A Boldogságos Szűz Mária után Szent József a legnagyobb a szentek közül, akiket az egyház tisztel. József egy elszegényedett királyi származású család sarja volt, rendkívüli élete rejtett és ismeretlen maradt: egyetlen történész sem írta életrajzát, ám szentségének legszebb bizonysága a Szentírásban található.

Isten arra választotta ki Józsefet, hogy az Üdvözítő Jézus Krisztus táplálója, valamint a Szűz Anya házastársa és védelmezője legyen. Mária megtalálta Józsefben a hűséges társat, aki segítette, vigasztalta, gondját viselte.

szt.józsefAz evangélium számot ad arról, hogy Szent József nem is sejtette, milyen csodát visz végbe a Szentlélek Máriában. Szembesülve később menyasszonya várandósságával, József súlyos döntés elé kerül. Ám olyan mélyen szereti és tiszteli Máriát, hogy kész, megtört szívvel bár, de titokban elbocsátani őt. Abban a pillanatban, amikor közölné menyasszonyával döntését, az Úr egy angyal közvetítésével feltárja a megtestesülés nagy rejtélyét hűséges szolgájának.

Amikor a régen várt Messiás, az Isten fia az emberek közé született, az édesanyja mellett Szent József volt az első, aki imádta Őt.

Amikor Júdea kegyetlen királya, Heródes elrendelte, hogy kivétel nélkül végezzék ki Betlehem két évnél fiatalabb gyermekeit, József, akit az angyal figyelmeztetett egy álomban, azonnal felkerekedett, hogy Máriával és a gyermekkel Egyiptomban találjanak menedéket.

Heródes halála után újból egy angyal figyelmeztette Szent Józsefet a visszatérésre, aki viszont tartott Heródes fiától, Archelaosztól, aki apját követte a trónon. Isten ezért jelet adott Józsefnek, hogy települjön Galileába. Itt visszavonulva élt Názáret városában, ahol Jézus és Mária karjaiban halt meg. Ez az oka annak, hogy Szent József a haldoklók és az apák legfőbb védelmezője.


Forrás: Il Santo del Giorno https://www.santodelgiorno.it/san-giuseppe/

LD honlap logó