Urunk szenvedésének ünnepén este 18.00 órakor vette kezdetét a nagypénteki liturgia szertartása a Pécsi Székesegyházban.
A szertartásról
E napon ún. csonkamise van, konszekráció nélkül. A szertartás néma leborulással kezdődik a díszeitől megfosztott oltár előtt. Az igeliturgiát a szent kereszt előtti hódolat követi, mely már az ókeresztény kortól élő hagyományként kapcsolódik a nagypénteki liturgiához. A csonkamise a szentáldozással zárul.
Nagypéntek Jézus megváltó szenvedésének, kereszthalálának és temetésének napja, szigorú böjti nap. Az egyházi év legszomorúbb napja, amely nem abban az értelemben ünnep, ahogyan az egyházi év többi ünnepe. Mert igaz ugyan, hogy ezen a napon történt a megváltás és e napon szerezte vissza az Úr Jézus a megszentelő kegyelmet, de ezen a napon Jézus is, Szűz Mária is, az apostolok is sírtak. A nagypéntek a húsvéti feltámadás felől tekintve ünnep. Ahogyan Szent Ágoston fogalmaz egyik nagypénteki homíliájában:
„Nemcsak, hogy ne szégyelljük Urunk Istenünk halálát, de éppenséggel ez adjon okot leginkább a bizakodásra és a dicsekvésre! Hiszen azzal, hogy átvállalta tőlünk a halált, amelyet bennünk talált, biztosított minket afelől, hogy őbenne elnyerjük majd az életet, amelyre a magunk erejéből nem tehetnénk szert. ... Rendületlenül valljuk meg tehát, testvéreim, sőt, kiáltsuk világgá, hogy Krisztust keresztre feszítették értünk! Ne félszegen, hanem örömmel, ne szégyenkezve, hanem dicsekedve mondjuk! Pál jól látta ezt, és dicsekvésre méltónak tartotta. Ámbár számos nagyszerű, isteni dologban volt része, amit Krisztussal kapcsolatban megemlíthetett volna, ő nem azt mondta, hogy annak a Krisztusnak a csodáival dicsekszik, aki – amennyiben az Atyánál volt – megalkotta a világot, s aki – amennyiben hozzánk hasonló ember lett –, parancsolt a világnak, hanem kijelentette: távol álljon tőlem mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével (Gal 6,14). Látta az Apostol, hogy kikért, ki és hol függött, és Isten ekkora alázatosságát nagyobbra tartotta az isteni magasztosságnál is."
A nagypénteki szertartások visszavezethetők a régi jeruzsálemi zarándokok szokásaira. Amikor a Kálvária aljára értek, leborulva megcsókolták a földet, melyen az Üdvözítő szenvedett. Azután bejárták a szent helyeket, miközben egy pap megmagyarázta, illetve később felolvasta Jézus szenvedésének történetét. Amikor arra a helyre értek, ahol a kereszt állt, ők is imádkoztak mindazokért, akikért Jézus meghalt: az egész világért. Majd a pap megmutatta a keresztfa gondosan őrzött ereklyéjét, amelyet a hívők megcsókoltak.
„Szemem elhomályosodott a sírástól,
mert eltávozott tőlem az én vigasztalóm.
Lássátok valamennyien, népek,
van-e fájdalom, mely hasonló az én fájdalmamhoz.
Ó, ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton,
nézzetek ide és lássátok.
van-e fájdalom, mely hasonló az én fájdalmamhoz."Caligaverunt oculi mei a fletu meo:
quia elongatus est a me, qui consolabatur me:
Videte, omnes populi,
si est dolor similis sicut dolor meus.
O vos omnes, qui transitis per viam, attendite, et videte
si est dolor similis sicut dolor meus.
Hanganyagok
A hanganyagokat készítette: Visontai László
Fotó: Loósz Róbert
