Events Calendar

ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP

: Sunday, 12 July 2020
Liturgia: zöld
† Mise: az évközi 15. vasárnapról, saját. Dicsőség, Hitvallás,
pref. az évközi vasárnapokra I-VIII.
Olv.: Iz 55,10–11; Róm 8,18–23; Mt 13,1–23 (v. rövidebben: Mt 13,1–9)

Kezdőének:
Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem. (Zsolt 16,15)

Könyörgés:
Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az eső megöntözi a földet, és termővé teszi.
Így szól az Úr:
Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
Ez az Isten igéje.
Iz 55,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jó földbe hullott a tanítás magja, * és termést érlelt. (Lk 8,8)
Előénekes: Meglátogattad és megöntözted a földet, * elhalmoztad bőséges áldással.
Az egek csatornái megteltek vízzel; * gabonát nevelsz az embernek.
Hívek: Jó földbe hullott a tanítás magja, * és termést érlelt.
E: Előkészíted a földet: † barázdáit öntözöd, * göröngyeit elsimítod.
Fellazítod áztató esőkkel, * és megáldod sarjadó vetését.
H: Jó földbe hullott a tanítás magja, * és termést érlelt.
E: Jóságoddal koronázod az esztendőt * jólét és bőség jár lábad nyomában.
Eső csepeg a puszták füvére, * a dombok vígságba öltöznek.
H: Jó földbe hullott a tanítás magja, * és termést érlelt.
E: Nyájak lepik el a réteket, † bőven nő a gabona a völgyekben, * és minden ujjong és himnuszt énekel.
H: Jó földbe hullott a tanítás magja, * és termést érlelt.
Zsolt 64,10abcd.10e-11.12-13.14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Testvéreim!
Úgy gondolom, hogy ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk. Maga a természet is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, de nem önként, hanem Isten akaratából; abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy addig az egész természet sóvárogva vágyakozik. De nemcsak a természet, hanem mi magunk is, akik a Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. Sóhajtozunk mi is, és várjuk a fogadott fiúság megvalósulását, testünk megváltását.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,18-23

ALLELUJA
A jó mag az Isten igéje, Krisztus a magvető, * aki reátalál örökké élni fog. – 8 G. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Kiment a magvető vetni.
Abban az időben:
Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek van füle, hallja meg!” *
Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak,
fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.
Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek Ez az, ami az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Mt 13,1-23 rövidebb: Mt 13,1-9

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Krisztus, az örök Ige, tanítónk és példaképünk. Kérjük kegyelmeit!
Lektor: 1. Hogy Isten igéje termékeny talajba hulljon lelkünkben, és százszoros termést hozzon!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy a kinyilatkoztatás szava minden emberhez eljusson!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Hogy Isten igéje egyesítsen minket elszakadt testvéreinkkel a szeretet egységében!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Hogy Isten igéjét közömbössé vált embertársaink is meghallják!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Hogy szent igéd megvigasztalja a betegeket és a szenvedőket!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Segíts minket, hogy tanításod szívünkben jó talajra hulljon, és gazdag termést hozzon. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Istenünk, fogadd szívesen könyörgő Egyházad áldozati adományait, és add, hogy életünk megszentelésére részesedjünk belőlük. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Otthont lel magának a veréb is és fészket a gerle, hogy kiköltse fiókáit: a te oltárodnál, Seregek Ura, Istenem és Királyom! Boldog, aki házadban élhet, téged dicsérhet szüntelen. (Zsolt 83,4-5)
vagy
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne – mondja az Úr. (Jn 6,57)

Áldozás utáni könyörgés:
Részesültünk ajándékaidban, Istenünk. Kérve kérünk, hogy valahányszor bemutatjuk ezt az áldozatot, növekedjék bennünk üdvösségszerző kegyelmed. Krisztus, a mi Urunk által.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség