Szeptember 29-én egyházmegyei hangversennyel zárult az idei Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) a pécsi Kodály Központban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága és a Pécsi Egyházmegye szervezésében hetedik alkalommal rendezték meg a Kattárs rendezvénysorozatot, amelynek fő célja, hogy felhívjuk a figyelmet a keresztény értékek jelenlétének építő erejére, valamint arra keressük a választ, hogy korunk megváltozott valóságában milyen módon váltható tettekké a kereszténységben gyökerező tanítás.

A részvevők színes programokon vehettek részt, többek között a Palúr János és a nyíregyházi Cantemus Kórus koncertjét hallgathatták meg a pécsi Székesegyházban, „A jövő társadalma” című tudományos konferencián szakértő előadók mutattak rá az előttünk álló különböző társadalmi problémákra, Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó tárlatvezetésén a vehettek részt a Csontváry Múzeum Átlényegülés címet viselő kiállításán. A KATx ismereterjesztő konferencián olyan előadásokat hallgathattak meg, melyeknek alapja és forrása a hit; a hivatást, családot, egyént formáló, meghatározó életszemlélet. A rendezvény mindhárom napján főpásztori szentmisén vehettek részt a hívek. A pécsi belvárosban a szerzetesrendek és az egyházi intézmények képviselői várták az érdeklődőket, hogy betekintést adhassanak munkájukba.

A rendezvény utolsó napján a 10 órakor kezdődő Szentírás-vasárnapi szentmisén Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke arról beszélt, a Szentírás azért is egyedülálló könyv, mert az ember és a világ létezésének titka, sőt az ember végső sorsának titka is feltárul előttünk: Isten gyermekei vagyunk, aki a vele való közösségre teremtett és hív minket.

Ezen a hétvégén az MKPK itt, Pécsett az Egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvényét, a Kattárs programsorozatot tartotta, hogy megmutassuk, milyen sokféle módon vesz részt a Katolikus Egyház a társadalom építésében – fogalmazott Veres András. – Az országjáró rendezvénnyel szeretnénk rávilágítani arra, hogy a Szentírás, a kinyilatkoztatás számunkra nemcsak vallásos ismeretet ad, hanem megmutatja a Krisztus-követő élet normáit is.

A záróünnepségen – hagyományteremtő módon – a következő rendezvény színhelyéül szolgáló egyházmegye megkapta a Katolikus Egyház társadalmi tanítása kompendiumának díszes kiadását, valamint a Kattárs zászlaját. 2021-ben az MKPK döntése értelmében az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezésében kerül megrendezésre a Katolikus Társadalmi Napok. A Főegyházmegye képviseletében Beran Ferenc erkölcsteológus vehette át a jelképeket.

MKPK Sajtószolgálat