„A Sztalkerban meghatározom, hogy az emberi szeretet az a csoda, mely képes szembeszállni a világ reménytelenségéről szóló száraz elméletekkel. A szeretet érzése a mi közös és vitathatatlanul pozitív értékünk. Bár igaz, ami igaz, már szeretni is elfelejtettünk..." (Tarkovszkij a filmről)
A Sztalker Andrej Tarkovszkij 1979-ben bemutatott filmje, amelynek címszereplője egy elzárt területre, a Zónába vezet be két alakot: az Írót és a Professzort. A Zónába utazás átkelés a spirituális világba, ez a filmen ábrázolt út viszont nehezen felfejthető és szimbólumokkal teli. A filmről Kling László képzőművésszel, a PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének oktatójával beszélgettünk.
A Sztalker filmtörténeti klasszikus, egyúttal közismerten összetett alkotás, nem könnyen befogadható film. Honnan érdemes megközelíteni?
Fontos kiemelni, hogy a film az ortodox hit- és képi világban játszódik, amely a nyugati gondolkodás és nyugati szem számára kevéssé ismerős. Ez a világ az ikonokra épül, s a film is az ikonok teológiája mentén ragadható meg. A film egy belső utazásról szól, szereplői Sztalker lelki vezetésével zarándokutat járnak be a film elejétől a végéig. Ez azonban nemcsak fizikai, hanem lelki út is, amelynek végén az isteni szférájába juthatnak el. Itt nyújt segítséget az ortodox teológia, amely a szemlélődésen alapszik. A szemlélődés elengedhetetlen a belső utazáshoz: amikor szemlélődni kezdünk, akkor indulunk el saját belső utunkon. Az ortodox teológia szerint az ikon befogadásához idő kell és szemlélődő magatartás: a film tempója ehhez igazodva nagyon lassú, sőt, egyre lassabbá válik. A lassítás azonban szükséges ahhoz, hogy a belső utazást ténylegesen átélhessük. A lassítás segítségével kerülünk ki a minket körülvevő világból, hogy ráeszmélhessünk egy magasabb szintű világra. Tarkovszkij úgy építette fel a filmet, hogy ne csak külső szemlélőként kövessük az eseményeket, hanem az utazásban mindent valóságosan éljünk meg. Szükség van ilyen filmekre is: ahol nem letudjuk a cselekményt, hanem hagyjuk, hogy tényleges történés menjen végbe.
Ki Sztalker?
Sztalker éppúgy szimbolikus alak, mint a másik két főhős, az Író és a Professzor. Ő a lelki vezető, aki a közösségi megváltás küldetéstudatával rendelkezik. Célja, hogy minél több embert odavezessen a Szobához – azaz hogy minél több embert rávezessen az Istenhez való visszatalálásra. Sztalker gyermeki nyitottsággal, őszinteséggel tekint Istenre. Ezt a viszonyulást szeretné megmutatni a két jelképes embernek, a művészet és a tudomány szimbolikus alakjainak. Rá akarja ébreszteni őket arra, hogy a racionalitás nem megoldás mindenre: azokat az eseményeket, amelyek az isteni kegyelemből áradnak felénk, nem lehet megmagyarázni, hanem beavatottnak kell lenni. Sztalker azt a lényeget mutatja meg, amely élteti az embert és megemeli a lelket, amely arra késztet, hogy a hitet jobban, mélyebben éljük meg. Sztalker alakjában ráeszmél az ember, hogy az isteni kapcsolatban nem az észbeli tudás a döntő, hanem a gyermeki léthez való visszatalálás. Ha el is sodródunk a profán világban, mindig van kegyelmi lehetőség a visszatérésre. Ez a hatalmas isteni szeretet megnyilvánulása.
Hogyan vonatkoztathatjuk a film kérdéseit a mindennapi életünkre, mi lehet a film üzenete?
A hétköznapokban hajlamosak vagyunk az isteni kapcsolat elengedésére, mert az aktuális gondok, problémák fontosabbak, mint az Istennel való kapcsolat ápolása. Az ikonszemlélés módszere segít lelassulni, segít visszatalálni. A film főhősei megkeseredett, reménytelen emberek, akik nem tudják tovább folytatni az életüket úgy, ahogyan addig, és elgondolkoznak, mit csinálnak rosszul. Sztalker alakja nyújt segítséget, hogy visszataláljanak önmagukhoz: ő az, aki felismerteti velük, hogy erre képesek lehetnek. Ugyanígy bármelyik embert elérheti a csüggedés, a fásultság, a kiüresedettség érzése. A film bármelyikünket vezethet: sosem késő visszatalálni Istenhez.
Pálfy Eszter
