A húsvét utáni negyvenedik napon ünnepli a világegyház, a IV. század közepe óta Urunk mennybemenetelének napját. Előtte a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünnepelték. 1918-ig a mennybemenetel napjával zárult a húsvéti szentáldozás ideje, ebből ered az ünnep egyedülálló magyar neve: áldozócsütörtök.

The Best Catholic Nagy Szent Leo

Urunk mennybemenetelének liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják. Nagy Szent Leó pápa egyik beszédében nagyon szépen fejti ki az ünnep misztériumát. Ebből olvashatunk az alábbiakban részleteket.

„Húsvét ünnepén az Úr feltámadása volt vigasságunk forrása, most pedig mennybemenetelén örvendezünk. Felidézzük, és illendően tiszteljük azt a napot, amelyen szegényes emberi természetünk Krisztusban az összes mennyei sereg fölé, az összes angyali kar fölé, az összes égi hatalmon is túl, az Atyaisten trónusáig emelkedett. A mi hitünk megalapozására, a mi épülésünkre szolgált Isten műveinek ez a sorrendje, hogy Isten kegyelme még csodálatosabbnak mutatkozzék: mert akkor sem fogyatkozott meg a hit, akkor sem ingadozott a remény, akkor sem lanyhult el a szeretet, amikor az emberi tekintetek elől eltűnt mindaz, amiről érezhették, milyen méltán kelt maga iránt tiszteletet…

Ami tehát Megváltónkból láthatóvá lett, az átment a szentségekbe; és hogy a hit is kiválóbb és szilárdabb legyen, a látást felváltotta a tanítás, amelynek tekintélyét követi a hívőknek mennyei fénysugár által megvilágosított szíve.
Ezt a hitet növelte az Úr mennybemenetele, és erőssé tette a Szentlélek ajándéka: nem is rendítette meg a bilincs, börtön, számkivetés, kiéheztetés vagy tűzhalál, sem a vadállatok foga, sem a kegyetlen üldözők válogatott kínzása…

Maguk a szent apostolok is nagy lépést tettek előre a mennybemenetel láttán. Azelőtt mennyi csodának voltak tanúi, mily sok oktatásban volt részük, és mégis: az Úr szenvedését látva megijedtek, és feltámadása igazát is csak ingadozva tudták elfogadni. Most azonban már öröm töltötte el a szívüket, pedig azelőtt az ilyen látvány rettegésbe ejtette volna őket. Lelkük egész figyelmével fordultak Krisztus istensége felé, aki az Atya jobbjára ült; most már nem vonta el figyelmüket Krisztus testének látható jelenléte attól, hogy figyelmükkel egészen az Ige felé forduljanak, aki a megtestesüléssel sem távolodott el az Atyától, s aki a mennybemenetelkor sem hagyta el a tanítványokat.

Az Emberfia, az Isten Fia, szeretteim, akkor nyilatkoztatta ki tehát önmagát kiválóbban és istenibb módon, amikor visszavonult fönséges Atyja dicsőségébe, így istensége révén kimondhatatlanul jelenvalóbbá lett köztünk az, aki testi mivoltában tőlünk eltávolodott.”

(Sermo 2 de Ascensione, 1-4: PL 54, 397-399)

Kép: thebestcatholic.com