Március 5-én, szombaton tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont hagyományos nagyböjti lelki napját a diákok számára. A programokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően állították össze, de az események között mindig akadnak új elemek is.

Szent Mor nagybojti lelkinap 01

A gyerekekkel tanítóik, nevelőik és vendégelőadók foglalkoztak a hagyományos nagyböjti lelki napon, aktivitásukra, figyelmükre, tevékenységükre alapozva. Az alsó tagozatosokhoz Kutas Attila dombóvári plébános érkezett, aki az Antiochia Közösség néhány fiatal tagját is magával hozta.

A plébános a kicsiknek tartott szentmise minden percében figyelt arra, hogy a gyerekek értsék és érezzék át a liturgia egyes részeit.

Szent Mor nagybojti lelkinap 02 

Keresztúton is részt vett majdnem mindenki. A kápolnában a vetített képes keresztúton a magyaregregyi búcsújáróhely stációiról készült fotókat vetítették ki, és énekekkel, imákkal emlékeztek meg Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről.

Sokan felmentek a közeli kálváriadombra keresztutat járni. Idén a Padlóképes Keresztút volt az újdonság. A nagyterem padlóján hozott anyagból (kövekből, kavicsokból, mécsesekből, fadarabokból, szögekből, vásznakból, fakeresztekből) épült meg egy keresztút. Állomásról állomásra, fokozatosan épült az út és vezetett Krisztus haláláig, majd feltámadásáig – az oda illő gondolatok, imák mellett. A végén a feltámadt Jézus képét körbeadva a résztvevők még egyszer megtapasztalhatták a nagyhét és a húsvét misztériumát. Az alsósok feladata a keresztúti stációk színezése és összeállítása volt.

Szent Mor nagybojti lelkinap 03A felsős osztályok számára tartott előadást az iskola volt diákja, Lápossy Péter szekszárdi diakónus és
Kruppa Levente görögkatolikus parókus.

A felsőbbévesek Máger Róbert püspöki szertartó és Molnár Péter hittantanár előadásait hallgathatták meg.

Szentmisén mindenki részt vett ezen a napon. A diákok a Belvárosi templomban (Dzsámi) és az Ágoston téri templomban vendégeskedtek.

 

 

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2022 January
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Ökumenikus imahét:
-
2022. 01. 19. - 2022. 01. 23.
Ökumenikus imahét:
Gyárvárosi római katolikus templom -
2022. 01. 19. -
Ökumenikus imahét:
Pécsi Baptista Gyülekezet temploma -
2022. 01. 20. -
Ökumenikus imahét:
Pécs Belvárosi Református Gyülekezet temploma -
2022. 01. 21. -
Ökumenikus imahét:
Pécsi Pünkösdi Gyülekezet temploma -
2022. 01. 22. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség