„Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!" (Mk 1,17) – ez a szentírási vers jelölte ki a 2015. augusztus 17-18-án megrendezett egyházmegyei évkezdő katekéta lelkigyakorlat irányát. A kétnapos eseményt dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök által celebrált szentmise nyitotta meg. A lelkigyakorlat meghívott vezetője Vízvárdy Rita SSS nővér volt.


A főpásztor az egyház küldetésében való elmélyülésre hívta a résztvevőket. Minden hitoktató az egyház hivatalos képviselője, ám ahhoz, hogy megjelenésében, viselkedésében, gondolatiságában jól tükrözze ezt, alaposan meg kell ismernie egyházát. Jézus mindenkit az üdvösség megismerésére hív: a katekéta feladata továbbadni a kapott fényt, a szolgálattevés helyének közösségét bekapcsolni az egyházmegye egészének munkájába. Az új tanév lehetőséget ad arra, hogy saját megtéréseink, gyengeségeink, kudarcaink, képességeink és sikereink felismerése által újragondoljuk hivatásunkat, felélesszük a reményt a szíveinkben, hogy láthatóvá váljék mindenkin: jó az egyházban élni.

hitoktatoi lelkigyakorlat 2015 k

Vízvárdy Rita szerzetesnővér a megyéspüspök gondolataira alapozva értelmezte tovább az emberhalászat képét. Kiscsoportos foglalkozásokon keresztül a katekéták felidézték az elmúlt év szolgálatának örömeit és nehézségeit, amelynek célja a katekéta identitás megerősítése volt. A katekéta küldetése, hogy a megtérés felé vezesse a rábízottakat, és ezzel együtt saját megtérését is újraélje. Mindehhez fő mozgatórugóként a szeretetet jelölte ki Jézus a számunkra.

A második nap Németh Erika testvér segítségével egy újabb fontos pont került érintésre: a szülőkkel való kapcsolat kialakítása és ápolása, amely elengedhetetlen a nevelési folyamatban. Mert legyen szó gyermekről, felnőttről, szülőről, a feladat ugyanaz: Jézus üdvhívó szavának továbbadása mindenki felé. A hitoktató dolga, hogy ehhez kreatívan megtalálja a megfelelő módokat és alkalmazza a megfelelő eszközöket. A második napot a Tamás Roland székesegyházi plébános által celebrált szentmise zárta.

A két nap változatos formában segítette elmélyülni hivatásukban a katekétákat. Az elmélkedések, előadások mellett több alkalom is nyílt közös imára és csendes szentségimádásra, így erősítve meg szolgálatukban a hitoktatókat az új tanév küszöbén.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség