Pécsi Székesegyház

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén közösen adunk hálát és imádságban kérjük a székesegyház védőszentjeinek közbenjárását családjainkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmisét követően kerül sor az egyházmegyei kitüntetésben részesülők elismeréseinek átadására.

Június 29-én, csütörtökön lesz Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe, mely alkalomból közösen adunk hálát és imádságban kérjük a székesegyház védőszentjeinek közbenjárását családjainkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmise zárásaként adják át az egyházmegye plébániáin dolgozó munktársak, önkéntesek szolgálatát elismerő okleveleket.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 22-én, a pécsi székesegyház felszentelésének 131. évfordulóján tartotta a 2021/22-es akadémiai évet lezáró diplomaosztóját. Az ünnepi alkalomból hálaadó Te Deum szentmisét mutatott be a székesegyházban Felföldi László megyéspüspök és az egyházmegye papjai. Az ünnepi alkalmon jelen volt Dr. Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, Lengvárszky Attila, a PTE rektori kabinetvezetője, a PPHF tanárai, hallgatói és vendégeik.

Június 19-én, úrnapján este Felföldi László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, majd a főpásztor vezetésével körmenet kísérte az Oltáriszentséget a belváros főterén található Szentháromság-szoborhoz.

Az idén is csatlakozik a Pécsi Püspökség a Múzeumok éjszakája országos programsorozathoz. Június 25-én 20.00-24.00 óra között tematikus program keretében a püspökségi helyszínek növényi szimbolikáját ismerhetik meg az érdeklődők a Dzsámiban, a Püspöki Kincstárban, a székesegyházban, a püspöki palota kertjében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban és a Magtár Kávézóban. A Székeskáptalani Levéltár is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, melynek az újonnan megnyílt kiállítása 19.00-21.00 óra között látogatható.

Az Eucharisztiában velünk élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház úrnapján. Az ünnep alkalmából 2022. június 19-én, 18 órakor szentmisét mutat be a pécsi székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök. Az ünnepi szentmisét követően – a világ előtt is tanúságot téve a hitünkről és az egyházhoz való tartozásunkról - körmenetben kísérjük az Eucharisztiát a székesegyházból a Dóm tér, Szent István tér, Ferencesek temploma és az Irgalmasok temploma érintésével a Széchenyi téren álló Szentháromság-szoborhoz.

Az Eucharisztiában velünk élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház úrnapján. Az ünnep alkalmából 2023. június 11-én, 18 órakor szentmisét mutat be a pécsi székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök, majd körmenetben kísérik az Eucharisztiát a székesegyházból a Dóm tér, Szent István tér, Ferencesek temploma és az Irgalmasok temploma érintésével a Széchenyi téri Szentháromság-szoborhoz.

Pünkösd a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja. Pünkösdvasárnap, melyet idén június 5-én ünnepelt egyházunk, Felföldi László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a pécsi székesegyházában, ahol 27 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Koncelebrált Kajtár Edvárd egyetemi tanár és Berecz Tibor káplán, ifjúsági referens.

Pünkösd a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja, melyet idén június 5-én ünnepel egyházunk. Pünkösdvasárnap a Pécsi Egyházmegye Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházában Felföldi László megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét 9:30 órai kezdettel, melyben kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.

Tudja, hogy mi rejlik, a templom szakrális tere, vagy épp a festmények és domborművek időtlen szépsége mögött? Fedezze fel velünk a pécsi székesegyházat, ahol június 5-én, pünkösdvasárnap három időpontban ingyenes idegenvezetést tartanak Élő kövek címmel.

November 3-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

A Pécsi Egyházmegyei Karitász munkatársainak lelkigyakorlattal egybekötött találkozóját rendezték 2022. május 21-én, Pécsen. A lelkigyakorlatot Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök vezette, aki a találkozó alkalmából szentmisét mutatott be a pécsi székesegyházban.

Májusban a vasárnap esti szentmisék előtt a pécsi székesegyházban közös imádkozásra várják a híveket. A 17:45-kor kezdődő litániákba otthonról is be lehet kapcsolódni az élő közvetítésen keresztül, mely a Pécsi Egyházmegye YouTube csatornáján követhető.

A koronavírus-járvány két éven át tartó kötöttségei után a hívek és a papság ismét együtt ünnepelhette húsvét vigíliáját a templomokban nagyszombat este, április 16-án. A pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Felföldi László megyéspüspök vezette a szertartást, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. A főpásztor arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább a húsvét, Jézus Krisztus fényének és világosságának gazdag üzenetét.

Hagyomteremtő szándékkal rendezett városi keresztutat a Pécsi Egyházmegye 2022. április 9-én, amelyhez kapcsolódó szentírási szakaszokat és elmélkedéseket az alábbiakban adjuk közre.

Az időjárási körülmények, a viharos szél és heves eső nem tette lehetővé a kereszthordozással egybekötött városi keresztút biztonságos megtartását az előzetesen a belvárosban kijelölt útvonalon 2022. április 9-én. Ezért a Pécsi Egyházmegye és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében első alkalommal megrendezett városi keresztutat módosított helyszínen, a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban tartották meg.

Felföldi László megyéspüspök az alábbi időpontokban és helyszíneken mutat be szentmisét, illetve vezet szertartást 2022 virágvasárnapján és a nagyhéten a Pécsi Egyházmegyében:

Felföldi László megyéspüspök az alábbi időpontokban és helyszíneken mutat be szentmisét, illetve vezet szertartást virágvasárnap és a nagyhéten a Pécsi Egyházmegyében:

Régi hagyomány, hogy a nagyhét három napján, nagyszerdán, nagypénteken és nagyszombaton a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. Jeremiás próféta siralmait, a lamentációk énekét hallgatva közelebb kerülhetünk a húsvét szent titkához.

Régi hagyomány, hogy a nagyhét három napján, nagyszerdán, nagypénteken és nagyszombaton a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. Jeremiás próféta siralmai, a lamentációk abban segítenek, hogy meghallgatva és átelmélkedve közelebb visznek minket a húsvét szent titkához.

Nagyhét szerdáján, március 27-én este 20.00 órakor a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük. A próféta siralmai, a lamentációk, abban segítenek, hogy meghallgatva és átelmélkedve közelebb visznek minket a húsvét szent titkához.

A Pécsi Székesegyházi Plébánia és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara jótékonysági zenés áhítatot tart az orosz-ukrán konfliktus áldozatai és a háborúból menekülők megsegítésére 2022. március 21-én, 18 órai kezdettel a Pécsi Bazilikában. A szervezők a pénzadományokat a Pécsi Katolikus Karitász közvetítésével juttatják el a rászorulóknak. 

2022. március 16-án a Pécsi Székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisét követően adták át az idei Tüke-díjakat. A szentmisét Garadnay Balázs címzetes apát, kanonok, a Tüke Alapítvány alapító tagja celebrálta. 

A szeretet, a béke és a jóság a hadviselésének nevezte Felföldi László pécsi püspök az idei nagyböjtöt, mely a gonosz erőkkel, a gyilkos fegyverekkel és szándékokkal szemben vívja harcát. Március 2-án, hamvazószerda este a pécsi bazilikában bemutatott főpásztori szentmisén koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, plébános.

A nőnap alkalmából női szenteket bemutató sorozatunkban idén Szent Borbálával ismerkedhetnek meg olvasóink. A katolikus egyház december 4-én ünnepli Borbálát, akit nagy tisztelet övezett a középkortól kezdődően, és népszerűségéből az újkorban sem veszített. Szent Borbála a négy fő szűz egyike (Virgines Capitales) Szent Dorottya, Szent Margit és Szent Katalin mellett, aki 306 körül Nikomédiában (ma Kis-Ázsia, Törökország) halt vértanúhalált.

A 2022. február 13-20. között megtartott egyhetes rendezvénysorozaton házaspároknak szóló programokkal, előadásokkal hívták fel a figyelmet az Isten előtt köttetett legszentebb szövetség, a házasság fontosságára szerte az országban és egyházmegyénkben.

Asztalos Gábor Tamás akolitus. 42 éves, házas, öt gyermek édesapja. Világi munkáját tekintve mozdonyvezető. Hittudományi végzettsége szerint teológus-lelkipásztor. A Katolikus Egyház hét szentsége közül az egyházi rend első fokozatának felvételére készül. Felföldi László megyéspüspök február 19-én állandó diakónussá szenteli a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. Asztalos Gábor Tamást a szentség felvétele előtt néhány nappal kérdeztük családról, hitről, szolgálatról és elköteleződésről.

„Vannak tevékenységek, amelyek a pénztárcát gazdagítják, és vannak olyanok, amik a szívet és a lelket.”  Ilyen szolgálatot végez Dr. Farkasné Székely Kamilla, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete pécsi szervezetének alapítója, aki a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ajánlására 2021-ben a Civilút Alapítvány Odaadó díját nyerte el Közösségi kategóriában. A díjjal azokat a civil szektorban tevékenykedő kiválóságokat ismeik el, akik különös odaadással dolgoznak a fogyatékossággal élőkért, az idősekért és a családokért. Tevékenységükkel maradandó értéket teremtenek, közösségszervező vagy szakmai munkájuk példaként állítható a társadalom elé.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelenlévő paptestvéreivel együtt mutatott be szentmisét az egyházmegye főtemplomában.

Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Egyházmegye főtemplomának plébánosa, tavaly megjelent Menjünk át a túlsó partra könyvének egyik alapgondolatáról, az újranyitást követő romeltakarítás lelki vonatkozásairól és a hitmegerősítés aszketikus gyakorlatairól mesélt.

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének öröme, melyet idén május 23-án ünnepelt Egyházunk. A Pécsi Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét, mely alatt a bérmálás szentségében részesítette az erre készült híveket.

A Filharmónia Magyarország idén újra megrendezi a Egyházzenei Fesztiválját. Május 18. és 23. között több hónap kihagyás után most újra élőben töltődhetünk fel koncertélményekkel és a helyszínen élhetjük át a zene szépségeit.

Elhunyt főpásztorokért ajánlottak fel szentmisét a Pécsi Székesegyházban, melyet első alkalommal mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök. Laude to episcopus!

Húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyszombaton 18.00 órakor tartották a feltámadás ünnepének virrasztását, húsvét vigíliáját a Pécsi Székesegyházban. A szertartást Felföldi László megyéspüspök vezette.

Urunk szenvedésének ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök vezetett úgynevezett csonkamisét a Pécsi Székesegyházban. 

Nagycsütörtökön, a húsvéti szent három nap első állomásán, Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén, Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére a Székesegyházban.

Nagypénteken, Jézus szenvedését felidéző keresztúti ájtatosságot tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a hívek lélekben elkísérték Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető úton át a sírig.

Olajszentelési misét tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a papság liturgikus keretek közt megújította Istennek tett fogadalmát, valamint sor került a keresztelendők és a betegek olajának megáldására, illetve a krizmaszentelésre.

Az Egyház korai időszakának különleges nagyheti szertartása, a sötétzsolozsma hagyomány a Pécsi Egyházmegyében. A hívek nagyszerdán az esti órákban, nagypénteken és nagyszombaton reggel gyűlnek egybe, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Jézus szenvedéstörténetéhez.

Virágvasárnap, a nagyhét kezdetén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Székesegyházban.

„A nagyheti drámai áhítatnak csodálatosan méltó kerete a klasszikus pécsi székesegyház.” - Nagyhét Pécsett 1940-ben.

Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be hamvazószerdán, február 17-én a Pécsi Székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Szép Attila püspöki irodaigazgató, Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes és Kajtár Edvárd plébános.

Február 14-én, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, mely a Pécsi Egyházmegyében szentmisével és a házaspárok megáldásával zárult.

Szentmisével, püspöki köszöntőkkel, tanúságtétellel és díjátadóval ünnepeltek a Pécsi Egyházmegye hívei a házasság világnapja alkalmából. Az eseményen korlátozott számban voltak jelen az érdeklődők, a rendezvényt sokan otthonaikból követték.

Felföldi László pécsi megyéspüspök beiktatásának napján, Vízkereszt ünnepén első alkalommal celebrált püspöki szentmisét az egyházmegye hívei előtt.

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót pécsi megyéspüspökké nevezte ki. Az új főpásztor püspökké szentelésére és beiktatására 2021. január 6-án, Urunk megjelenése (Vízkereszt) ünnepén 10.30 órakor kezdődő szentmisén került sor a Pécsi Székesegyházban.

„Akik az utolsó pécsi püspökszentelés tanúi voltak, aligha van még életben valaki közülük.” Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Levéltár összeállítása olvasható az utolsó pécsi püspökszentelésről.

Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, az új esztendő első egyházi ünnepén Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Övéi voltunk mindig! 2020-ban és 2021-ben is az Övéi leszünk. Az év még el sem kezdődött, de ezt az igazságot már ismerjük! - hangzott el az idei esztendőben utolsó alkalommal bemutatott hálaadó szentmisén, amelyet Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált a Pécsi Bazilikában.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség