Szeptember utolsó vasárnapján a pécsi és Pécs környéki horvát ajkú hívek részvételével Bacsmai László mohácsi plébános mutatott be horvát nyelvű szentmisét Pécsen, a Szent Ferenc-templomban. Háromszoros ünnep volt ez az alkalom a közösség számára, hiszen a szentmisében terményáldásra, illetve a diákok iskolatáskáinak megáldására is sor került.

Az oltár előtt gazdagon terített „asztal” várta a misére érkezőket, az ősz bősége és színpompája emelte az ünneplés fényét, gazdagította a templom díszítését. Majd, ahogy sorban érkeztek a pécsi horvát iskolaközpont hittanosai, táskák kerültek a termények mellé. „Az iskolatáskátok a mindennapi munkátokat, tanulásotokat jelképezi. Amikor a táskáitokat megáldjuk, azzal a mennyei Atya segítségét kérjük a mindennapi munkátokhoz, tanulásotokhoz” - mondta a szertartás elején Bacsmai László.

horvat mise12

A munka szó volt az összekötő kapocs az áldások között, hiszen az isteni áldás mellett a kétkezi munka gyümölcseiről, az életben maradás feltételéről szólt a termények megáldása. „A föld termékenységéből, töltsd be az éhezőket bőséges javakkal, hogy a szűkölködők és a szegények is dicsőítsék nevedet” - hangzott el az Áldások könyvéből.

A szentmisében a gyermekek vállalták az olvasás szolgálatát, köztük az egyetemes könyörgéseket is, melyre Tomola Ágnes hitoktató készítette fel őket.

horvat mise13

Bacsmai atya homíliájában hosszan beszélt az előttünk álló két hónap fontos eseményéről, a népszámlálásról, és azon belül a hitbeli, illetve nemzetiségbeli hovatartozás megvallásának fontosságáról. A hit és a nyelv olyan, mint a madárnak a két szárnya, akkor haladunk előre, ha mindkettőt használjuk, ápoljuk és őrizzük, és ami a legfontosabb, adjuk tovább” - mondta a plébános, majd folytatta: Ha megvallom a nyelvemet, népemet, nemzetiségemet, azzal nem tagadom meg, hogy én Magyarországhoz tartozom és ez a hazám, mert itt születtem.”

horvat mise8

A szentmisében az August Senoa Asszonykórus énekelt Cseh László orgonakíséretével, majd Vélin Veszna, a horvát szentmisék koordinátora jelentette be az októberi liturgia időpontját, amelyet kivételesen nem a hónap utolsó, hanem az utolsó előtti vasárnapján, október 23-án mutatják be.

horvat mise23

A templom ajtajánál a Szentlélekhez szóló imakártyákat osztottak a hittanosok, Kollár Ákos felajánlásából.

Szöveg: Taragyia Györgyné
Fotó: Kollár Ákos

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség