Events Calendar

A győri Könnyező Szűz Mária – e

: Tuesday, 17 March 2020
Walter Lynch, az írországi Clonfert püspöke a Cromwell Olivér-féle kegyetlen üldözés idején elmenekült hazájából, és magával hozta a szülővárosából származó Mária-képet. A hazátlan püspök a töröktől feldúlt Magyarországon, Püski János győri püspöknél talált otthonra, aki 1655-ben győri kanonokká nevezte ki. 1663-ban temették el a győri székesegyházban. A sírja fölött elhelyezett Mária-kép 1697. március 17-én, Szent Patriknak, Írország apostolának és védőszentjének ünnepén reggel 6 órától 9 óráig véres könnyeket hullatott, s még ebben az évben elkezdődött az ír katolikusok üldözésének legvéresebb időszaka. A győri székesegyház ez időtől fogva vált búcsújáróhellyé, és ma is buzgó tisztelet övezi a kegyképet, amely a Zichy Ferenc püspök által 1767-ben építtetett márványoltár felett az északi hajóban nyert elhelyezést.
Szűz Mária miséje, 306.

Liturgia: nem kötelező emléknap - fehér
A Boldogságos Szűz Mária közös olvasmányaiból, 569. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből2Kor 1,3-5
Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk a szomorkodókat, azt a vigaszt nyújtva nekik, amelyet Isten nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR Judit 13, 18bcde. 191 D2. tónus.
Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! SzVU! 287/7
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged.
Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!
Hívek: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról.
Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre, és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.

ALLELUJA
Alleluja. 5. szám.
Áll a mennyek Királynéja: † a világ Nagyasszonya, Szűz Mária, * Urunk keresztjénél siránkozva.5. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvébőlLk 2,33-35
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
28. A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a Boldogságos Szűzanyával együtt, mert ha ő velünk imádkozik, szent Fia bizonnyal meghallgatja kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te Szűz Anyádat rendelted Egyházad anyjává. Az ő közbenjárására tartsd meg a szent hitben N. pápánkat, N. főpásztorunkat, a püspökök testületét, papjainkat és az egész hívő népet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, Szűz Anyád a világ királynője. Az ő közbenjárására add meg, hogy az emberek békében és boldogságban éljenek!
3. Urunk, Szűz Anyád a mi nagyasszonyunk és patrónánk. Az ő közbenjárására add meg, hogy nemzetünk békében és egyetértésben gyarapodjék és boldoguljon!
4. Urunk, Szűz Anyád a mi édes reménységünk. Az ő közbenjárására nyerjen védelmet az erőtlen és az elhagyott, találjon rá az igazságra a tévelygő, és térjen hozzád a bűnös!
5. Urunk, Szűz Anyád a mennyország ajtaja. Az ő közbenjárására engedd el (N. testvérünk és összes) elhunyt testvéreink hátralevő büntetését, és vezesd be őket az örök életre!
Pap: Urunk, szálljon fel imádságunk dicsőséges trónusodhoz, és ne engedd, hogy csalódottan, üres kézzel távozzunk! Szűz Anyádnak, mennyei édesanyánknak közbenjárására hallgasd meg kéréseinket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség