához kapcsolódóan, amelyet június 22-26. között tartanak Rómában, minden magyar egyházmegyében levetítik a Váratlan élet című filmet június 24-én, pénteken – erről döntött az MKPK nyári rendes ülésén. A kezdeményezéshez, mely az emberi élet védelmére kívánja felhívni a figyelmet, a Pécsi Egyházmegye is csatlakozott.

A Családok X. Világtalálkozója június 22-én, szerdán kezdődik a vatikáni VI. Pál teremben, Ferenc pápa jelenlétében, a családok fesztiváljával, és június 26-áig tart. Az esemény élőben is követhető lesz a rendezvény hivatalos honlapján, a romefamily2022.com weboldalon, továbbá a Római Egyházmegye YouTube csatornáján, valamint a Vatican News élő közvetítésén keresztül.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése értelmében 2022 pünkösdjén útjára indult a Magyar Katolikus Egyház hivatalos Facebook-oldala.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) május 31-én és június 1-jén tartotta nyári rendes ülését.

A Katolikus Egyház segélyakciójához kapcsolódva idén a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés adományait az ukrán háború menekültjei és az otthon maradottak megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. A hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban március 20-án, vasárnap és az azt követő hétköznapokon, március 20-től 27-ig. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2022. évi nagyböjti tartós élelmiszer-gyűjtésről szóló körlevelét az alábbiakban közöljük.

Őszentsége Ferenc pápa 2022. március 11-én Főtisztelendő Fekete Szabolcs Benedek atyát, a Szombathelyi Egyházmegye irodaigazgatóját, a szombathely-szőlősi Jézus Szíve Plébánia plébánosát basti címzetes püspökké és a Szombathelyi Egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.

A Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez Tartós szeretet címmel. Az ukrajnai háborús helyzet miatt sokan érkeznek menekültként Magyarországra, a kárpátaljai magyarság élelme is egyre fogy. Ezért ebben az évben a tartósélelmiszer-gyűjtést az otthon maradottak és a menekültek megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. A hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban a március 20-ai vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 20-től 27-ig. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a Karitász segítő munkájába. A 1356-os telefonszám felhívásával hívásonként 500 forinttal tudnak segíteni a rászorulókon.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) február 28-án kiadott közleményében köszönetét fejezi ki minden eddigi segítségért és imára hívja a híveket. A közleményt az alábbiakban adjuk közre.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa felkéri és megbízza a Katolikus Karitászt, hogy különös figyelemmel és gonddal, a magyar állami szervekkel és más segélyszervezetekkel együttműködve legyenek az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek segítségére, és vegyenek részt az ellátásukban. Erre az MKPK azonnali intézkedéssel megfelelő összeget bocsát rendelkezésükre.

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén május 23-ra esik. Az ünnep elnevezése az Ószövetség koráig nyúlik vissza.

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

A család évéhez, a Szentatya szándékához kapcsolódva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers és novella író pályázatot hirdet.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye iránymutatásul szolgál a hívő közösség, illetve az intézmények számára a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokkal kapcsolatban. 

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A II. Vatikáni Zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (LG, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Kozma Imre irgalmas rendi szerzetesnek.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 21-ei közleményét az alábbi cikkben olvasható.

Hazánkban idén május 17-én tartjuk a tömegtájékoztatás világnapját. A pápa e napra hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 54. világnapja mottója: „»Elbeszélheted majd gyermekeidnek és unokáidnak« (Kiv 10,2) Az élet történetté válik”.

Világunk nagy veszéllyel néz most szembe. A koronavírus által okozott világjárvány terjedése milliók életét és megélhetését fenyegeti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a helyzetben is Istennél kereshetünk, kérhetünk oltalmat és menedéket.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4., hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következőket lépteti életbe:

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) idén is ingyenesen letölthető matricacsomagot készített a Magyarországon is elterjedt Viber csevegőalkalmazás keretében, Reménycsomag néven.

Nagyhétre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az alábbi személyes és családi imádságokat ajánlja.

A vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek, zenei előadók hosszútávú működését biztosító forrásbiztosításról szóló 1046/2019. (II.18.) Korm. határozatban foglaltak alapján Magyarország Kormánya támogatja a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek kialakítását és fenntartását.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntött arról, hogy gyorssegéllyel segíti a horvátországi Zágrábi Főegyházmegyét az őket ért természeti katasztrófa által okozott károk helyreállításnak támogatásában.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által körlevélben meghirdetett március 15–22 közötti tartósélelmiszer-gyűjtés a jelenlegi egészségügyi helyzet, a korlátozások és az MKPK szentmiséket érintő rendelkezései miatt átalakul, és főként pénzadománygyűjtés formájában folytatódik.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe, hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik:

A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és körültekintően kell eljárni.

Levélben mondott köszönetet Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a híveknek azért a nagylelkű támogatásért, amellyel az AVSI Alapítvány Nyitott Kórházak elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezését, valamint a szíriai Katolikus Karitász (Caritas Syria) munkáját támogatták.

A IV. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni, mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 13-án kiadott, Megújulás a szeretetben című körlevelében már foglalkozott a megfogant emberi élet védelmének fontosságával, azonban a téma rendkívüli aktualitása miatt szeretnénk külön is hangsúlyozni az Egyház ezzel kapcsolatos álláspontját.

Huszadik, jubileumi alkalommal adja át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat.

 Kedves Testvérek!

Amikor készülünk a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, fontosnak tartjuk, hogy katolikus testvéreinkhez és minden jóakaratú emberhez forduljunk. Kongresszusunk jelmondata a 87. zsoltárból való: „Minden forrásom belőled fakad”. Krisztus a forrás, az ő tanítása, élete, megváltó kereszthalála és feltámadása, kegyelme, amely közöttünk működik az idők végéig, képes arra, hogy lelki megújulást hozzon városaink, népünk, Európa és az egész világ számára.

Ferenc pápa Dr. Tóth Tamást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát 2019. november 11-én a Kultúra Pápai Tanácsának konzultorává nevezte ki. A megbízatás öt évre szól.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Romániai Püspöki Konferencia Állandó Tanácsai évente találkoznak, hogy megvitassák az aktuális és közös témákat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa gyűjtést hirdetett a Srí Lankán Húsvétvasárnap elkövetett terrortámadásban meghalt áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására.

2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát váci megyéspüspökké nevezte ki.

2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2017 júniusában online adománygyűjtést hirdetett, közel-keleti keresztény testvéreink megsegítésére. A gyűjtés elsődleges célja az volt, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését.

A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén június 30-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják. Ferenc pápához örömmel társulunk ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal.

A Szentszék a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja 2019. május 18-án kelt dekrétumával Dr. Tóth Tamás pápai káplánt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának ad nutum Sanctae Sedis pápai asszisztensévé nevezte ki.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium meghívására június 12. és 16. között Magyarországra látogat Tilak Marapana, Srí Lanka-i külügyminiszter.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) június 3-án és 4-én megtartotta nyári rendes ülését.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Szelestei Nagy László professzornak. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, Veres András püspök adta át június 3-án Budapesten.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntését és a Szentszék megerősítő dekrétumát követően, Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja 2019. szeptember 1-jei hatállyal négy éves időtartamra Dr. Kuminetz Géza atyát bízta meg az egyetem rektori feladataival, mivel az eddigi rektor mandátuma az akadémiai év végén lejár.

A fenti mottóval került megrendezésre 2019. május 6 és 8 között Mohácson a XIX. Országos Katekumenátus Konferencia.

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. Az alábbiakban közöljük Ferenc pápa a Hivatások 56. Világnapjára írt üzenetét, „Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk" címmel.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség