A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Udvardy György pécsi megyéspüspök, a MKPK Hitoktatási Bizottságának elnöke tartott előadást Varsóban, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia ülésén.

Az előadás témája a családok helyzete a rendkívüli szinódus után és a rendes szinódus előtt, valamint a családpasztoráció kérdése.

„ A statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy egyre kevesebb gyermek él klasszikus teljes családban, és rohamosan nő a csonka- vagy mozaikcsaládok száma” – ezekkel a szavakkal kezdte előadását Udvardy György megyéspüspök Varsóban. Magyarország alaptörvénye védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. Addig azonban az állami törvényhozás nem megy el, hogy deklarálja a házasság felbonthatatlanságát is. A természeti törvény elmélyítésén az egyházi és civil szervezetek, továbbá a házastársi és családi kapcsolatokat erősítő lelkiségi mozgalmak fáradoznak. A családról szóló nézeteket a gender ideológia és programja befolyásolja, de egyelőre széles körben nem ismert még. Az egyház tanításában leginkább támadott, meg nem értett területek: a házasság felbonthatatlansága, a családtervezéssel kapcsolatos tanítás, az abortusz tilalma, a szexuális abnormitások elutasítása, a papi nőtlenség – fogalmazott Udvardy György.

„A hitre nevelésben, a családok megszólításában és missziójában ezért fontos szerepet játszanak ezek az egyházi intézmények. Szem előtt kell azonban tartaniuk a gettósodás, az elkülönülés veszélyét. A hiteles keresztény életet élő családok prófétai kisebbséget alkotnak az országban. Ők azonban pont példájukkal és az Evangélium örömét hordozó életükkel válnak hatékony jellé az új evangelizációban. A gyermekek hitbeli nevelése mellett ezért egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a szülők, s egészében a családok katekézise. A család, mint a társadalom alapsejtje, példátlan kihívásokkal néz szembe korunkban. Éppen ezért döntő jelentőségű a hiteles keresztény családok példája” – fejezte be előadását Udvardy György.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség